Az IQ-virtuóz nem volt csodagyerek

Egy fiatal magyar nőt, Balanyi Bibiánát választották meg a világ legintelligensebb embereit tömörítő Mensa szervezet nemzetközi elnökének.

– Hogyan kell jelentkezni?
– Folyamatos a jelentkezés, Budapesten havonta tartunk tesztírásokat, vidéken pedig durván félévente, egy-egy nagyobb városban. Ha sikerül a teszt, a jelentkező a tagdíj megfizetésével máris beléphet, nem kell később megismételni a mérést.

– Mit mér pontosan az IQ-teszt, és hányféle tesztjük van?
– Az intelligenciahányados egy relatív mutató, amely azt fejezi ki, hogy a személynek a saját korcsoportja átlagához képest milyenek a szellemi képességei, a problémamegoldó képessége. IQ-tesztekből egyébként alapvetően nincsen sok, mert az elkészítésük nagyon drága és időigényes. Éppen ezért is vagyunk nagyon büszkék a Mensa HungarIQa tavaly elkészült adaptív IQ-tesztjére. A Mensa honlapján egyébként elérhető ez az ingyenesen kitölthető próbateszt, amelyet az OTP Fáy András Alapítvánnyal együttműködésben, dr. Kovács Kristóf felügyelő pszichológus szakmai vezetésével állítottak össze a Mensa tagjai. Ennek sajátossága, hogy mindig az előző kérdés megoldása alapján dobja fel a következő kérdést, tehát nem állandó, fix feladatsor, így nem áll fenn az a veszély, hogy kiszivárog a megoldás. A próbatesztet bárki megoldhatja, s aki jól teljesít, eljöhet a Mensa hivatalos felvételi tesztjére, amit már ellenőrzött körülmények között, időre kell kitölteni.

– Mennyi az ön IQ-ja?
– Az enyém a legjobb egy százalékban van.

– Mikor derült ki önről, hogy különlegesen intelligens? Kisgyermekkorban is megmutatkoztak a képességei?
– Nem voltam csodagyerek. Imádtam olvasni. Mindig szerettem a teszteket, a kitöltős logikai feladatsorokat, de gyerekkoromban különösebben nem foglalkoztam az észbeli képességeimmel. Általános iskolában kitűnő tanuló voltam, de a gimnáziumban négyeseim is voltak. Már egyetemista voltam, amikor egy barátnőmmel láttuk egy plakáton a felhívást, hogy IQ-tesztet lehet kitölteni. Pusztán kíváncsiságból vágtunk bele, nem bíztunk benne, hogy tényleg sikerülhet bekerülni a Mensába. Aztán mégiscsak sikerült.

– Mi mindennel foglalkozik még a Mensa-elnöki tevékenységein túl? A magas IQ-jú emberek köztudottan nagyon szerteágazó érdeklődésűek is.
– Igen, az intelligens emberekre valóban jellemző a szakmahalmozás, a sokirányú érdeklődés, hiszen ezek az emberek valahogy éhesebbek az újdonságra, több információt tudnak befogadni. Én fordítóként dolgozom, így rengeteg egymástól eltérő szakterülettel találkozom, és mindig igyekszem alaposan beleásni magam a témába, amin épp dolgozom. Nagyon közel áll hozzám a polihisztori lét, könynyebb felsorolni azt a néhány dolgot, ami nem érdekel, mint mindazt a rengeteg dolgot, ami igen. Azt hiszem, a bélyeggyűjtés, a sakk, a foci, illetve a téli sportok abszolúte hidegen hagynak, ezeket leszámítva viszont az égvilágon mindenre kíváncsi vagyok.

