Ma még késelnek és drogoznak a 2024-es olimpiai faluban

Hihetetlen történetekkel és kallódó sorsokkal találkoztunk a budapesti Nagyvásártelep romjai között.

Annyira meglepődünk, hogy megkérjük a hang gazdáját, fáradjon le és meséljen nekünk. A 19 éves Dávid surranót húz a lábára és jön is. Érdeklődve fürkészi az arcunkat, hogy miért akarunk vele beszélni, de mikor elmondjuk, hogy egy jövőbeni, részben ide tervezett olimpia miatt vagyunk itt, lakonikusan felel: – Az jó.

Nyugalmának az az oka, hogy ő már csak vasárnapig fog itt élni a nevelőszüleivel, a hétvégén hazaköltözik. Maga a versenysorozat nem különösebben érdekli, de azt, hogy a falut esetleg ide építsék, jó ötletnek tartja, mert a sok graffititől „a hely jó sztílós”. Sajnálná is, ha esetleg elbontanák, mert ez az egyik kedvenc helye a fővárosban, még ha vannak is „furcsaságok”.

– Milyen furcsaságok?
– Szúrnak, ilyesmi.
– Drogoznak?
– Nem, késelnek. Most is volt a héten, de azokat elkapták. De kábítószer is van, ragasztó.
– Itt a csarnokban szipuznak?
– Nem, a pincében, ott lakik a szipus Józsi.
– És ki lakik még itt?
– A kutyás Géza. De most nincs itthon.
– Honnan tudod?
– Nem ugat a kutya.

Dávid elmondja, hogy most már nem a szomszédos barkácsáruházból hozzák a vizet, mert a cég megorrolt rájuk a heti negyvenliteres mennyiségért. Most a Boráros térre járnak, a hordóhoz. A srácnak amúgy hiába ez a kedvenc helye, már készül haza, ahol horrorfilmeket fog nézni. „Szeretem az elhagyatott helyeken játszódó horrort, meg ha sötét van” – mondja, és ezzel egy időben madarak csapódnak be a csarnok törött ablakán keresztül. Dávid készségesen pózol kameránknak, majd lakófülkéjük felé indul, ahol nevelőanyja nevetve fogadja: – Gyere, fiam!

A vörös téglás irodaépület előtt egy elpenészesedett acélbetétes Shelley's bakancs és egy gyökerestül kifordult, háromméteres ecetfa áll. Odabent sem rózsásabb a helyzet, leszakított ajtón, porladt vakolatdarabokon és ripityára tört márványtáblák mellett vezet fel az utunk. Csoda, hogy a „Belépőkártyát felmutatni kötelező!” figyelmeztetés még olvasható – németül is. A kisebb falakon természetesen nem tudtak kibontakozni a színekben és dimenziókban gondolkodó graffitisek, ide az összevissza firkálgató tagesek járnak. A páternoszternek természetesen hűlt helyét találjuk, a lépcső rongálódása is szimbolikus: felfelé nézve szinte úgy tűnik, hogy lebegnek a fokok, a mélyből pedig csak a semmi és a sötétség néz vissza ránk.

De a helyzet nem ennyire kilátástalan, ugyanis mosolyogva jön fel Pisti és Zsuzsi, akik egymásnak adogatnak egy szórólapból sodort cigarettát. Nagyot nevetnek az olimpiai falu ötletén, elmondásuk szerint épp azt beszélték, hogy szállodát kéne felhúzni ide. Pisti ugyanakkor szkeptikus: szerinte ahogy a dél-afrikai futball-világbajnokságra és az athéni olimpiára épült stadionoknak nincs semmi értelme, úgy ezeknek sem lenne majd 2024 után. Hozzáteszi még: szerinte pont a 2004-es játékokra felvett hitel miatt kezdődött a görög válság. De gyorsan áttérünk a közgazdaságtanról egy sokkal földközelibb témára.

– Itt rézkábelek voltak. Biztos.
– Honnan tudod?
– Nincsenek itt. Kitépték a falból.
– Biztos, hogy réz volt?
– Persze. Ha nem lettek volna rézből, még itt lennének.

Ők is csak ismerkednek a hellyel, korábban jóval kényelmesebb helyük volt. Legalábbis ha igaz Pisti története, ami körülbelül úgy hallatszik, mintha Rejtő Jenő írta volta egy 1996-os Zsaru Magazinba: a közeli hipermarket parkolójában állt egy fekete terepjáró, rajta ujjnyi vastag porral, a kesztyűtartóján román névjegykártyákkal. Zsuzsival két hétig kerülgették, aztán csodák csodájára nyitva volt, hát beköltöztek. Megkérdeznénk, hogy akkor mégis miért nem laknak még a dzsipben, de már egy emelettel feljebb vihognak. Őket nem zavarta a hiányos lépcső.

A telek peremén álló Espresso sörözőbe már csak azért is betérünk, mert itt bizonyítottan szeretik a sportot: meztelen nők képei és kinyomtatott internetes mémek mellett ugyanis sportújságokból kivágott cikkekkel díszítették a falakat. Bent a csapos hölgy elmondja, hogy örülnének az olimpiának, a játékok idejére még Olimpia Caféra is átkeresztelnék a helyet, de beérné azzal is, ha valaki kezdene végre valamit a telekkel. És ő ugyan nem olvasta a megvalósítási tanulmányt, de van benne egy idevágó rész.

„Utóhasznosítás szempontjából a falu lakásainak egy része piaci értékesítésre kerül lakóingatlanokként, egy másik része pedig közszolgálati pályakezdők és alkalmazottak kedvezményes lakhatását segíti elő szintén lakóingatlan formájában – a közszolgálati életpályamodellek részeként –, illetve kollégiumként való hasznosítás is szóba jöhet.” Az ötlet nem rossz, ennél a posztapokaliptikus szellemtanyánál kétségtelenül több értelme van, és még nem is kellene feltétlenül pályázni ehhez az olimpia rendezésére.