Civil mozgalmak? Már senki sem hisz abban, hogy nem politikai irányítás alatt működnek. Megint zavaros lett egy fogalom. A nyelvi és fogalmi pontatlanságok kialakulása mögött gyakran bújnak meg kifundált, előkészített politikai játszmák.
Nincs szerencséje a nemzeti oldalnak az amerikai nagykövetekkel. Nancy Goodman Brinker meglehetősen egyoldalúan csak a liberálisoktól tájékozódott hazánk ügyeit illetően, és egyfolytában az antiszemitizmus ellen küzdött. Eleni Tsakopoulos Kounalakis talán kevésbé demagóg módon, de azért követte őt a kitaposott úton. Colleen Bell csak nagykövetjelöltségig jutott: megelőzte szappanopera-produceri híre. Szerencsénkre még saját hazájában történt meghallgatásán sem érte el a szintet, amely egy nagykövettől elvárható. André Goodfriendnek nem kellett ilyen procedúrán átmennie, hiszen ő nem nagykövet, hanem csak ügyvivő. Egyik Goodman, a másik Goodfriend Mennyi nagyhatalmi jóság már a nevekben is, sok ez már nekünk!
Goodfriend jó néhány dologban kvázi nagykövetként működik, bár felhatalmazása kisebb. Más területeken viszont nagyobb szabadságot élvez, mint egy kinevezett nagykövet. Az ügyvivői hatáskörbe, úgy látszik, sok minden belefér. Egy kormánybiztos is kisebb operatív területen mozog, mint egy szaktárca minisztere, de adott esetben nagyobb és célirányosabb a politikai felhatalmazása.
Ami Goodfriend attitűdjéből leginkább hiányzik, az a diplomáciai kontroll. Nem arról van tehát szó, hogy nincsen diplomáciai érzéke (valójában nem tudjuk), hanem hogy nem úgy viselkedik, mint egy diplomata. Egy ország nagykövete, ha feladatát komolyan veszi, valóban országának „követe”, és nem előretolt hadállása. Egy nagykövetet érdekelnek a hírek, hozza, viszi és beszerzi őket – de nem hírszerző. (Az ügyvivő az erre vonatkozó újságírói kérdést, miszerint a CIA alkalmazásában állt-e, mindenesetre cáfolta.) Egy nagykövet tisztában van azzal, hogy nem elég az adott ország valóságának egyetlen szeletét megismernie, és az sem árt, ha a legkülönbözőbb politikai erőktől is lelkiismeretesen tájékozódik, mert máskülönben nem lesz képes kiismerni magát az országban, amelyben hazája nagyköveteként él.
De André Goodfriendnek nem kell tájékozódnia, hiszen ő csak ügyvivő, bár meglehetősen ügyesen forgatja a szót. November 4-ei újságok, internetes lapok hírül adták kijelentését: „Amerika nem akarja megbuktatni Orbánt”. Nem tudom, van-e olyan ostoba jobboldali állampolgár hazánkban, aki ettől megkönnyebbül. Szerintem egy sincs. Ez a mondat ugyanis színtiszta fenyegetés. A retorika jól ismeri a tagadás jelmezébe vont állítások mérgező hatását. A kérdés ugyanis nem az, hogy Goodfriend szerint Amerika meg akarja-e buktatni az Orbán-kormányt vagy sem. A kérdés így szól: hogy jön ahhoz Mr. Goodfriend, hogy az Orbán-kormány megbuktatását latolgassa? Hát mégsem ügyvivő? Mégis előretolt hadállás?
Miközben Obama amerikai elnök egy New York-i rendezvényen Magyarországot a civil társadalmat korlátozó országok között említi, Goodfriend ügyvivő Budapesten folyamatosan szétlocsolja az olajat. Hátha sikerül Majdanná tenni a Kossuth teret. A nem éppen politikai makulátlanságáról híres Gyurcsány Ferenc eközben az Európai Bizottság elnökénél, Jean-Claude Junckernél kilincsel annak érdekében, hogy az unió léptessen életbe szankciókat hazánk ellen. Érdemes ezeket a mozaikokat összerakni, és akkor azért nagy-nagy kérdőjelek kerülnek a tüntetések „civil” jellegéhez.
