A házelnök kifejtette: a válság remény nélkül embertelen. A magyarság a 20. század vesztesei közé tartozott, elhalt milliónyi magyar remény, és 1945 megágyazott a szocializmusnak nevezett újabb gyarmati rendszernek.
A debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlés idején még reménykedhettek abban, hogy a háború befejezése és a szovjet csapatok távozása után létrejöhet egy kiváltságok nélküli Magyarország, demokratikus haza, amely saját kezébe veheti sorsát, ám a nemzeti felelősséggel gondolkozó magyarok mindenütt üldözötté, áldozattá váltak. Nagy árat fizetett a szabadságért egy tehetséges nemzedék – idézte fel Kövér László.
„Ukrajnán és gázvezetéken innen, demokráciadeficiten és kitiltásokon túl ma is fájdalmasan aktuális a kérdés: lehet-e Magyarország a magyaroké, Európa az európaiaké, vagy a történelem ismétli önmagát, és a geopolitika legyőzi a reményt” – vetette fel a kormánypárti politikus. Leszögezte: „Nem vagyok hajlandó feladni a reményt, hogy a valóság jobbá tehető!”
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója előadásában arról beszélt, hogy a 20. századi világháborúk győztesei úgy tüntették fel magukat, mint akik a zsarnokság ellen, a szabadságért, a kis nemzetek önrendelkezéséért és a demokráciáért harcoltak, holott 1938-ban Münchenben Anglia és Franciaország megegyezett Hitlerrel, és átengedte neki Közép-Európát azért, hogy Nyugaton megőrizhesse pozícióit. Majd pedig elfogadták a szovjet diktátor Sztálint egyenrangú szövetségesüknek, és neki szolgáltatták ki a régiót, így folytatva azt, ami Münchenben elkezdődött.
M. Kiss Sándor, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgató-helyettese előadásában rámutatott: az Osztrák-Magyar Monarchiában erős magyar függetlenségi gondolat a trianoni országcsonkítás után revíziós gondolatként élt tovább.
A két világháború közti időszakban volt támogatottsága a radikális rendszerkorrekciónak főként a tulajdonviszonyok terén, ezt jelezte egyfelől a földosztás követelése, másfelől a radikális, antiszemitizmussal érintkező antikapitalizmus – fejtette ki.
A két világháború közti elitet jellemezve a szakember előbb a kor vezető történészét, Szekfű Gyulát idézte, aki neobarokk társadalomról értekezett, majd pedig a radikális Szabó Dezsőt, aki „görénykurzusként” aposztrofálta korát. M. Kiss idézte Bethlen István 1944-es feljegyzéseit is, melyekben az 1930-as évek miniszterelnöke arról írt, hogy egy gyenge minőségű elit vette át az ország irányítását, amely nem tudott megbirkózni az egyre súlyosabb problémákkal. A világháborúban a horthysta elitet már csupán az a hit kötötte össze a társadalommal, hogy az angolok foglalják el az országot – jegyezte meg a történész.
Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója az 1945–46-os kommunista térfoglalás kapcsán azt emelte ki: a világháború végén a magyarok már kívülről várták a megoldást, felszabadulást, ami jól jelzi a Kárpát-medencei ezeréves magyar szupremácia elvesztését.
Miközben a nemzetgyűlési választásokon a kisgazdapárt nyert, az országos szint alatt kezdettől nagyrészt a baloldali, kommunista-szociáldemokrata erők kezében volt a hatalom. A helyi végrehajtás szintjén pozíciókat túlnyomórészt kommunisták vagy hozzájuk lojális személyek kaphattak – tette hozzá a szakember.
A Remény és realitás – Magyarország 1945 elnevezésű konferencia az idén létrejött Nemzeti Emlékezet Bizottsága első tudományos konferenciája. Az alaptörvény rendelkezése nyomán létrehozott testület feladata a kommunista diktatúra működésének feltárása. Az Országgyűlés februárban a bizottság elnökévé választotta Földváryné Kiss Réka történész-néprajzkutatót, tagjává pedig Ötvös István és Soós Viktor Attila történészeket, megbízatásuk kilenc évre szól. Az öttagú bizottságba delegálta a Magyar Tudományos Akadémia elnöke Bank Barbara történészt, az igazságügy-miniszter pedig Máthé Áron történész-szociológust. Az elnök államtitkári, a tagok helyettes államtitkári díjazásban részesülnek. A bizottság független, önálló költségvetési szerv, büdzséje nem csökkenthető, és munkájának eredményéről átfogó jelentést tesz közzé.
A Nemzeti Emlékezet Bizottságának feladata együttműködni az ügyészséggel a kommunista diktatúra alatt elkövetett, el nem évülő bűncselekmények elkövetőinek felderítésében. Hatásköre kiterjed a hatalom egykori birtokosai diktatúra működésével összefüggő személyes adatainak közzétételére, amihez az érintettek írásbeli megjegyzést fűzhetnek. A szerv a kutatásai alapján büntetőjogilag felelősnek tartott emberekkel szemben büntetőeljárást kezdeményez a legfőbb ügyésznél.
A bizottság tényállításai bíróságon nem támadhatók, és tagjai nem vonhatók felelősségre az általuk közölt tény, ténymagyarázat miatt, kivéve a büntetőjogi felelősséget.
