A NAV miatt zárják be a Flippermúzeumot

Az adóhivatalnak a berendezésekkel és a belépőjegyekkel is problémája volt.

MA
2015. 05. 20. 16:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pálfi Balázs alapító-tulajdonos a  Flippergaléria Facebook-oldalán fejtette ki: büszkék arra, hogy 13 hónapos fennállásuk során több mint 60 országból fogadhattak látogatókat. Ugyanakkor a múzeum megnyitása után már másnap megjelent a NAV szerencsejáték-felügyelete fedett ellenőrzést végezve, és mint később a jegyzőkönyvekből kiderült, arra tettek javaslatot, hogy az összes gépet szállítsák el a helyszínről, mert úgy vélik, a szerencsejáték-törvényt olyan mértékben sérti az intézmény, hogy csak ez lehet a megoldás – hangsúlyozza, hozzátéve: pár héten belül ezt az intézkedést még kétszer megismételték.

„Később ez az álláspont enyhült, fogadtak minket személyesen, úgy nézett ki, közeledik az álláspontunk; kis átalakításokat előirányozva szóban megerősítettek minket a további zavartalan működésről. De egy júliusi határozatban már teljesen más szellemben álltak hozzá a kérdéshez” – olvasható a közösségi oldalon. Ezután bírósághoz fordultak, a tárgyalásra június 17-én kerül sor.

„Az újabb és újabb támadások hatására azt a döntést kellett hoznom, hogy ha valami csoda nem történik, nem tudom semmiféle formában felvállalni a további nyitva tartást, a tárgyalás után bizonytalan ideig nem nyitunk ki” – írta Pálfi Balázs, kiemelve: amennyiben sikerülne a NAV szerencsejáték-felügyeletétől bármilyen hivatalos dokumentumot kapni arról, hogy a jogszerű működésnek nem feltétele az éves szinten több tízmillió forintra rúgó kiszabott tehertétel, a Flippermúzeum a továbbiakban is életben tudna maradni.

A budapesti Flippermúzeum működését a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerencsejáték-felügyelete 2014 áprilisában és májusában ellenőrizte, és mint kiderült, a berendezések nem felelnek meg a játékautomatákra vonatkozó előírásoknak – közölte a NAV szerdán az MTI-vel. Azt írták, nem zárták le és nem szállították el a múzeum játékautomatáit. A közigazgatási eljárásra a kötelező nyilvántartásba vételre vonatkozó jogszabály megsértése miatt került sor, a NAV ennek nyomán 2014. július 2-án hozott határozata a jelenlegi bírósági eljárás tárgya.

Az adóhivatal szerint a múzeum 500 forintos belépőjegye a kiállított tárgyak megtekintésére szólt, így a játékautomaták használatáért további 2000 – 15 percenként 250 – forintot kellett fizetni. Ha valaki nem használta ki a 2 órás játékidőt, a fel nem használt, időarányos összeg visszajárt. Ez a díjképzés nem egyezik meg az interaktív múzeumokéval, miszerint a látogató a belépőjeggyel egyúttal megfizeti a múzeumban elhelyezett tárgyak használatát, azaz a különböző szolgáltatásokat (mint a belépés és a játék) nem külön-külön kell megfizetni – hívja fel a figyelmet a NAV.

A Facebookon alakult „A Flippermúzeum NEM ZÁRHAT BE” nevű csoport már meg is kezdte a döntést ellenző tüntetés szervezését. Mint írják, a „civil megmozdulás célja nyomást gyakorolni az állami szervekre, hogy gondolják újra azt a morálisan védhetetlen álláspontot, amivel ellehetetlenítik a múzeum további működését”.

Egy másik kezdeményezés, a „Szimpátiatüntetés a Flippermúzeumért” nevű megmozdulás június 14-re szervez demonstrációt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.