Vitasorozat indult a Párbeszéd Házában kifejezetten etikai, erkölcsi, értékválasztási kérdéseket feszegetve, s igyekezve minél gyorsabban reagálni egy-egy nagyobb horderejű kérdésre. A jezsuita rend szárnyai alatt működő intézményben hétfő este a történelmi írországi népszavazás kapcsán eresztették össze a melegházasság kérdésében igenpárti Léderer Andrást és a nem mellett elkötelezett Szőnyi Szilárdot – előbbit a néhai SZDSZ ificsapatából ismerhetjük, utóbbi pedig a Heti Válasz újságírója.
Az előzményekről röviden: a konzervatív Írország, amely utolsó nyugat-európai országként szüntette meg a homoszexuális cselekmények bűnként való üldözését, 1995-ben véget vetett a válás tilalmának, két évtizeddel később pedig már arról írt ki népszavazást, engedélyezze-e a homoszexuálisok heterókkal azonos jogi környezetű házasságát. Az eredmény ismert, toronymagasan győztek az igenek. Ismert vagy sem, de fontos: nálunk 2009 óta a bejegyzett élettársi kapcsolat rendezte ezt a kérdést, mígnem 2010 után az új Polgári törvénykönyv át nem utalta a kérdést egy külön törvénybe. Ma a legfontosabb különbség a bejegyzett élettársi kapcsolat és a házasság között az, hogy előbbiben nem lehet nevet fölvenni, illetve gyermeket örökbe fogadni.
Szőnyi kezdte a „coming outot”, szolid kezdésként úgy fogalmazott, vegyes érzelmei voltak az ír eredmény láttán, hisz nálunk közvélemény-kutatási eredmények szerint az emberek 60 százaléka elutasítja az azonos neműek házasságát, és a közelmúltban Szlovákia is simán elutasította ezt, arról már nem is beszélve, hogy Írországot mélyen katolikus államként ismeri. – Megőrültek ezek az emberek, hogy egy több ezer éves intézményt egy pár éves, évtizedes folyamat hatására sutba dobják? A másik érzésem a katolikus írként igennel szavazókról szólt: úgy vélekedhettek, hogy a szeretet megnyilvánulása volt az igen mellé húzni az ikszet. A katolikusnak örülnie kell annak, hogy a homoszexuális ember is tartós párkapcsolatra törekszik – így Szőnyi.
Léderer egy olyan véleményt idézett elsőként, amely korábban vehemensen kiállt a nem mellett: – Egy kisebb hazai szervezet kiadott egy néhány soros közleményt, amely szerint örülnek a szavazás eredményének, hiszen bár kaptak sebeket, az a fontos, hogy együtt éljünk ebben az országban, kulturált döntés született – indította el a vitát a maga részéről, hozzátéve, ha nincs intézményi biztosíték arra, hogy a homoszexuális párok házasságban élhetnek, az nem ösztönöz tartós kapcsolatra.
Erre Szőnyi előjött a spanyol példa számaival: az ibériaiak fele él házasságban, míg a társadalom 2–5 százalékát kitevő homoszexuálisoknak alig 2–3 százaléka él a melegházasság lehetőségével. – Nálunk, mióta él a bejegyzett élettársi kapcsolat, évente 30–40 regisztrálás van, miközben több százezres a melegek tábora – vázolja Szőnyi.
Nemzetközi kutatást Léderer nem ismer, de nem is tartana ilyeneket hiteleseknek, hisz nagyon alacsony a bejegyzett homoszexuális élettársi kapcsolatok száma. A magyar arányról azért elmondja, nálunk nem vállalják fel az emberek, ha azonos neműekhez vonzódnak. – Ha egy közösség arra van kondicionálva, hogy bujkáljon és titkolózzon, törvényi megbélyegzést kap, nyilván kisebb eséllyel is fog elköteleződni – magyarázta Léderer, aki szerint a jogalkotónak muszáj érezni annak a felelősségét, hogy felismerje: döntéseivel társadalmi üzeneteket küldözget, amelyek évtizedeket befolyásolhatnak, emberi életeket nyomoríthatnak meg. A fogalomhasználatot is kifogásolta: – Nincs olyan, hogy melegházasság, hiszen például melegparkolás sincsen.
