Idősek ezrei ellátás nélkül

Nyugdíjasok ezrei várják hiába házi gondozójukat több mint másfél száz településen. Csalás gyanúja miatt folyik a nyomozás, az ellátásban érdekelt egyházi személyek egymásra mutogatnak.

Egy magas ház előtt tesszük le autónkat Nyíregyházán, Papp Jánosné már vár bennünket az épület előtt. Anikó, ahogy szólítjuk, házi gondozóként dolgozott a Kelet-magyarországi Humán Szolgáltató Központnál, kilenc gondozottja volt. Idei munkájáért még nem kapott fizetést, a decemberihez is csak január végén jutott hozzá. Múlt hónap közepén végső elkeseredésében felmondott.

A szabolcsi megyeszékhely csak egy a sok helyszín közül, amelynek idősei bajba kerültek: a szociális ellátással foglalkozó szolgáltató országszerte hat megye 155 településén működött, 600 dolgozót foglalkoztatott és több mint 7 ezer rászoruló mindennapjait segítette. Anikó előtt már sok gondozójuk felmondott, rengeteg idős ember maradt ellátás nélkül.

Így járt Deák Gyuláné, akit korábbi gondozójával elsőként felkerestünk. Irénke néni tipegve nyit ajtót, „visszahozták nekem Anikót?” kérdéssel fogad. Komoly sérvvel műtötték, székén ülve már mutatja teste gyenge pontját. Illetve egyik gyenge pontját, mert sajnos van belőle több is: vérnyomása igen magas, a 180-as érték nála nem számít kiugrónak, baj van a szívével is.

Férje két éve halt meg, azóta egyedül él. Anikó mindennap járt hozzá, amiben csak lehetett, segített: gyógyszert íratott, elkísérte az orvoshoz, megtett mindent, amit csak kellett. Most egyedül a menyére számíthat az idős asszony, ha valamire szüksége van, ő hozza neki házhoz. Három gyereke közül az egyik Belgiumban dolgozik, a másik Kistarcsán, a harmadik Rákospalotán él.

Amíg Irénke néninél ülünk, befut egy másik házi gondozó: Rácz Józsefné, aki április közepén, ugyanazon a napon mondott föl, mint Anikó. Bár már ő sem dogozik, épp egy korábbi gondozottjához tart – ahogy ő fogalmaz, van egy kilencven éves nénije, aki a málenkij robotot is megjárta, súlyos beteg, az ő fürdetésében továbbra is segédkezik. Egyszerűen nem tudná magára hagyni.

Anikó a másik két gondozottját, Simon Zoltánt és feleségét, Rózsika nénit is bemutatja nekünk, az idős pár hatvan éve házas, mindketten közel járnak a kilencvenhez. Zoli bácsi mozgáskorlátozott, a vérnyomása nemritkán 240-ig is felkúszik. Érkezésünkkor a kanapén fekszik, látszik, hogy gyakorlatilag ez állandó tartózkodási helye. Rózsika néni átlagos nyugdíjasnak tűnik, amíg meg nem tudjuk bajait: szívritmus-szabályozóval él, mellette nagyon súlyos csontritkulása van. Emiatt már tört lapockája és szinte minden oldalbordája, legutóbb az ujja sérült. Mégis ő fürdeti mozgáskorlátozott férjét: laticellel bevont kis lépcsőt eszkábált, arra áll föl, amikor besegíti a kádba. Nem egyszerű mutatvány, de fürdőjük olyan pici, hogy a mosdás másképp nem megoldható. Anikó nélkül nagyon nehezen boldogulnak, egyetlen „szerencséjük”, hogy hatvanéves fiuk állás nélkül maradt, így jelenleg tud nekik segíteni.

A Kelet-magyarországi Humán Szolgáltató Központ gondozói sorra mondanak föl amiatt, hogy munkájukért egy fillért sem kapnak a költségvetési csalás gyanújába keveredő és emiatt az állami támogatást elvesztő munkáltatójuktól. Arról, hogy a szociális szolgáltató kiesése miatt bajba került idősekről ki gondoskodik, érdeklődtünk az illetékes hivataloknál is.

