Első pillantásra meglepő kettősség lakozik a szolgálati kutyákban. A járőr mellett némán és fegyelmezetten lépkedő német juhászt látszólag képtelenség kizökkenteni sztoikus nyugalmából, miközben a dunakeszi kiképzőközpont kenneleiből ugyanazok az ebek fenyegetően morognak és vicsorognak ránk – vad csaholásuk szinte csitíthatatlan. A pajkos Rex felügyelő innen nézve egészen meseszerű, míg a belvárosban, gazdája és társa oldalán sétálva éppen az tűnik képtelenségnek, hogy valaha egy hangos „szó” hagyja el Kántor utódainak torkát
– Hiába, a szolgálati kutya legfőbb erénye a fegyelem – zökkent ki bennünket a merengésből Baumann Szilárd rendőr százados, a Készenléti Rendőrség kutyás alosztályának vezetője, de megjegyzi: azért a bátorságból sincs hiány. A rendőrség szervezetrendszerén belül jelenleg egyedül a budapesti központtal, de országos hatáskörrel működő készenlétieknél találunk nagyobb létszámú kutyás egységet. Mindez azt jelenti, hogy Baumann Szilárd és kollégái bárhol, bármikor feltűnhetnek, ha a helyzet úgy kívánja. Előfordult már, hogy hosszabb ideig vidéken járőröztek, mivel megszaporodott a háztáji lopások száma. De segítettek szökésben lévő, körözött bűnözők előkerítésében, eltűntek felkutatásában, illetve kábítószer-kereskedők nyakon csípésében is.
Az alosztályvezető szavaiból ugyanakkor kitűnik: nincsenek vagy legalábbis nagyon-nagyon ritkák a fent említett Rexhez, Kántorhoz hasonló csodakutyák. Az erő és a fegyelmezettség alapvetően közös valamennyiükben, a képességeik azonban jelentősen eltérhetnek. Az egyik kutya kereső-, a másik járőrszolgálatra alkalmasabb. Rátermettségük a többszintű képzés során derül ki.
– Dunakeszin évről évre rendeznek kutyavásárt. A rendőrség előre meghirdeti az időpontot, amire az ország bármely részéből bárki eljöhet, ha alkalmasnak vélt előképzett növendék kutyái vannak. A válogatás szakmai zsűri feladata. Ennek tagjai egyfelől a kutya képességeit és készségeit figyelik, azaz mennyire szófogadó, mennyire irányítható az adott kutya, másfelől a mozgását, a kondícióját kell felmérniük, hiszen drága mulatság lenne egy alkalmatlan fizikumú kutya kiképzésébe pénzt ölni – magyarázza a százados.
Az elhangzottak alapján a szelekció kritikus része a „tűzpróba”, a dörejiszony felmérése: az ebek mellett elsütnek egy fegyvert, és amelyik összerezzen, abból biztosan nem lesz rendőrkutya. A sikerrel kiválogatottak viszont megkezdhetik az alapképzést, amely a járőrszolgálat teljesítésének feltétele. A későbbiek során további oktatás, specializáció vár a kutyákra, mindegyikre a tehetségük és a majdan betöltendő feladat szerint.
A Készenléti Rendőrség állományában egy-két kivételtől eltekintve csak német juhászkutyák találhatók. Baumann Szilárd magyarázata szerint ez a fajta bizonyult a legkiegyensúlyozottabbnak. Jó a szimata, intelligens, meglehetősen masszív, mindemellett viszonylag könnyen nevelhető. Egy drótszőrű vizslának ezzel szemben sokkal jobb ugyan a szimata, de kevésbé izmos, ráadásul kissé önfejű is, ami általában igaz a vadászkutyákra. A rottweiler a másik véglet – az egy kevésbé kifinomult szaglással és „nehéz fejjel” megáldott kolosszus.
A kutyákat jellemzően azzal a rendőrrel együtt képezik, akivel társak lesznek. Sok közülük nem is nagyon fogadja el később mások közeledését. Az együtt töltött 7-8 év – az ebek esetében egy átlagos szolgálati idő – alatt természetesen a már kialakult érzelmi kötelék csak tovább erősödik. A „nyugdíjas” rendőrkutya ezért a leszerelése után gyakran annál a rendőrnél köt ki, akivel együtt dolgozott. Ha az nem tudja befogadni, akkor jönnek a rokonok, ismerősök, végső esetben pedig nyilvános örökbefogadási akción próbálnak gazdát találni neki.