Szőnyi ekkor visszakapaszkodott fő érvéhez, a keresztény kultúrkörhöz, amelyet érveivel támogatni megtisztelőnek érez. Szerinte a házasság férfi és nő házasságán mint keresztény jogintézményen alapul. Ezt a fogalmat a mai polgári, liberális, szekuláris világ megörökölte, de nem fogadja el, ez pedig a keresztény világ egyes szereplőiből olykor túlzó kifejezéseket hoz elő – például mint Szőnyi említi, Semjén Zsolt KDNP-elnökből is, aki az egy férfi és egy nő házasságdefiníció kapcsán szokott élcelődni a liberális felfogáson. – Azt el tudom fogadni, hogy van olyan logikai alapállás, mint a homoszexuálisoké, és hogy a világ most efelé tart. Meglehet, hogy az én életemben, 15–20 éven belül Magyarországon be lesz vezetve a melegházasság, de ettől még küzdhetek ellene érvekkel – nyitja tágabbra az ablakot Szőnyi, aki visszautasítja Léderer azon kérdését, hogy az ő személyes életét bármiben is gátolná, ha két azonos nemű ember összeházasodna. – A házasság szempontjából liberális nagyhatalom, az Egyesült Államok is, annak a vezetője, Barack Obama is azt hangsúlyozza, hogy ne nevezzük házasságnak az azonos neműek egybekelését – így Szőnyi, aki attól tart, hogy a bizonytalan nemi identitású fiatalok rossz mintát fognak majd látni.
Léderer visszautasítja a bizonytalanságot, hisz például ő is nagyon régóta tudja, hogy a férfiakhoz vonzódik, a rossz mintát meg azzal löki el, hogy erre nincsenek megbízható kutatások, a meleg párok, valamint a heteroszexuális párok által felnevelt gyerekek szexuális orientációjáról nem lehet egységes képet kapni. Kitérve arra, hogy konzervatív körök bűnnek tartják a homoszexualitást (a zsidó-keresztény kultúrkört tekintve a megélt homoszexualitást tartják annak, árnyalatnyi, de létező különbség – a szerk.), azt mondja, sokkal nagyobb tragédia az, ha valakinek a homoszexualitását a közössége nem fogadja el.
Ekkor Szőnyi átnyergelt az Ungár Klára és Kocsis Máté között az interneten zajlott szócsatára, amelyben előbbi arra utalt, hogy utóbbi homoszexuális, Józsefváros fideszes polgármestere viszont ekképp válaszolt: ő nem „buzeráns”. Szerinte a párbeszédnek ez a szintje elfogadhatatlan, de azt megjegyzi, hogy az általa nagyra becsült Lux Elvira sztárpszichológus és Buda Béla pszichiáter egyaránt nem láttak még olyan homoszexuális embert, akinek a kapcsolata édesanyjával ne lenne sérült; Szőnyi ezért is tartja torzító hatásúnak és a homoszexualitást előszobájának, hogy sok válás történik, mivel a gyerekek egy része apa nélkül nő fel.
Léderer ennek hatására visszatért egy alapkérdéshez: hogyan tudunk állást foglalni úgy, hogy ne bántsuk a másik embert. E mentén még számon kérte Szőnyin, hogy korábbi írásaiban azért jóval támadóbban fogalmazott a homoszexuálisokról. Gyógyír szerinte mindenre, ha kiterjesztik a házasságot – Léderer például nem képviseli azt, amit sokan hihetnek: a templomokban is legyen melegházasság. Újra meg újra visszatért ahhoz a végül megválaszolatlan alapkérdéséhez, hogy a melegházasságot ellenzők miért érzik megtámadva magukat attól, hogyha a házasság intézményét az azonos nemű párok számára is lehetővé teszik.
