Miért nem lehet megbuktatni a magyar kormányt?

Árulkodó elemzést tett közzé az amerikai Stratfor a kelet-közép-európai, köztük a hazai kormány megdöntésének lehetőségeiről.

Terjedelmes elemzést tett közzé a napokban az amerikai Stratfor Intézet az ukrajnai, bulgáriai, macedóniai és magyarországi helyzetről, melynek központi kérdése nem más, mint a kormányváltás lehetősége. Lili Bayer írása ugyan az ellenzéki pártokra és mozgalmakra fókuszál, de helyenként izgalmas megállapításokat is tesz a nyugati hatalmak befolyásáról.

A szerző szerint a tiltakozó mozgalmak sikere általában négy kulcstényezőtől függ. Ezek közül az első a tiltakozó mozgalmak sérelmeiről alkotott társadalmi vélemény: azok a mozgalmak, amelyek közfelháborodást generálnak a status quo ellen, nagyobb valószínűséggel kapnak széles körű támogatást a lakosság körében. A második fontos tényező a szervezőképesség: az összetett logisztikai rendszereket jól kezelő mozgalmak komoly kihívást jelentenek a kormányzatok számára.

A harmadik tényező a kormányzat ereje és képessége arra, hogy a biztonsági szolgálataira támaszkodva megállítsa a tüntetőket: a törékeny koalíciós kormányok, melyek nem képesek ellenőrizni a biztonsági erőiket, érzékenyebbek a tiltakozásokkal szemben. És végül – áll az elemzésben – a külföldi kormányok közvetlen vagy közvetett támogatása is szükséges a sikerhez.

A Stratfor több példával támasztja alá azt, hogy a kormánybuktatásokhoz a megállapított kulcstényezők nélkülözhetetlenek. Az ukrajnai változások mögött azt látják, hogy ott a lakosság támogatta a tiltakozó mozgalmakat, melyeknek kiváló volt a szervezettségük. Felhívják a figyelmet arra is, hogy a nyugati kormányok is szerepet játszottak az ukrajnai eseményekben: például voltak olyan civil szervezetek, amelyek a nyugati nem kormányzati és kormányzati intézményekhez kapcsolódtak. Így Ukrajnában mind a négy kulcselem szerepet játszott abban, hogy végül megbukott a kormány.

Bulgáriában az elmúlt két és fél évben két kormány is lemondott a tüntetések után. Az elemző szerint a tiltakozó csoportoknak ugyan nem volt egységes szervezeti struktúrájuk, mégis sokféle embert vonzottak. A tüntetőket itt nem támogatták a külföldi nagyhatalmak, mert az eltérő színezetű kormányoknak hasonló geopolitikai céljaik voltak. Bulgáriában mégis sikeresek voltak a kormánybuktatások, mert hatékonyan vonták be a lakosságot a tiltakozásokba és olyan kormányok ellen léptek fel, amelyeknek gyenge volt a pozíciójuk.

Macedóniában a múlt hónapban kezdődött tüntetéshullám, ám az mégsem vezetett kormányváltáshoz. Lili Bayer szerint pedig itt mind a négy kritérium teljesült: a tüntetéseket jól szervezték, a tiltakozóknak erős sérelmeik voltak és a macedón kormánynak nem volt erős pozíciója. Ennek ellenére az elemzés sikernek tekinti, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió közvetlen módon részt vett a helyzet rendezésében, így ma már a nyugati országok közvetítésével megkezdődtek a tárgyalások a kabinet és az ellenzék között.

A Stratfor elemzője szerint az Orbán-kormány ellentmondásos politikai lépései erős kritikát váltottak ki az ellenzéki csoportok és a külföldi kormányok részéről, azonban a kormány ereje és az ellenzék megosztottsága aláásta azt, hogy egy egységes, széles körű tiltakozó mozgalom alakuljon ki.

Magyarországon a tüntetések – a szerző szerint – speciális sérelmekre alapoztak: ilyen volt a tandíj, a korkedvezményes nyugdíj, a diszkrimináció és a médiatörvény kérdése, ami több csoportot is tiltakozásra ösztönzött. Ekkor alakult meg az Egymillióan a magyar sajtószabadságért, majd a múlt évben a Százezren az internetadó ellen nevű Facebook-csoport is, melyeket a tanulmány az ellenzék nem hagyományos platformjainak nevez. Azonban az ellenzéki pártok közti feszültség, valamint az új civil társadalmi csoportok és pártok közti bizalmatlanság megakadályozta a kohéziót és visszafogta a társadalom ellenzékbe vetett bizalmát.

