A házelnök kifejtette: a válság remény nélkül embertelen. A magyarság a 20. század vesztesei közé tartozott, elhalt milliónyi magyar remény, és 1945 megágyazott a szocializmusnak nevezett újabb gyarmati rendszernek.
A debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlés idején még reménykedhettek abban, hogy a háború befejezése és a szovjet csapatok távozása után létrejöhet egy kiváltságok nélküli Magyarország, demokratikus haza, amely saját kezébe veheti sorsát, ám a nemzeti felelősséggel gondolkozó magyarok mindenütt üldözötté, áldozattá váltak. Nagy árat fizetett a szabadságért egy tehetséges nemzedék – idézte fel Kövér László.
„Ukrajnán és gázvezetéken innen, demokráciadeficiten és kitiltásokon túl ma is fájdalmasan aktuális a kérdés: lehet-e Magyarország a magyaroké, Európa az európaiaké, vagy a történelem ismétli önmagát, és a geopolitika legyőzi a reményt” – vetette fel a kormánypárti politikus. Leszögezte: „Nem vagyok hajlandó feladni a reményt, hogy a valóság jobbá tehető!”
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója előadásában arról beszélt, hogy a 20. századi világháborúk győztesei úgy tüntették fel magukat, mint akik a zsarnokság ellen, a szabadságért, a kis nemzetek önrendelkezéséért és a demokráciáért harcoltak, holott 1938-ban Münchenben Anglia és Franciaország megegyezett Hitlerrel, és átengedte neki Közép-Európát azért, hogy Nyugaton megőrizhesse pozícióit. Majd pedig elfogadták a szovjet diktátor Sztálint egyenrangú szövetségesüknek, és neki szolgáltatták ki a régiót, így folytatva azt, ami Münchenben elkezdődött.
M. Kiss Sándor, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgató-helyettese előadásában rámutatott: az Osztrák-Magyar Monarchiában erős magyar függetlenségi gondolat a trianoni országcsonkítás után revíziós gondolatként élt tovább.
A két világháború közti időszakban volt támogatottsága a radikális rendszerkorrekciónak főként a tulajdonviszonyok terén, ezt jelezte egyfelől a földosztás követelése, másfelől a radikális, antiszemitizmussal érintkező antikapitalizmus – fejtette ki.
