Motoros fűkasza és madárcsicsergés hallatszik szinte csak, amint megérkezünk Nagytevelre, erre a körülbelül 500 lelkes Veszprém megyei településre. A rendben tartott, muskátlis sváb porták közé azonban több szomorú, hallgatag, feketébe öltözött helybéli száll le a távolsági buszról.
Vasárnap ugyanis komoly tragédia sújtott le a falura: öt fiatal fiú egy születésnap ünneplése közben úgy döntött, hogy kocsiba ül, hogy a közeli marcalgergelyi búcsúba menjen bulizni. Hazafelé jövet egy rendőrautó jött velük szembe, Dávid, a 20 éves sofőr megfordult és menekülni kezdett, valószínűleg azért, mert nem volt érvényes biztosítása a kocsira. Százhússzal hajtott egy olyan szakaszon, ahol az utat ismerők szerint csak hetvennel lett volna szabad.
Nemesszalóknál fának hajtott a Mitsubishijével, amely az ütközés következtében darabokra szakadt. A hátsó ülésen ülők, a 14 éves Zalán, a 20 éves Máté és a 18 éves Patrik életét vesztette. Az anyósülésen ülő 18 éves Ottó még most is az ajkai kórházban van. A keze sérült meg, többórás műtétet hajtottak végre rajta. A volán mögött ülő Dávid agyrázkódást kapott, őt már hazaengedték.
„Nem szeretnék nyilatkozni” – mondja egy, feltehetően érettségiről hazatérő fehér blúzos lány a buszmegállóban, barátnője még ennyit sem mond, az el sem kezdődött beszélgetést rövidre zárva megy át az út másik oldalára. A csendes Nagytevelen jó darabig senki mással nem találkozunk. Kevesen akarnak beszélni az esetről, a mondatok jó része az „állítólag”, „az úgy hallottam” kifejezések köré szerveződik, és a kis faluban bizony hivatkozási alap lesz a Facebook, meg úgy általában az internet is. „A kilencéves gyerekem is ezt látja folyton a neten” – halljuk egy helyütt például.
Apró történetszilánkokból, elejtett félmondatokból lehet csak megtudni – ha egyáltalán –, hogy a „nem idevalósi”, jómódú családból származó Dávidéknak lovaik vannak. A húszéves fiú azonban többek elmondása szerint nemcsak a lovakat, de a motorizált lóerőt is szerette, a nagyteveliek szerint gyakran száguldozott, és ritkán tartotta be az ötvenes sebességkorlátozást. Sokszor előkerül a Mitsubishi lejárt kötelező biztosítása, egy helyen azt hallottuk, hogy ha vasárnap Dávid megáll a rendőröknek, akkor harmadjára kapták volna el ezért. Többször említették a faluban, hogy a hátul ülők szóltak a sofőrnek, hogy álljon meg, ők majd összedobják a büntetést.
Ellenőrizni azonban ezeket az információkat nem lehet.
A Séd patak partján álló Jánossal nem beszélgetünk ilyesmiről. Az őszes, szakállas, feketébe öltözött férfi csak támasztja a patak hídjánál a biciklijét, amelyre egy kaszát erősített fel. Nézi a vizet, a partján a frissen levágott füvet, majd szinte mechanikus mozdulattal eldobja a cigarettáját, és azonnal egy újabbra gyújt rá. Ő a húszévesen elhunyt Máté édesapja. „Mindenhol rosszul írták, hogy huszonegy éves, októberben töltötte volna csak be.” Lassan beszél, úgyhogy szavai között gyakran hallhatjuk a gyerekzsibongást a hátunk mögött lévő tornateremből. Elmeséli, hogy a nyomozóktól ő azt hallotta, hogy nem ivott a sofőr. „Itthon van állítólag, de nem látta senki” – mondja Dávidról.
Egy huszárbajszú férfi azt mondja, hogy a „rohadt biztosítási papír miatt menekültek a rendőr elől”. A búcsúban, ahonnan eljöttek a fiúk, ő már régen járt, elmondása szerint ma már nincs akkora ünnepség, mint az ő idejében. „Az egész falura rátelepedett a csend” – mondja, és világoskék szeme elhomályosodik, amikor arról beszél, hogy nemrég, „egy-másfél-két éve” is volt egy baleset, amikor gyalogosakat ütöttek el, akkor is többen meghaltak.
A falu egyetlen kocsmájában feketében van a csapos hölgy is. Egy levegővel mondja el, hogy nem akar nyilatkozni, mert annyi tévedés és hiba jött már le a sajtóban, sőt ebbe a szuszba még az is belefér, hogy megkérdezze egy betoppanó törzsvevőtől, hogy mit kér. Kicsit később azonban az egyik országos bulvárlap címlapját mutatná, mert az egyik fényképhez rossz név került, de a lap eltűnt. A jattot egy kicsi, a pulton álló dobozba rakja. Az áldozatok családjának gyűjtenek benne. „Minden borravalót ebbe rakok” – teszi hozzá.