Ahol az ír népszavazás hatására vagy azzal párhuzamosan lángolt fel a vita:
Szőnyi viszont magához az írországi népszavazás ügyéhez tért vissza: épp amerikai vidéken járt akkor, és a The Guardianben olvasta a hullámverést. Úgy érzékelte, akik elutasították a homoszexuálisok házasságát, azokat a szavazás után azonnal leprásnak és pedofilnak bélyegezték. – A toleranciáért küzdők valahogy nem szívesen tanúsítanak megértést azokkal szemben, akiket intoleranciával vádolnak – szélesítette ki a kérdést az újságíró, aki felettébb sértőnek érezte, amikor egy korábbi Budapest Pride-on egy papnak öltözött férfi a kezében egy nagy-magyarországos táblát tartott, amibe egy férfi nemi szerv volt belerajzolva, és ez ellen valahogy egyik szervező sem tiltakozott a tolerancia jegyében.
Léderer erre reagálva elmesélte, hogy ő is jár a pride felvonulásaira, és mindenhol vannak szimpatikus és antipatikus emberek, illetve azt is mondta, hogy nem ismeri a figuráról a szervezők álláspontját. Azt azonban még fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az ilyen keményebb jelenségeket történelmi kontextusban kell értelmezni: Észak-Amerikában a homoszexuálisok elleni kemény rendőri fellépésre válaszul alakultak ki ugyanis ezek a büszkeségvonulások, az ellenállás szimbólumaként.
A megértés hiánya egyébként Szőnyi számára is problémát jelent, ugyanis sokan lobogtatják szövegkörnyezetéből kiragadva Ferenc pápa azon bibliai alapokon nyugvó mondatát, hogy „ki vagyok én, hogy egy meleget megítéljek”, miközben más mondatait, megnyilatkozásait nem teszik hozzá. És ami számára nem kevésbé fontos: legyenek jogaik az azonos nemű szerelmeseknek, ami az emberi méltóság szempontjából megadható, a gyermek-örökbefogadás viszont nem tartozik ebbe a körbe – illetve ne nevezzük házasságnak kettejük kapcsolatát. Léderer ezzel kapcsolatban csak arra hívta fel a figyelmet, hogy azért érdemes a házasságot történelmi kontextusban is megfigyelni, maga a szabad házasság ráadásul nem is régi intézmény. A jogalkotásban pedig – még zsidó vallásúként is – kifejezetten helytelennek tartja, ha abban a vallási hagyomány megjelenik.
Utolsó témaként az apa- és anyakép továbbadását járták körül. Léderer elmondta, a mai viszonyok között ezek annyira átjárhatók, hogy ez nem okozhat problémát például egy olyan gyermek fejlődésében, akire máshol esetleg nem volt szükség. Magyarul szerinte sokkal jobb, ha egy homoszexuális pár fogad örökbe egy gyereket, mint ha intézetben nőne fel. Szőnyi tiltakozik ez ellen: szerinte nem mosódnak el a szerepek, ő nagycsaládos apaként kifejezetten olyan apaképet igyekszik mutatni, amit a fiúgyermek majd később ugyanígy továbbadhat, de azt ő is kérte Léderertől, hogy ne higgye azt, a konzervatív tábor csak szülőgépként tekint az anyára. Hogy a mai világban egyébként a szerepek messzebb kerültek a korábban hagyományosnak tartottól, azt ő sem vitatta, azzal a kitétellel, hogy azért mégis demográfiai alapvetés, hogy gyermeket szülni kell, nem lehet mindenkinek csak örökbe fogadni. Léderer erre reagálva kiállt amellett, hogy éppen demográfiai szükséglet az, hogy azonos nemű párok is fogadhassanak örökbe. – Én nem szeretném a saját erkölcsi világomat senkire ráerőltetni, és ugyanezt elvárom attól a politikai közösségtől, amelynek a tagja vagyok – zárta szavait Léderer András.