A finanszírozást felfüggesztő Magyar Államkincstártól és az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkárságától szinte teljesen egyező választ kaptuk: a házi segítségnyújtás a települési önkormányzatok kötelező feladata, ebből adódóan a rászoruló idősek nem maradhatnak ellátatlanul. Ám Nyíregyháza önkormányzata szintén leporolta magáról az ügyet – mint írták, az önkormányzat szociális ellátó rendszere zökkenőmentesen működik, a humán szolgáltató a problémával nem kereste meg a testületet, az önkormányzat pedig semmilyen kapcsolatban nem áll vele. Mi az ápolóktól és az idősektől annyit tudunk, hogy a gondozók munkaügyben már érdeklődtek a városnál, az idősek is kopogtattak segítségért.

Annak, hogy a kereslet a kínálattal a törvény szövege ellenére nem találkozik, vélhetően az az oka, hogy a településeknek egyrészt nincs elég gondozójuk, többet fölvenni nem tudnak, másrészt árban sem versenyképesek a normatív támogatás másfélszeresét kapó egyházi fenntartású szolgáltatókkal.

Érdekes kettősség ez: úgy tűnik, egyházi fenntartásban messze jobban megéri az állam pénzén működtetni ilyen szolgáltatást, mint önkormányzati fenntartásban. Pedig elvileg mindkettő az adófizetők pénzéből gazdálkodik. Az egyházak alatt ráadásul nem feltétlenül a klasszikus értelemben vett nagy történelmi egyházajkat kell érteni.

Irénke nénit 400 forintos óradíjon tudná ellátni önkormányzati gondozó, míg az Anikót foglalkoztató, magasabb támogatást kapó egyházi szolgáltatónak csak 60 forintos óradíjat kellett fizetnie ugyanazért. Hó végén összesen mindössze 800-1000 forintjába került a segítség. Figyelembe véve, hogy az idős asszony havonta csak gyógyszerre 18 ezer forintot költ, emellett rezsit fizet és nyilván eszik is, ez a különbség már nem vállalható. Hasonló cipőben járnak Rózsika néniék is: a korábbinál sokkal drágább házi gondozóra egyszerűen nem futja nekik.

Noha a dolgozók csak decemberi fizetésük csúszása és a januári elmaradása óta, az idősek pedig csupán egy-két hónapja, gondozójuk elköszönése miatt érzik, hogy a szolgáltatónál baj van, a történet sokkal régebbre nyúlik vissza. Cikkünk elkészítéséhez mintegy tucatnyi interjút készítettünk, ám a nyilatkozók zöme nem kívánt névvel szerepelni. Állításaikat más forrásból is ellenőriztük. Ezek alapján foglaljuk össze ezt a bizarr történetet.

Az időseknek házi segítséget nyújtó szolgáltatót 2011 júliusáig az akkor még államilag elismert egyházként működő Út és Erény Közössége Egyház, illetve intézménye (pontos szakszóval mondva egyházi jogi személye), a Kelet-magyarországi Szociális Szolgáltató Központ működtette, méghozzá az egyházaknak járó magasabb állami normatívából. A fordulat 2011 nyarán történt, amikor az egyházügyi törvény az Út és Erényt megfosztotta bevett egyházi státustól, bizniszegyháznak minősítette. A kungfu- és egyéb harcművészeti iskolákat, masszázs- és jógatanfolyamot, országszerte tucatnyi szociális intézményt – mint látjuk, bőkezű állami támogatásból – működtető szervezet sokaknak szúrta a szemét, ám a jogfosztást vezetőjük nem tűrte tétlenül: kilenc másik kisegyházzal együtt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elé vitte ügyét, arra hivatkozva, hogy sérül a gyülekezési és egyesülési szabadságuk.

Az ügyben tavaly áprilisban született ítélet: a kisegyházak nyertek, és miután szeptemberben a bíróság elutasította a kormány fellebbezését is, az ítélet jogerőre emelkedett. A magyar államnak fizetnie kell, meg kell egyeznie a jogfosztott egyházakkal a kártérítés összegéről, mikéntjéről. Ennek híján a bírák döntik el, kinek mi és mennyi jár.

