Kezdeményezi a gólyatábort szervező felsőoktatási intézmények rektorainál, hogy teremtsenek fórumot a párbeszédre a gólyatáborokról és indítványozza, hogy a rektorok működjenek együtt a többi felsőoktatási intézménnyel a megelőző programok kidolgozásában, az áldozatokat segítő egyetemi eljárások és szabályozók kidolgozásában, a jó gyakorlatok elemzésében és meghonosításában.
Néhány hónappal ezelőtt beismerte az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar gólyatáborának egyik szervezője, hogy megerőszakolt egy lányt az egyetem fonyódligeti táborában. Kiderült az is, hogy az elkövetőt – aki a rendezvény fotósa volt – egy másik büntetőügyben már elmarasztalták. A 38 éves férfit előzetes letartóztatásba helyezték.
Ezután ugyan nem küldték el az egyetemről, de két szemeszterre eltiltották tanulmányai folytatásától az ELTE tanítóképző karának volt HÖK-elnökét. A diák bírósághoz fordul.
De nem ez volt az egyetlen ilyen eset. Az Index információi szerint 2013-ban az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának elsőéves joghallgatója a gólyatáborban szintén nemi erőszak áldozata lett.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!