Az, hogy a tragédia mennyire egységbe kovácsolta a falut, nemcsak ebből a gesztusból látható. Az értelmetlen halálestek fölött persze értetlenül áll a többség, de sokszor érezzük azt, hogy a gyászolók iránti szolidaritásból nem nyilatkoztak a nagyteveliek, nem akarván felesleges bonyodalmat okozni. Aki megszólal, szinte kivétel nélkül beszél az áldozatok szüleinek fájdalma mellett a túlélők terhéről is. Ezért sokan ki is zárják, hogy valamiféle bosszú készülne a sofőr vagy a családja ellen. A kerítésfestést megszakító mokány, hatvanas Ernő azt mondja: mindhárom elhunyt srác apját ismeri, jámbor, szorgalmas emberek, kizárt, hogy erőszakoskodnának. Abban sem lát feszültségforrást, hogy Dávid jómódú családból származik, mivel Nagytevelen szerinte nincsenek „hirtelen meggazdagodott csirkefogók”.
„Átlagos volt az anyagi helyzetük, se gazdagok, se szegények. Olyanok voltak, mint maga, vagy bárki más” – ezt már Éva mondja az áldozatokról. A cigány származású nő a konyhájában ül, feldagadt, bekötött bokáját a járókeretén nyugtatja. Elnézést kér, amiért beszédét nehezen érteni, ezért lányát, Gizit kéri meg, hogy mesélje el, mi történt velük. Ők annak a bizonyos korábbi balesetnek a túlélői, amelyről néhány bekezdéssel feljebb volt szó. Tavaly novemberben jöttek haza négyen gyalogosan a homokbödögei búcsúból, amikor egy részeg trabantos elütötte őket. Gizi 19 éves testvére, Éva és a 17 éves Patrícia vesztette életét a balesetben, a sofőr szabadlábon van azóta is.
„Ha a mi fajtánkbeli lenne, már rég ülne, ezt megmondtuk a rendőrségen is, és igazat adtak nekünk” – jelenti ki Gizi, akinek a lába tört el. A falu akkor is összefogott, nagyon sokat segítettek nekik. Ez a mostani tragédia őket is megviselte, hiszen ismerték az áldozatokat. „Átok ül ezen a falun” – mondja Éva, aki azt szeretné, hogy a többi fiatal, aki szeret száguldozni, legalább gondolkodjon el, és gondoljon a nagyteveliekre, mielőtt autóba ül.
A falu másik végében épp szünetet tart két fűkaszás, de nem tudnak nekünk segíteni, nem helybeliek. A fiatalabb férfi lehajtott fejjel söprögeti a levágott füvet, idősebb társa térdepelve tekercseli ki a zsinórt a gépből, és közben hangosan gondolkodik. „Régen nem volt ilyen őrült rohanás. Ma már mindenhova csak sietnek, nem jó ez így” – mondja, és közben kész is a gépe, úgyhogy nem is zavarunk tovább. A kanyarban egy otthonkás néni szabadkozik, ő is csak az unokájától tud mindent, aki viszont az internetről tájékozódik. Azt azért elárulja, hogy a faluban összejárnak a fiatalok, akik olyan kevesen vannak sajnos.
Visszafelé mindezt megerősíti két, úttesten beszélgető srác látványa. A tetovált fiú feketében van, ő Bálint, Máté bátyja. Nem szívesen beszél, szerinte két ember, a két túlélő tud beszélni az esetről, addig pedig kár kavarni. „Ottó azt mondja, hogy ha kijön a kórházból, akkor elmond majd őszintén mindent” – említi az anyósülésen ülő fiúról, majd olyan határozottan nyújtja a kezét, hogy azonnal érezzük: a beszélgetés véget ért.
Az áldozatok háza előtt a földön egy-egy szál virág vagy mécses található, az önkormányzat épületére pedig fekete zászlót tűztek. A lobogó alatt asszonyok állnak körben, kosárral. Tekintetükkel jelzik, hogy inkább haladjunk tovább. A buszmegállóban vagyunk már, amikor keresztülhalad a falun egy világoskék Fiat. A tetején egy T betű jelzi, hogy sofőrje tanuló vezető. Egy darabig hallatszik a motor búgása, de szép lassan elhagyja Nagytevelt, ahol ismét megül a csend.
Köszönjük Füssy Angéla a cikk megíráshoz nyújtott segítségét.