Ugyan az még kérdés, mi lesz a kártérítési ügy vége, az már nem az, mi történt amiatt, hogy a kisegyház elvesztette státusát és azzal együtt a szociális ellátás magasabb finanszírozását: vezetője új fenntartót keresett az idősek házi gondozásához. Sikerült ehhez megnyernie a Baptista Szeretetszolgálatot, amely 2011 júliusától Kelet-magyarországi Humán Szolgáltató Központ néven majd két évig vitte tovább a tevékenységet, s kapta hozzá a magasabb állami normatívát. Az együttműködés 2013 áprilisáig tartott, a felek útjai ekkor elváltak.

Sok gondozó a problémák tavaly decemberi felszínre kerüléséig nem is értesült arról, hogy az elmúlt majdnem két évben fenntartójuk már nem volt ugyanaz: ekkor szereztek tudomást arról, hogy működtetőjük, a Gondoskodó Figyelem Oktatási-Szociális Szolgáltató Központ tulajdonképpen a Magyar Iszlám Közösség intézménye, egyházi jogi személye. Ezen többen nagyon meglepődtek.

Forrásainktól úgy tudjuk, hogy fenntartóváltásra azért került sor, mert az alapító nézeteltérésbe került a szeretetszolgálattal, viszonyuk megromlott, az együttműködésnek vége szakadt. Finanszírozásra viszont szükség volt, új egyház kellett: emiatt került a szociális szolgáltató – ha áttételesen is, de – a Magyar Iszlám Közösség fennhatósága alá.

A Kelet-magyarországi Humán Szolgáltató Központ életében 2013 áprilisában, a fenntartóváltás után történtek azok az események, amelyekre a Magyar Államkincstár tavaly decemberben közölt jelentése világított rá. A kincstár ezt követően, közel fél éve függesztette fel az ellátások után járó normatíva kifizetését. Nem csekély összegekről van szó: 2013-ban 838 millió forint volt a megállapított és folyósított támogatás, 2014-ben pedig – egészen a decemberi felfüggesztésig – több mint 1,2 milliárd forintot utaltak az arra az évre megállapított 1,5 milliárd forintos támogatásból. Az idei évre 1,4 milliárd forint lett volna az állami normatíva, ebből az összegből kapta volna munkabérét többek közt az a 600 dolgozó, aki az időseket gondozta.

Mint a Magyar Államkincstártól megtudtuk, a szankcióra az adott okot, hogy a kincstár költségvetési csalásra gyanakszik, amiatt tett büntetőfeljelentést, az eljárás jogerős lezárultáig pedig nem folytatható a finanszírozás. Az MNO birtokába került jegyzőkönyv szerint a kincstár a szolgáltató mezőtúri és szolnoki telephelyén tárt fel gyanús eseményeket: ezeken a településeken találták vitathatónak a költségvetési támogatás igénybevételét, lévén a szolgáltató által adminisztrált ellátások nem minden esetben fedték a valóságot. Magyarán mondva a szolgáltató „több gondozási alkalmat kívánt igazolni”, mint amennyire ténylegesen sor került. A szolgáltatót a kincstári gyanú miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tavaly december óta vizsgálja, a bizonyítékok beszerzése és értékelése, a tanúk kihallgatása jelenleg is zajlik.

Az elmúlt fél évben, túl a költségvetési csalás gyanúján, más is borzolta a szolgáltató körüli kedélyeket: idén januárban derült ki, hogy volt vezetője, akit 2013 decemberében váltottak le, rá egy hónappal feljelentést tett amiatt, hogy a Magyar Iszlám Közösség vezetője, Bolek Zoltán visszakérte a szolgáltatónak járó egyházi kiegészítő normatíva tíz százalékát. Vagyis a volt vezető azért fordult a rendőrséghez, mert úgy ítélte meg, hogy a Magyar Iszlám Közösség voltaképpen ennyi jutalékért áruba bocsátotta egyházi státusát. Az erről szóló hangfeltételt a Hír TV Célpont című műsora tette közzé, a hanganyag bejárta a sajtót.