Az elemző úgy látja, hogy az Orbán-kormány az elmúlt néhány évben azon dolgozott, hogy konszolidálja a hatalmát, így növelte a szerepét a gazdaságban, és módosította a választási törvényeket. A közvélemény-kutatóknál jelzett népszerűség-csökkenés ellenére azonban a kormány a parlamenten belül továbbra is őrzi a pozícióit, de erős a befolyása a rendőrségre és a bíróság nagy részére is.

A szerző szerint Magyarországot a legkülönbözőbb európai szabályok kötik, azonban a Fidesz által vezetett kormány számos alkalommal megszegte ezeket. Az európai intézmények és a nyugati kormányok nagyon kritikusak voltak a kabinet lépéseivel szemben, különösen akkor, amikor a polgári jogokról és olyan gazdasági intézkedésekről volt szó, amelyek a külföldi vállalatokat célozták meg. Azonban – teszik hozzá – nem volt közvetlen külső erőfeszítés annak érdekében, hogy elősegítsék a kormányváltást.

Mindezek után a Stratfor elemzőjének következtetése egyértelmű: Magyarország esetében nem teljesültek a kormányváltás kritériumai. Egy robusztus ernyőszervezet és olyan általános sérelmek híján, melyek megmozgatják a társadalmat, továbbá külső támogatás nélkül a tiltakozó mozgalmak nem tudnak kihívást jelenteni a kormány számára.

Az írás megállapításai kapcsán Kiszelly Zoltán politológus portálunknak elmondta: az elemzésben az intézet túlságosan kiteregette saját lapjait, ugyanis pont azokat az országokat hozza fel példaként, amelyek az Egyesült Államok szempontjából fontosak, legyen szó a NATO érdekeiről, vagy akár a gázvezetéktervekről. Így ahol az oroszok befolyást szereznek, ott az amerikaiak – az oroszok kifejezésével élve – a „tematizált forradalmak” eszközével élnek, ami a Nyugat eszköze arra, hogy a velük együtt nem működő kormányokat megdöntsék.

A szakértő kiemelte: nem felel meg a valóságnak, hogy a külföldi kormányok nem próbálkoztak meg hazánk esetében a kormánybuktatással. Ugyanis az árfolyam-manipulációval, az IMF-nyomással és a nyugati médiában való negatív hírveréssel mind a nyugati kormányok, mind pedig az érdeksérelmet elszenvedő csoportok megpróbálták idő előtt eltávolítani a kormányt.

Kiszelly Zoltán hangsúlyozta: a Stratfor elemzése alapvetően egy ellenzéki perspektíva, vagyis a felsorolt négy tényező elsősorban az ellenzék szempontjából lehet fontos. Magyarország esetében azonban más tényezők is döntők, ami miatt nem lehet megbuktatni a kormányt.

A politológus szerint hazánkban a kormánybuktatás nehézsége elsősorban a magyarok nagyon régi parlamentarizmusának köszönhető, vagyis annak, hogy mi a parlamentarizmusban hiszünk és abban, hogy a politikát a parlamentben kell alakítani, ahol az erőviszonyok a választásokon dőlnek el. Így a magyarok sportszerűtlennek tartják, ha valaki idő előtt váltana kormányt tömegdemonstrációkkal. A szakértő meglátása szerint éppen ennek köszönhető, hogy legközelebb csak 2018-ban lesz lehetőség a kormányváltásra.

Kiszelly Zoltán úgy látja, hogy ugyan mi, magyarok nagyon szeretünk tüntetni, de amikor már arról van szó, hogy a politika hogyan változzon, akkor a választásokra várunk és a politikai pártokra számítunk, még akkor is, ha kevés bennük a bizalmunk. Emellett a tüntetői csoportok jelenleg nem alkalmasak arra, hogy politikát csináljanak, ha a parlamenti pártok ebben nem vesznek részt.

„Láttuk az MSZP irtózását ezektől az amatőr mozgalmároktól, akiket nem akarnak beengedni a politikába. Így az ellenzéki oldalon az MSZP távolságtartása az, ami miatt ez a múltban nem sikerült, de ezután sem fog sikerülni” – emelte ki a politológus, aki szerint az MSZP nem érdekelt abban, hogy a hagyományos kihívó szerepét megkérdőjelezzék az utcáról.

Hangsúlyozta: a tüntetők ráadásul az elégedetlenséget sem tudták meglovagolni, és bár az jelen van Magyarországon, nem általános. A magyar társadalom ugyanis individualista, ahol nem szolidárisak az emberek egymással. Ez pedig az érdekvédő csoportoknál is megmutatkozik, mert még ők sem tudtak összefogni – tette hozzá.