Német juhászok, nóniuszok szolgálatban

Az erő és a fegyelmezettség a rendőrkutyák és a rendőrlovak alkalmazási feltétele.

Az elhangzottak alapján a szelekció kritikus része a „tűzpróba”, a dörejiszony felmérése: az ebek mellett elsütnek egy fegyvert, és amelyik összerezzen, abból biztosan nem lesz rendőrkutya. A sikerrel kiválogatottak viszont megkezdhetik az alapképzést, amely a járőrszolgálat teljesítésének feltétele. A későbbiek során további oktatás, specializáció vár a kutyákra, mindegyikre a tehetségük és a majdan betöltendő feladat szerint.

A Készenléti Rendőrség állományában egy-két kivételtől eltekintve csak német juhászkutyák találhatók. Baumann Szilárd magyarázata szerint ez a fajta bizonyult a legkiegyensúlyozottabbnak. Jó a szimata, intelligens, meglehetősen masszív, mindemellett viszonylag könnyen nevelhető. Egy drótszőrű vizslának ezzel szemben sokkal jobb ugyan a szimata, de kevésbé izmos, ráadásul kissé önfejű is, ami általában igaz a vadászkutyákra. A rottweiler a másik véglet – az egy kevésbé kifinomult szaglással és „nehéz fejjel” megáldott kolosszus.

A kutyákat jellemzően azzal a rendőrrel együtt képezik, akivel társak lesznek. Sok közülük nem is nagyon fogadja el később mások közeledését. Az együtt töltött 7-8 év – az ebek esetében egy átlagos szolgálati idő – alatt természetesen a már kialakult érzelmi kötelék csak tovább erősödik. A „nyugdíjas” rendőrkutya ezért a leszerelése után gyakran annál a rendőrnél köt ki, akivel együtt dolgozott. Ha az nem tudja befogadni, akkor jönnek a rokonok, ismerősök, végső esetben pedig nyilvános örökbefogadási akción próbálnak gazdát találni neki.

A százados szerint a kutyák rendkívül hasznos társai a rendőröknek. Finom érzékeik miatt olyan feladatokat képesek ellátni, amelyeket ember vagy gép nem. Ráadásul egy-egy jól képzett német juhász komoly pszichikai és fizikai fölényt jelent a bűnözőkkel szemben. Míg a gyalogos járőrök néhanapján maguk is támadás áldozatai lesznek intézkedés közben, az alosztályvezető egyetlen esetet sem tud felidézni, amikor kutyás beosztottjai hasonlóan jártak volna.

Ugyancsak a Készenléti Rendőrséghez tartozik az ország legnagyobb hatósági lovas alakulata. Őket felkeresni felér egy időutazással. Az alosztály központja ugyanis a Mosonyi utcai, XIX. század végi laktanyában található, az istálló falát még ma is az ulánus huszárok korára emlékeztető szürke festés díszíti. Harmincnégy ló és lovasaik, valamint a segéderő: kovács, szíjgyártó, állatorvos kezdi és fejezi be itt munkanapjait. Az egység nemcsak rendészeti feladatokat lát el, hanem a díszegységet is ők adják. Ugyanazok az emberek tehát, akik egyik nap járőröznek, egy másik napon huszáregyenruhában emelik az állami ünnepségek vagy az olyan nagyszabású rendezvények, mint a Nemzeti vágta fényét.

Vezetőjük Madarász Róbert rendőr hadnagy. – Különleges helyzetben vagyunk. Az alosztály tagjai gyakorta járőröznek a turisták által kedvelt városrészekben, például a budai Várban, s mivel a lovas szolgálat meglehetősen ritka a világban, ezért a munkatársaink maguk is egyfajta látványosságnak számítanak. Gyakran lépnek oda hozzájuk, megsimogatják a lovaikat, beszédbe elegyednek velük, közös fotózásra kérik fel őket, így hazánk képviselőivé válnak, jó benyomást kell kelteniük – magyarázza a hadnagy.

Habár soha nem írták elő, hogy az állományt hazai fajtákkal kell feltölteni, a lovak zöme mégis magyar félvér, illetve nóniusz. Az utóbbit egykor hadi lónak tenyésztették, leginkább az ágyúkat vonták. Ennek megfelelően nagyok, tekintélyesek, stabil az idegrendszerük, és kiválóan alkalmasak a csapatmunkára, mindez nélkülözhetetlen készség.

A lovak válogatása a kutyákénál összetettebb. Többször megtekintik őket a ménesben, ahol egy szakértőkből álló bizottság több fordulóban válogatja ki a legalkalmasabbnak tűnő egyedeket. Az utolsó rosta után, hároméves koruk körül kezdődik meg a felkészítésük a rendőrségi munkára. Aztán az első vizsgákat követően először egy idősebb lóval párban mehetnek terepre. Ez azért fontos, mert a fiatalabbak követik az öregebbeket, tőlük lesik el a viselkedési mintákat a számukra még szokatlan helyzetekben. Az oktatás során a legnagyobb kihívást egyébként az jelenti, hogy megtanítsák a lovakat az ösztöneik ellenére cselekedni.

– Amikor lóról beszélünk, zsákmányállatról van szó – magyarázza Madarász Róbert. – Ha veszélyben érzi magát, természete szerint menekülni akar, szolgálatban viszont ezt nem teheti meg. Legyen szó tűzről, vízről vagy egy feldühödött szurkolói csoportról, a lovainknak bízniuk kell bennünk, és megtorpanás nélkül követni az utasításainkat.

Ami a rendőröket illeti, az ember azt gondolná, olyanok vállalják a lovas szolgálatot, akik nyeregben nőttek fel, ám a valóságban ez csak a tisztek és a tiszthelyettesek egy részére igaz. Egy másik részük viszont már aktív állományban ismerkedik meg az alosztály működésével, ami annyira megtetszik neki, hogy elkezd lovagolni, és kéri az áthelyezését.

A Készenléti Rendőrség lovas alakulatát gyakran vezénylik vidékre, ahol bel- és külterületi feladatokat egyaránt ellátnak. Az erdészekkel, mezőőrökkel, valamint lovas polgárőrökkel együttműködve különösen eredményesnek bizonyulnak a fa-, valamint a terménylopás megelőzésében. Az aktív szolgálat egyaránt kimeríti a lovak testét és idegrendszerét. Az alosztályvezető szerint emiatt nehéz helyet találni „nyugdíjas” éveikre. Első körben az őket megülő rendőröknek kínálják fel megvételre a kiszolgált lovakat.

Ha nem akad jelentkező, akkor nyilvános hirdetést ad fel a rendőrség. A hadnagy azonban hangsúlyozza: – Bármilyen nehéz is méltó ellátást biztosítani az öreg lovainknak, eddig még mindig megoldottuk valahogy.