Az ügy jelenlegi állásáról érdeklődtünk a nyomozást folytató Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságnál, munkatársuktól pedig azt a tájékoztatást kaptuk, hogy szervezetük a nyomozást tavaly januárban meg is kezdte. A bűnügyi igazgatóság a Gondoskodó Szeretet és a Gondoskodó Figyelem – mindkettő a Magyar Iszlám Közösség alá tartozó, jogi személyiséggel rendelkező intézmény – képviselői ellen folytatott nyomozást, méghozzá befolyással való üzérkedés gyanúja miatt. Az ügyet bűncselekmény hiányában idén februárban zárták le, egyéb részletet nem árultak el. Más forrásból úgy tudjuk, hogy bűncselekményről vélhetően azért nem volt szó, mert a hatályos jogszabályok szerint az egyházi fenntartó akár a teljes támogatási összeget is elkérheti és magánál tarthatja abban az esetben, ha humán szolgáltatásra költi. Vagyis nem feltétlen kell a pénzösszeget egyetlen idősgondozó fenntartására fordítania, mondhatja azt, hogy a támogatást a cél érdekében például ingatlanvásárlásra vagy egyéb, a feladathoz köthető beruházásra költi.

A Magyar Iszlám Közösséghez tartozó Gondoskodó Figyelem vezetésében 2013 decemberében, még a hangfelvétellel kapcsolatos feljelentés megtétele előtt történt személycsere ugyancsak érdekes: mint az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházügyi nyilvántartásából kiderül, innentől kezdve a Gondoskodó Figyelem önálló képviselője Orosz, korábbi, lánykori nevén Linzenbold Mariann. Az ő nevét sokan a 2002 és 2007 közé eső úgynevezett takszöv-ügy miatt ismerik: ennek a magyar kriminalisztika történetében egyedülálló esetnek Orosz Mariann a Magyar Iszlám Közösséghez tartozó intézmény másik vezetőjével, Nagy Zsolttal együtt vádlottja. A büntetőügyet a Szegedi Törvényszék viszi, a tárgyalások folyamatosak: múlt héten is ülésezett a bíróság, május 5-e is tárgyalási nap volt. A testület további tárgyalásokat is tart, majd pedig a bizonyítási eljárás eredményének ismeretében hoz ítéletet. Az MNO-nak előzetesen csak annyit tudott elárulni a bíróság, hogy ítélethozatalra ez évben várhatóan nem kerül sor.

Mint az a bíróságok országos tárgyalási jegyzékéből kiderül, a takszöv-ügy nem egyszerű: a vádirat 46 vádlottat, 100 tanút és több mint 50 sértettként érintett takarékszövetkezetet jelöl meg. Az iratanyag rendkívül terjedelmes, több tízezer oldalas. A vádirat gyanúja szerint a vádlottak összesen 52 magyarországi takarékszövetkezetnek okoztak 11 milliárd forintot meghaladó kárt, melyből 3,1 milliárd forint térült meg. A csalás lényege az volt, hogy több mint háromszáz vállalkozás több mint ezer valótlan tartalmú bérleti szerződést kötött a bűnszervezeteket vezető vádlottak cégeivel. A szerződésekben feltüntetett eszközök vagy nem is léteztek, vagy valós értékük csupán töredéke volt a gondoltnál. Ezt követően a bérbeadók bérletidíj-követelésüket a teljes érték 70-85 százalékáért eladták a takarékszövetkezeteknek, viszont a pénzintézetek értelemszerűen nem tudták behajtani.

Persze mivel az ügy még nincs lezárva, messzemenő következtetéseket nem lehet levonni belőle, hiszen az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. Ugyanez igaz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szolgáltatónál folytatott, költségvetési csalás gyanúja miatti nyomozására is. A szolgáltató két telephelyén feltárt szabálytalanságokat, amikre az államkincstár hivatkozik, azért sem lehet a jelenlegi vezetés nyakába varrni, mert a kincstár által vizsgálat időszak 2013. április 1. és december 31. közé esik. Ebben az időszakban – mint az a minisztérium nyilvántartásából kiderül – a Magyar Iszlám Közösség intézményének képviselője nem egyedül a takszöv-ügyben érintett Orosz Mariann volt, hanem a később a hangfelvételre hivatkozva feljelentést tevő vezető és édesanyja együttesen. A mérleg akkortájt még utóbbiak javára billent, erre hivatkozva a jelenlegi vezetés igyekszik az egész ügyért az elődöt felelőssé tenni. Aki persze nem kér a vádakból.