A százados szerint a kutyák rendkívül hasznos társai a rendőröknek. Finom érzékeik miatt olyan feladatokat képesek ellátni, amelyeket ember vagy gép nem. Ráadásul egy-egy jól képzett német juhász komoly pszichikai és fizikai fölényt jelent a bűnözőkkel szemben. Míg a gyalogos járőrök néhanapján maguk is támadás áldozatai lesznek intézkedés közben, az alosztályvezető egyetlen esetet sem tud felidézni, amikor kutyás beosztottjai hasonlóan jártak volna.
Ugyancsak a Készenléti Rendőrséghez tartozik az ország legnagyobb hatósági lovas alakulata. Őket felkeresni felér egy időutazással. Az alosztály központja ugyanis a Mosonyi utcai, XIX. század végi laktanyában található, az istálló falát még ma is az ulánus huszárok korára emlékeztető szürke festés díszíti. Harmincnégy ló és lovasaik, valamint a segéderő: kovács, szíjgyártó, állatorvos kezdi és fejezi be itt munkanapjait. Az egység nemcsak rendészeti feladatokat lát el, hanem a díszegységet is ők adják. Ugyanazok az emberek tehát, akik egyik nap járőröznek, egy másik napon huszáregyenruhában emelik az állami ünnepségek vagy az olyan nagyszabású rendezvények, mint a Nemzeti vágta fényét.
Vezetőjük Madarász Róbert rendőr hadnagy. – Különleges helyzetben vagyunk. Az alosztály tagjai gyakorta járőröznek a turisták által kedvelt városrészekben, például a budai Várban, s mivel a lovas szolgálat meglehetősen ritka a világban, ezért a munkatársaink maguk is egyfajta látványosságnak számítanak. Gyakran lépnek oda hozzájuk, megsimogatják a lovaikat, beszédbe elegyednek velük, közös fotózásra kérik fel őket, így hazánk képviselőivé válnak, jó benyomást kell kelteniük – magyarázza a hadnagy.
Habár soha nem írták elő, hogy az állományt hazai fajtákkal kell feltölteni, a lovak zöme mégis magyar félvér, illetve nóniusz. Az utóbbit egykor hadi lónak tenyésztették, leginkább az ágyúkat vonták. Ennek megfelelően nagyok, tekintélyesek, stabil az idegrendszerük, és kiválóan alkalmasak a csapatmunkára, mindez nélkülözhetetlen készség.
A lovak válogatása a kutyákénál összetettebb. Többször megtekintik őket a ménesben, ahol egy szakértőkből álló bizottság több fordulóban válogatja ki a legalkalmasabbnak tűnő egyedeket. Az utolsó rosta után, hároméves koruk körül kezdődik meg a felkészítésük a rendőrségi munkára. Aztán az első vizsgákat követően először egy idősebb lóval párban mehetnek terepre. Ez azért fontos, mert a fiatalabbak követik az öregebbeket, tőlük lesik el a viselkedési mintákat a számukra még szokatlan helyzetekben. Az oktatás során a legnagyobb kihívást egyébként az jelenti, hogy megtanítsák a lovakat az ösztöneik ellenére cselekedni.
– Amikor lóról beszélünk, zsákmányállatról van szó – magyarázza Madarász Róbert. – Ha veszélyben érzi magát, természete szerint menekülni akar, szolgálatban viszont ezt nem teheti meg. Legyen szó tűzről, vízről vagy egy feldühödött szurkolói csoportról, a lovainknak bízniuk kell bennünk, és megtorpanás nélkül követni az utasításainkat.
Ami a rendőröket illeti, az ember azt gondolná, olyanok vállalják a lovas szolgálatot, akik nyeregben nőttek fel, ám a valóságban ez csak a tisztek és a tiszthelyettesek egy részére igaz. Egy másik részük viszont már aktív állományban ismerkedik meg az alosztály működésével, ami annyira megtetszik neki, hogy elkezd lovagolni, és kéri az áthelyezését.
A Készenléti Rendőrség lovas alakulatát gyakran vezénylik vidékre, ahol bel- és külterületi feladatokat egyaránt ellátnak. Az erdészekkel, mezőőrökkel, valamint lovas polgárőrökkel együttműködve különösen eredményesnek bizonyulnak a fa-, valamint a terménylopás megelőzésében. Az aktív szolgálat egyaránt kimeríti a lovak testét és idegrendszerét. Az alosztályvezető szerint emiatt nehéz helyet találni „nyugdíjas” éveikre. Első körben az őket megülő rendőröknek kínálják fel megvételre a kiszolgált lovakat.
Ha nem akad jelentkező, akkor nyilvános hirdetést ad fel a rendőrség. A hadnagy azonban hangsúlyozza: – Bármilyen nehéz is méltó ellátást biztosítani az öreg lovainknak, eddig még mindig megoldottuk valahogy.
