Boldvai M. Bertalan: Elő az okostelefonnal a hittanórán!

Noha ugyanúgy fel kell készülni egy tanárnak a hittanórára, mint bármely másikra, extra feladatai is vannak.

A hittan szerinte olyan tantárgy, amit tanítani nem, átadni lehet.

– Egy hittantanárnak, vagy akár egy szülőnek is, ha nincsen hite, akkor ott nincs mit átadni. A hit átadásában az a legszebb, hogy azt az ember nem a szavaival teszi, hanem „átragyog rajta” – húzza alá a fiatal pap.

Korábban Csornán tanított gyerekeket, és megfigyelt egy jelenséget, amit „misetaxinak” neveztek el. Amíg a diákok szentmisén vettek részt, a szülők a templom előtt cigiztek, mobiloztak, várták, hogy „a gyerek túlélje a misét”.

– Így nagyon nehéz – mutatott rá a tényszerűség kedvéért a pap –, és még hajlamosak is vagyunk felnőttként arra, hogy a gyerekekre fogjuk, ha valami nem sikerül.

Személyes tapasztalata szerint nem igaz, hogy a gyerekeket nem érdekli a hittan. A premontreieknél Szombathelyen két éve 63-an érettségiztek belőle egy évfolyamon belül. Szerinte sokkal inkább a tanár az, aki nem érdekli a gyerekeket. A tanár ugyanis sokkal inkább nevel a személyiségével, mint azokkal a dolgokkal, amiket elmond. Valamint számára is bebizonyosodott pályája során, a jó tanításhoz energiabefektetésre van szükség.

– Az energia nem vész el, csak átalakul, így van az órára készülés tekintetében is. Az ember rögtön nem látja az eredményét annak, amit elmond. Mondják, ha csak egy-két évre tervez, pénzbe fektet, ha 10 évre, fát ültet, ha száz évre, gyermekeket nevel. Ez a kedvenc mondásom. Így van a hittantanítással is; úgy látom, a termés később érik be. Sokan akkor, amikor komolyabbra fordul az életük, családjuk lesz; visszatalálnak Istenhez.

Tisztában van a ma divatos pedagógiaelméleti fogalommal, a konstruktivizmussal is, aminek lényege, hogy a tanulóknak ne legyen újdonság, amit tanulnak, valami korábbihoz csatolni tudják. – Amihez a gyereknek nincsen köze, az nem is érdekli – világít rá Boldvai M. Bertalan, majd két példával alá is polcolja.

– Hetedikeseknek tanítottam egyszer a zsolozsmát. Nem egy hálás téma. Az igazgatótól engedélyt kértem, hogy mindenki használhassa az okostelefonját, ami 70 százalékuknak volt. Jövő órára mindenki letölthette a zsolozsmaalkalmazást. Micsoda lelkesedést okozott ez! Negyed óra alatt egyszer sem kellett rájuk szólnom, azt mondani, hogy „Ne beszélgess!”. Volt olyan gyerek, aki külön a folyosón megállított, hogy elmondja, „atya, én már letöltöttem a zsolozsmaalkalmazást!”. Ehhez csak az kellett, hogy elő tudják venni a mobilt. Ha egyszer később maguktól előveszik, félig elérte a célját az óra.

A másik példát a tízparancsolat tanításából merítette.

– Ezt sem tudják hová tenni. Nem tudják, miért tartsák be... Találtam egy amerikai sorozatot. Van egy olyan epizód, hogy a két főszereplő kártyázik. Olyan játékot játszanak, amit az egyikük talált ki, de igazából nincsenek szabályok, így aki kitalálta a játékot, az elveszi a másik összes pénzét. A tanulságot gyorsan kitalálták: szabályok nélkül nem lehet játszani. Szabályok nélkül az ember nem tud jól játszani. Az ember szabályok nélkül nem tud jó életet élni.

Bertalan atya a hittantanítás folyamatából nem győzi hangsúlyozni, hogy „a személyiségünkkel nevelünk elsősorban”.

– A tanár az órán elmondja, hogy mi a kovalens kötés vagy mi a bárium rendszáma. Ezekre már nem emlékszem, de arra igen, hogy hogyan beszélt velünk egy adott helyzetben, ha sikeresek voltunk vagy sikertelenek. Ezek a dolgok megmaradnak bennünk. Sokkal jobban emlékszünk a tanár viselkedésmódjára, mint arra, hogy mit tanítottak nekünk. És ez a mi nagy lehetőségünk – mutat rá. Úgy látja, a gyerekek két dologra érzékenyek: az igazságtalanságra és a hiteltelenségre, a fiatalok kereszténnyé tétele sem az új módszerek bevezetésével fog megtörténni. „A hittantanítás is felkészültséggel kezdődik, kreativitással, a gyerekek szeretetével. Ezek banális dolgok? Lehet, hogy mégis hiánycikkek, ám nagyon jó célok, hogy törekedjünk valamire.”

Bertalan atya végül azt kérte, hogy mindenki imádkozzon a hittant tanítókért.