– Mennyire játszik szerepet az emberi kapcsolataiban a magas intelligencia? Csak önmagához hasonlóan okos emberekkel barátkozik?
– A baráti köröm jó része a Mensából kerül ki, de nem azért, mert én szándékosan csak okos emberekkel akarok barátkozni. Általában mindenki a hozzá hasonlót keresi, hisz könnyebb megbeszélni dolgokat azzal, akivel hasonlóképp gondolkodunk. Ezzel együtt ismerek olyan mensásokat, akiknek felüdülés a szervezetben lenni, mert mondjuk a munkahelyükön nem olyan társaság veszi körül őket, akikkel egy hullámhosszon vannak.

– Van hátulütője annak, ha az ember ilyen okos? Okoz-e ez nehézséget az élet bármelyik területén?
– Türelmesnek kell lenni azokkal, akik nem annyira okosak, és ez nem mindig könnyű. Pláne egy vitahelyzetben, vagy munkahelyen. Ha valakinek a főnöke nem annyira intelligens, mint ő, bizony lehetnek súrlódások. Én mindig azt mondom, hogy az adott szituációhoz mérten kell mérlegelni, hogy mikor érdemes kimutatni, és mikor jobb inkább elhallgatni a különleges intelligenciát. A Mensa egyik fontos küldetése egyébként éppen az, hogy népszerűsítsük az intelligenciát, hogy rámutassunk, ez micsoda érték. Ma ugyanis korántsem jelent feltétlenül előnyt, ha valaki jelentősen jobb képességű az átlagnál, és ezt „reklámozza” is. Vannak olyan mensás ismerőseim, akik a tagságukat feltüntették az önéletrajzukban, és emiatt nem sikerült elnyerniük a megpályázott állást. Sajnos olykor a munkaadókat is elijeszti, ha a leendő alkalmazott túl okos. Pláne, ha emellett még nő is.

– Mit tud ez ellen tenni a Mensa?
– Idén második alkalommal tettük közzé például az Év intelligens vállalata felhívást, amelyre cégek nevezhetik a dolgozóikat. Bízunk abban, hogy ez ráirányítja a figyelmet arra, hogy az intelligencia a munkahelyen is kifejezetten érték.

– Lehet növelni az IQ-szintet, vagy ez kizárólag az adottságainkon múlik?
– Felnőttkorban érdemben már nem lehet növelni, az intelligenciaszintünk az egyik legállandóbb tulajdonságunk. A gyerekkori ösztönző környezet sokat számít (sőt egyesek szerint az egészséges táplálkozás is), de legalább felerészben a génjeink felelősek érte. A végleges szint nagyjából tizenhét éves korban áll be, onnantól fogva egész életünkben nagyjából változatlan marad, leromlani sem nagyon tud.

– Milyen jelekből következtethetünk átlagon felüli intelligenciára gyerekeknél?
– Számos módon megmutatkozhat már kisgyermekkorban, ha valaki értelmesebb kortársainál. Az ilyen gyerekek általában nagyon kíváncsi természetűek, minden érdekli őket, rengeteget kérdeznek, jó a memóriájuk, a hosszú távú figyelmük, gyorsan és könnyen meglátják az összefüggéseket, élénk a képzelőerejük, a társaiknál korábban ismerik a számokat, a matematikai műveleteket. A verbális jelek közé tartozik, hogy a gyerek gazdag szókinccsel, választékosan, szépen, hosszú mondatokban beszél, a szavakat megfelelően használja, korán kezd írni és olvasni, és szeret is olvasni. Ezenfelül feltűnhetnek szociális jelek is, például hogy a kortársak helyett inkább az idősebbek társaságát keresi, jól megérti magát a felnőttekkel, jó humorérzéke van, fejlett a kritikai érzéke és az önkritikája is. Az intelligens gyerek többnyire szívesen és élvezettel tanul, kedveli az intellektuális játékokat. Lehetnek jelek már kisbaba korban is, az ilyen csecsemők keveset alszanak, állandó foglalkozást igényelnek, érdeklődők, folyton megfigyelik, felfedezik környezetüket.

