Vége a széthúzásnak?

Tíz év után együttműködik az egészségügyi szakszervezet és a szakdolgozói kamara.

– Több egészségügyi szervezet is tüntet ezen a héten, mert tarthatatlannak látják a mostanra kialakult helyzetet. Mi vezetett idáig?
– Amikor 2004-ben megfogalmaztuk a sztrájkköveteléseinket, úgy számoltunk, hogy a rendszerváltástól 1500 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből. Emellett egyetlen kormány sem fizette be a privatizációs bevételekből a több mint 220 milliárd forintnyi járuléktartozást az egészségbiztosításnak. A folyamatos forráskivonást jelzi, hogy ma a bruttó hazai termék öt százalékát sem költjük egészségügyre, ezzel az uniós országok között az utolsó helyen állunk. Emellett azt is látni kell, hogy az egészségügyből lehetett a legtöbb pénzt kilopni. És rá kell sajnos mutatni, hogy az egészségügyieket képviselő szervezetek sem voltak egységesek.

– Ez is hátráltatta a határozottabb fellépést?
– Azért alakulhatott ki ez a helyzet, amiről ma mindenki beszél, mert korábban a szakszervezetünk küzdelmeihez egyetlen szervezet sem csatlakozott azok közül, amelyek most tiltakoznak. Ha ők 2004-ben vagy később nem maradnak csendben és nem maradnak otthon, hanem csatlakoznak a sztrájkköveteléseinkhez és a megmozdulásainkhoz, akkor sokkal keményebb helyzetet tudtunk volna teremteni a szociálliberális kormányok számára. A privatizáció esetében is „hátradőlve ült” minden szervezet, és nem voltak figyelemmel arra, hogy ezzel a munka törvénykönyve hatálya alá kerülnek a közalkalmazottak. Senkit nem érdekelt, mekkora veszteség éri ezeket a dolgozókat. 2002 és 2010 között, ahogy később Szócska Miklós államtitkársága idején is, mély csend volt. Most legyintenek arra, hogy miért beszélünk 2004-es sztrájkkövetelésekről. Erre szomorúan azt kell mondanom, hogy mostani követeléseik csak töredékét jelentik annak, amit 2004-ben testületi döntéssel, mindkét ágazatra kiterjedően összeállítottunk.

– Melyek ezek a követelések?
– Ma legalább négyszer-ötször többet keresnek Nyugaton az egészségügyi és szociális ágazatban dolgozók, mint magyar kollégáik. Ezért 2004-ben azt kértük, hogy a fizetések jogszabályban garantált ütemben és mértékben öt év alatt érjék el az európai uniós egészségügyi és szociális ágazati átlagbérek 75 százalékát. Követelésünket ma is fenntartjuk. Emellett úgy látjuk, hogy szükség van egységes, ágazati kollektív szerződésre, amelyben garantálják a munkavállalók bérezését, hivatásuk gyakorlásának feltételeit és a foglalkoztatási szabályokat. A bérek esetében nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a tényleges infláció ellentételezése elengedhetetlen. Továbbá fontosnak tartjuk: mindkét ágazatban törvényi garancia legyen arra, hogy a költségvetésben a feladatokra jóváhagyott forrást más célra ne lehessen felhasználni.

– Történt már előrelépés?
– Az érdekképviselethez nemcsak tisztesség, szaktudás és bátorság kell, hanem türelem is. Az előző Orbán-kormánynál elértük, hogy visszavették a privatizált egészségügyi intézményeket, ezzel ma a dolgozók újra közalkalmazottak lehetnek. A szociális és az egészségügyi ágazatban is kijelölték a sztrájkügyi tárgyalópartnerünket. Felesleges most demonstrációt szervezni, hiszen ezúttal is megkaptuk a sztrájktárgyalást kijelölő levelet. Vagyis ha végre létrejött egy olyan kormány, amely felismeri a követeléseink létjogosultságát, akkor itt az ideje, hogy őszintén beszéljünk az egészségügyről, érdemben tárgyaljunk, majd megállapodjunk. Sztrájktárgyalás idején pedig nem demonstrálunk, mert nem veszélyeztethetjük a másik oldal jóindulatát.

– Mennyiben partner a kormány a tárgyalásokon?
– Ahogy az előző Orbán-kormánynál 2014-ben kiharcoltuk a sztrájktárgyalási pozíciót, ezt most is sikerült elérni. Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár személyében garanciát látok az előrelépésre, mert orvosként, megyei kórház-főigazgatóként közvetlenül is megtapasztalta azokat az anomáliákat, amelyeket a finanszírozási rendszer okoz. Üdvözlöm a privát és a közfinanszírozott szolgáltatások szétválasztását, továbbá azt is, hogy az alapellátás és a prevenció kerül előtérbe. Most olyan együttműködés körvonalazódik, ahol ezekről a kérdésekről is lehet beszélni – míg a szociálliberális kormányok, de Szócska Miklós idején sem lehetett. Ez most jó váltás, ezért optimistán nézek a sztrájktárgyalásaink elé.

– Milyen eredményre számít?
– Attól is függ, hogy az ágazat többi szereplője mennyiben lesz abban partner, hogy felállítsunk egy fontossági sorrendet. Ha kellően bölcsek és megértők lesznek a tárgyaló szervezetek, akkor háttérbe tudják szorítani a rivalizálást. Megállapodhatnánk egy olyan munkaprogramban, amellyel behozható lenne 25 év lemaradása.

– Van már valamilyen konkrét ígéret a kormány részéről?
– Nincs szükségünk semmiféle ígéretre, közösen fogjuk meghatározni a sztrájktárgyalások tematikáját. Most az a legfontosabb, hogy feltárjuk a mozgásteret, és ennek fényében a lehetőségeket. Felajánlottam az érdekegyeztető értekezletre meghívott szervezeteknek, hogy csatlakozzanak a sztrájkköveteléseinkhez, nyitottak vagyunk, jöhetnek bátran. Szombaton egyeztettünk a szakdolgozói kamara elnökségével, és megállapodtunk az együttműködésben.