Ugyanakkor nagy kérdés, hogy a Kelet-magyarországi Humán Szolgáltató Központ két telephelyén feltárt szabálytalanságok miatti vizsgálat elhúzódása, illetve a vezetők személye körüli hírek miatt miért bűnhődik több ezer idős ember. Az általunk is meglátogatott Irénke néni, Rózsika néni és Zoli bácsi ugyanis csak egy a sok közük; ők pusztán azért kénytelenek nélkülözni gondozójukat, mert a szegedi és mezőtúri gyanú az egész szervezetre árnyékot vet, a hivatalos vizsgálat pedig csigalassúsággal halad. Részükről jogos elvárás, hogy amíg a költségvetési csalás gyanúja miatt megindult nyomozás véget nem ér, az állam más módon gondoskodjon ellátásukról. Ez ugyanis, mint a hivatalos válaszokból is kiderül, minden önkormányzatnak kötelező feladata. Más kérdés, hogy a településeknek egyrészt nincs elég gondozójuk, másrészt ezt sok idős ember nem tudja megfizetni az ott alkalmazott magasabb árak miatt. Ugyanígy jogos elvárás a gondozók részéről az, hogy szociális munkájuk után kapják meg azt a bért, ami járna nekik és amire elvileg van állami keret: a felfüggesztett finanszírozás.

Az állam egyelőre mossa kezeit: a kincstár az MNO-t arról tájékoztatta, hogy ha a fenntartó nem kívánja vagy nem tudja az intézményt a későbbiekben működtetni, ezt a feladatot más szervnek, állami vagy nem állami fenntartónak átadhatja. Megjegyzik, hogy a Magyar Iszlám Közösségnek a jelenlegi mellett más intézménye is nyújt szociális ellátást, így amennyiben a kapacitásába belefér, az ellátást azon keresztül is biztosíthatják.

A jelenlegi fenntartó egyelőre a jövőbe néz: arra hivatkozva szeretne újra hozzájutni a finanszírozáshoz – és amiatt tüntetett idén márciusban közel kétszáz dolgozójával az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Parlament előtt –, hogy bebizonyítsa, munkatársai megfelelően végezték a munkájukat. Az MNO-nak hivatkoznak arra is, hogy a feltárt szabálytalanságok még a korábbi vezető időszakára estek – ez részben igaz, de a hivatalos dokumentumok nem támasztják teljesen alá, hiszen a képviselet a kérdéses időszakban együttes volt.

Persze hiába látjuk ez utóbbit a minisztériumi nyilvántartásban, mérget venni rá nem lehet: mint az egyháztörvényből kiderül, az Országgyűlés által elismert egyházak nyilvántartását ugyan a miniszter vezeti, az nem minősül közhiteles hatósági nyilvántartásnak. Azaz nem olyan, mint a cég- vagy az ingatlannyilvántartás, amely azért biztos tájékozódási pontnak, hivatkozási alapnak tekinthető, garantáltan gyorsan, időben frissül.

Érdekes, hogy miközben a legkisebb cégek paramétereit, apró rezdüléseit is bárki számára könnyen elérhetően nyilván kell tartani, addig az éves szinten milliárdos nagyságrendű közpénzt kezelő egyházakra, intézményeikre ez a szabály nem vonatkozik. Róluk egységes, közhiteles nyilvántartás gyakorlatilag nem létezik, emiatt – ellentétben a cégnyilvántartással – nem tudni egyértelműen, minden kétséget kizáróan még azt sem, hogy mikor ki volt a vezetőjük.

Pedig ilyen esetekben ez nem lenne haszontalan információ.