– Mi a teendő akkor, ha a szülő észleli a fenti jeleket? Mit tanácsol, érdemes már óvodáskorban külön foglalkozni a gyerek fejlesztésével, vagy hagyjuk játszani?
– Adjunk meg minden lehetőséget a gyereknek, hogy kipróbálja magát abban, ami érdekli, de ne erőltessünk semmit. Ha érdeklik a dinoszauruszok, vegyünk neki ilyen tematikájú könyveket, játékokat, vigyük el dinoszauruszos múzeumba, de csak addig, amíg ezt ő is élvezi. Fontos az is, hogy az intelligens gyerek kérdéseire mindig érdemben kell válaszolni, nem lehet őket félválaszokkal elintézni. Játszszunk vele sokat (főleg társasjátékot), végezzünk alkotó tevékenységet együtt, teremtsünk lehetőséget arra, hogy megtalálhassa, mi érdekli igazán és miben jó.

– Mi a helyzet a szakkörökkel? Halmozzuk a tanfolyamokat a gyerek kívánságai szerint?
– Járassuk különórákra, akár egymással párhuzamosan többfélére is, ha azt szeretné, de csak addig, amíg ő is ezt akarja, és semmiképp ne fárasszuk ki, terheljük túl. Attól pedig mindenkit óva intek, hogy a tehetséges gyereket folyton produkáltassa, képességeivel kérkedjen. Nem szabad abba a hibába esni, hogy gyermekünket „zseninek” kikiáltva rögtön tesztekre, pszichológushoz és egyéb helyekre kezdjük hordani, úgy mutogatva szegényt, mint valami cirkuszi látványosságot. A túlzott szülői büszkeség miatt sokan hajlamosak olyat is belelátni gyermekükbe, ami igazából nincs is, és gyakran esnek abba a hibába, hogy gyermekükön keresztül akarják önmagukat vagy saját be nem teljesült álmaikat megvalósítani; pedig ennél semmivel sem árthatunk többet. Soha ne raboljuk el gyermekünk gyermekkorát, ne csináljunk belőle miniatűr, koravén felnőttet! A lényeg, hogy segítsük a tanulási, megismerési, felfedezési folyamatot.

– Véleménye szerint a hazai köznevelési rendszer mennyire támogatja ezt a folyamatot? Egy átlagos iskolában van lehetőség a kiemelkedő képességű gyerekek kibontakozására?
– Az iskolarendszer néha úgy van beállítva, mintha különösen halálos veszély volna, ha a gyerekek nem interaktív oktatótáblán dolgoznak mindennap. Tény, hogy a tanároknak rettenetesen nagy a felelősségük, és kívánatos lenne, ha minden diákkal – nem csak a különösen intelligenssel! – külön-külön foglalkozni tudnának a pedagógusok. De én is a porosz típusú iskolarendszerben nőttem fel, mégis eljutottam oda, ahol vagyok. Jó lenne, ha az intelligensebb diákokra több figyelem jutna, esetleg másféle vagy több feladatot kapnának órán, hogy ne unják el magukat, de tudjuk, hogy kapacitás és idő hiányában erre ritkán van lehetőség. Nagyon sok múlik a pedagógus személyiségén, hiszen aki igazán jó tanár, az le tudja kötni az összes gyereket, oda tud figyelni mindenkire akkor is, ha kevés az idő és rossz a fizetés. Szeretném megnyugtatni a szülőket, hogy nem fogja lerontani gyermekük IQ-ját a frontális oktatás, és nem fognak visszafejlődni a képességei, ha a családnak nincs lehetősége egyszerre négyféle speciális tehetséggondozó szakkörre hordani őt.

– Említette, hogy a Mensa kidolgozott egy IQ-tesztet, és diákoknak rendez intelligenciát mérő versenyt. Indokoltnak tartaná-e, hogy az iskolákban rendszeresen, kötelező jelleggel végezzenek intelligenciafelméréseket, hogy ennek megfelelően fejleszthessék a diákok képességeit?
– Az IQ-ban pont az a lényeg, hogy nem nagyon változik, vagyis értelmetlen lenne minden tanévben folyton méregetni.