Egy rohadt papír miatt csend telepedett Nagytevelre

Három, közlekedési balesetben elhunyt fiatal fiú halála rázta meg a falut.

Ellenőrizni azonban ezeket az információkat nem lehet.

A Séd patak partján álló Jánossal nem beszélgetünk ilyesmiről. Az őszes, szakállas, feketébe öltözött férfi csak támasztja a patak hídjánál a biciklijét, amelyre egy kaszát erősített fel. Nézi a vizet, a partján a frissen levágott füvet, majd szinte mechanikus mozdulattal eldobja a cigarettáját, és azonnal egy újabbra gyújt rá. Ő a húszévesen elhunyt Máté édesapja. „Mindenhol rosszul írták, hogy huszonegy éves, októberben töltötte volna csak be.” Lassan beszél, úgyhogy szavai között gyakran hallhatjuk a gyerekzsibongást a hátunk mögött lévő tornateremből. Elmeséli, hogy a nyomozóktól ő azt hallotta, hogy nem ivott a sofőr. „Itthon van állítólag, de nem látta senki” – mondja Dávidról.

Egy huszárbajszú férfi azt mondja, hogy a „rohadt biztosítási papír miatt menekültek a rendőr elől”. A búcsúban, ahonnan eljöttek a fiúk, ő már régen járt, elmondása szerint ma már nincs akkora ünnepség, mint az ő idejében. „Az egész falura rátelepedett a csend” – mondja, és világoskék szeme elhomályosodik, amikor arról beszél, hogy nemrég, „egy-másfél-két éve” is volt egy baleset, amikor gyalogosakat ütöttek el, akkor is többen meghaltak.

A falu egyetlen kocsmájában feketében van a csapos hölgy is. Egy levegővel mondja el, hogy nem akar nyilatkozni, mert annyi tévedés és hiba jött már le a sajtóban, sőt ebbe a szuszba még az is belefér, hogy megkérdezze egy betoppanó törzsvevőtől, hogy mit kér. Kicsit később azonban az egyik országos bulvárlap címlapját mutatná, mert az egyik fényképhez rossz név került, de a lap eltűnt. A jattot egy kicsi, a pulton álló dobozba rakja. Az áldozatok családjának gyűjtenek benne. „Minden borravalót ebbe rakok” – teszi hozzá.

Az, hogy a tragédia mennyire egységbe kovácsolta a falut, nemcsak ebből a gesztusból látható. Az értelmetlen halálestek fölött persze értetlenül áll a többség, de sokszor érezzük azt, hogy a gyászolók iránti szolidaritásból nem nyilatkoztak a nagyteveliek, nem akarván felesleges bonyodalmat okozni. Aki megszólal, szinte kivétel nélkül beszél az áldozatok szüleinek fájdalma mellett a túlélők terhéről is. Ezért sokan ki is zárják, hogy valamiféle bosszú készülne a sofőr vagy a családja ellen. A kerítésfestést megszakító mokány, hatvanas Ernő azt mondja: mindhárom elhunyt srác apját ismeri, jámbor, szorgalmas emberek, kizárt, hogy erőszakoskodnának. Abban sem lát feszültségforrást, hogy Dávid jómódú családból származik, mivel Nagytevelen szerinte nincsenek „hirtelen meggazdagodott csirkefogók”.

„Átlagos volt az anyagi helyzetük, se gazdagok, se szegények. Olyanok voltak, mint maga, vagy bárki más” – ezt már Éva mondja az áldozatokról. A cigány származású nő a konyhájában ül, feldagadt, bekötött bokáját a járókeretén nyugtatja. Elnézést kér, amiért beszédét nehezen érteni, ezért lányát, Gizit kéri meg, hogy mesélje el, mi történt velük. Ők annak a bizonyos korábbi balesetnek a túlélői, amelyről néhány bekezdéssel feljebb volt szó. Tavaly novemberben jöttek haza négyen gyalogosan a homokbödögei búcsúból, amikor egy részeg trabantos elütötte őket. Gizi 19 éves testvére, Éva és a 17 éves Patrícia vesztette életét a balesetben, a sofőr szabadlábon van azóta is.

„Ha a mi fajtánkbeli lenne, már rég ülne, ezt megmondtuk a rendőrségen is, és igazat adtak nekünk” – jelenti ki Gizi, akinek a lába tört el. A falu akkor is összefogott, nagyon sokat segítettek nekik. Ez a mostani tragédia őket is megviselte, hiszen ismerték az áldozatokat. „Átok ül ezen a falun” – mondja Éva, aki azt szeretné, hogy a többi fiatal, aki szeret száguldozni, legalább gondolkodjon el, és gondoljon a nagyteveliekre, mielőtt autóba ül.

A falu másik végében épp szünetet tart két fűkaszás, de nem tudnak nekünk segíteni, nem helybeliek. A fiatalabb férfi lehajtott fejjel söprögeti a levágott füvet, idősebb társa térdepelve tekercseli ki a zsinórt a gépből, és közben hangosan gondolkodik. „Régen nem volt ilyen őrült rohanás. Ma már mindenhova csak sietnek, nem jó ez így” – mondja, és közben kész is a gépe, úgyhogy nem is zavarunk tovább. A kanyarban egy otthonkás néni szabadkozik, ő is csak az unokájától tud mindent, aki viszont az internetről tájékozódik. Azt azért elárulja, hogy a faluban összejárnak a fiatalok, akik olyan kevesen vannak sajnos.

Visszafelé mindezt megerősíti két, úttesten beszélgető srác látványa. A tetovált fiú feketében van, ő Bálint, Máté bátyja. Nem szívesen beszél, szerinte két ember, a két túlélő tud beszélni az esetről, addig pedig kár kavarni. „Ottó azt mondja, hogy ha kijön a kórházból, akkor elmond majd őszintén mindent” – említi az anyósülésen ülő fiúról, majd olyan határozottan nyújtja a kezét, hogy azonnal érezzük: a beszélgetés véget ért.

Az áldozatok háza előtt a földön egy-egy szál virág vagy mécses található, az önkormányzat épületére pedig fekete zászlót tűztek. A lobogó alatt asszonyok állnak körben, kosárral. Tekintetükkel jelzik, hogy inkább haladjunk tovább. A buszmegállóban vagyunk már, amikor keresztülhalad a falun egy világoskék Fiat. A tetején egy T betű jelzi, hogy sofőrje tanuló vezető. Egy darabig hallatszik a motor búgása, de szép lassan elhagyja Nagytevelt, ahol ismét megül a csend.

Köszönjük Füssy Angéla a cikk megíráshoz nyújtott segítségét.