André Goodfriend hetek óta a diszkrétet játssza, miközben szíves segédletével bizonyíték nélkül egy mocsokfelhőt sikerült hazánk köré varázsolnia. Amikor egy tévériporter megkérdezte tőle, honnan tud ezekről a korrupciókról, sokat sejtetőn azt válaszolta, hogy „vannak állampolgári bejelentések”. És mosolygott hozzá, hiszen az állampolgári bejelentés is civil tett, politikán kívüli. Ők pedig mindent szeretnek, ami civil. Talán még a civilizációt is. Csak hát elég nehéz elhinni, hogy egy magyar állampolgár ha korrupcióról értesül, egy velünk baráti viszonyban lévő, amúgy egyre kevésbé barátságosan viselkedő mamutállam alig ismert ügyvivőjéhez küldene bejelentést, és nem a hazai rendőrséghez fordulna. Még megérjük, hogy egy hatodik kerületi biciklilopás miatt a honi állampolgár a Henderson megyei seriffhivatalnak tesz bejelentést.
Október 18-ai lapszámunkban jelent meg először a hír arról, hogy Washington korrupcióval vádol magyar személyeket. André Goodfriend kevesebb mint tíz személyről beszélt. A sajtó a tízes számot kapta föl s kürtölte szét. Mire három nap múlva megérkezett a cáfolat, miszerint „nincs érintett kormánytag” (MN, október 21.), már föl sem tűnt az embereknek, hogy a „kevesebb mint tíz személy” az éppen hat. Mintha egy idős színésznő azt mondaná: „idősebb vagyok ötvennél”. Közben hetven. Hazudott? Nem hazudott. Így működik a manipulatív kommunikáció, amelynek lételeme a félinformáció és a dezinformáció. Emlékezzünk rá: október 16-án a Napi Gazdaság arról adott hírt, hogy több amerikai érdekeltségű intézménnyel és céggel szemben is adóhatósági vizsgálat folyik Magyarországon. Még mindig nem tudjuk, vajon nem arról van-e szó, hogy ezek az amerikai érdekeltségű cégek jó érdekérvényesítő képességük révén elérték, hogy ne ők legyenek megvádolva, hanem inkább az a hivatal, amely vizsgálatot indított ellenük. Jellemző módon Goodfriend kezdetben a gyanú szelét a hatalom csúcsa felé terelte: „kormányzati tisztviselőkről és kormánytagokról” is beszélt, nevek említése nélkül. (Adóhivatalról akkor egy szó sem esett!) A ballib oldalnak ez jól jött, az Estihírlap.hu október 17-én föltette a kérdést: „Korrupció gyanúja miatt nem léphetnek be az USA-ba magyar kormánytagok?” Egy meglehetősen vad állítás kérdőjeles formában való közlése mögött gyakran a közölt tényben való bizonytalanság húzódik meg.
De a sár kérdőjellel is fröccsen. A kormánytagokon át az egész Orbán-kormányra. Goodfriend közreműködése nyomán november 8-ra bőven beérett a rágalom gyümölcse: mindössze három hét szorgalmas félinformációinak halmozásával sikerült elérni, hogy az ellenzék tüntetéseken tiltakozzon olyan korrupció ellen, amelyről semmit sem tud. A táblák azért a magasba lendültek: „Eddig tartott a blöff, Viktor!”, „Maffiózók!” (november 8-ai tüntetés). Mire kiderült, hogy nem kormánytagokról volt szó, a kitiltottaknak minimum a fele az adóhatóság vezetői közül került ki, addig az eredeti hírt – hogy tudniillik amerikai érdekeltségű cégeket vizsgált a NAV – már mindenki elfelejtette. November 10-én egy újabb „civil” tüntetésen már ilyen feliratokat olvastunk: „Orbán, takarodj!”, „Fidesz-maffia” és „Féregirtást!”. Utóbbi tábla stílusát Karl Lueger, 1895 és 1910 között Bécs hírhedten antiszemita polgármestere is megirigyelte volna.
Egy elasztikus hatáskörrel felruházott amerikai ügyvivő tehát keményen dolgozik azon, hogy Magyarországon kormányellenes indulatok lángoljanak fel. A kabinet dolga most az lenne, hogy sasszemélességgel mérje föl, milyen intézkedéseket hozzon, s melyeket halassza el, hogy az álcivil tüntetésekhez ne csatlakozhassanak olyan, valóban civil tüntetők – például az internetadó esetében –, akik naivan megteszik azt a szívességet a felforgatóknak, hogy valódi felfordulás következzék be.
