– Keddi lapszámunkban nemzetközi jogi szakértők abszurdnak nevezték azt a 2004-es amerikai elnöki rendeletet, amely alapján öt másik magyar tisztségviselővel együtt Vida Ildikót is kitiltották az Egyesült Államokból. Mi erről a véleménye?
– Az biztos, hogy az említett 7750-es elnöki proklamációból teljességgel hiányzik az a kitétel, amely a magyar büntető törvénykönyv szerint korrupciót, hivatali visszaélést alapozhatna meg. Ez a bizonyos kitétel a „jogtalan előny kérése vagy elfogadása”. Az amerikai elnöki rendelet szerint kitiltható az országukból az, akinek tevékenysége sérti az amerikai érdekeket. Ám az amerikai érdekek megsértése és a korrupció nem egymás szinonimái. Adott esetben olyan személyeket is kitilthatnak erre való hivatkozással, akik hazájuk törvényeit messzemenően betartották, ám munkavégzésük során bizonyos amerikai cégek üzleti érdekeit megsértették. Ez gumijogszabály, amelyet gyakorlatilag bárkire ráhúzhatnak.
– Vida Ildikó milyen amerikai érdekeket sértett meg?
– Nem tudom, történt-e egyáltalán érdeksérelem, hiszen erről szóló bizonyítékokat sem láttam.
– Az ATV-ben ön arról is beszélt, hogy találkozójukon az amerikai ügyvivő beszámolója szerint személyesen Horváth András volt adóhatósági munkatárstól kapott információkat a korrupciós ügyről. Ám Horváth tagadta, hogy találkozott volna Goodfrienddel, és azt is, hogy iratokat küldött volna neki.
– Valószínűleg pontatlanul fogalmaztam. Az ügyvivő nem azt mondta nekünk, hogy Horváthtól, hanem azt, hogy Horváthról kapott információkat. Hogy kitől, nem tudom, de a jelek szerint meglehetősen félretájékoztatták.
– Miért?
– Goodfriend úr abban a hiszemben volt, hogy az áfacsalási ügyben feljelentést tevő Horváth András ellen folyik eljárás. Ehhez képest Vida Ildikónak kellett őt fölvilágosítania arról a közismert tényről, hogy az áfacsalási ügyben NAV-vizsgálat és a rendőrségen büntetőeljárás is folyik.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!