Furcsák itt a szabályok – mondja a józsefvárosi Mándy Iván Szakképző Iskola büféjében ácsorogva az Amekaként bemutatkozó nigériai férfi. Ám nem a déli határon húzódó kerítést vagy a megszigorított menekültügyi eljárást kritizálja, azt nem érti, miért poharanként mérik a büfében a kólát, miért nem vásárolhatja meg a nagy palackot. Magyarországgal amúgy nincs baja, szeret itt élni, a Bayern München-emblémával ellátott melegítőjét is itt vette már. Meglepőnek tűnhet, de a migránsok nagy részével ellentétben ő nem akar kedvenc csapatának otthonában élni. Állítja: keresztényként megelégedett azzal, hogy eljutott ide, ahol béke van és tiszteletben tartják az emberi jogait. „Terrorproblémák miatt” indult útnak, mondja kurtán, aztán siet az öltözőbe.
Ameka a budapesti bajnokságban vitézkedő African Stars csapatának a kapusa. A klubot a Mahatma Gandhi Emberi Jogi Egyesület hozta létre 1994-ben. Jelenleg többek között ugandai, kameruni, afgán játékosok kergetik itt a bőrt. A Mándyban az iskola két csapatával játszottak barátságos mérkőzést. A meccsek célja az volt, hogy a sporton keresztül segítsék elő a különböző kultúrák közti megértést, egymás elfogadását.
Az Afrikai Csillagok alapítója, Gibril Deen is ott sétálgat fekete pantallójában és barna bundájában a középiskola salakos udvarán. Fellépése olyan határozott, hogy az egyik, bemelegítő diák reménykedni kezd: hátha sztárt csinál belőle a diplomata fickó. A gambiai Gibril Deen azonban nem diplomata, ő a menedzsere a csapatnak. A korábban a szociáldemokraták pártjában hazai választáson is induló, de most már a KDNP-vel szimpatizáló férfi komolyan is veszi a feladatát. Lapunknak is úgy nyilatkozik, hogy közben folyamatosan instrukciókat oszt a Csillagoknak. Röszkéről és a migránsválságról is kérdeznénk a menedzsert, de nem válaszol, szabadkozik helyette. A pályához szalad, hogy segítse a csapatot.
Bogár Miklós – aki a Mándy testnevelő tanára, a focicsapat edzője és a bíró is – a legjobbnak Akleót tartja. Az ugandai férfit is nehéz szóra bírni, nem szeretne kemény kérdésekre válaszolni. Lassan két éve él Magyarországon, jelenleg nincs állása, de örülne, ha szakmájában, szociális munkásként helyezkedhetne el. Megjárta a debreceni menekülttábort, de nem szívesen beszél róla. Nem volt jó, nem volt rossz, mondja tört angolsággal, közben végig a pályát nézi. Ide vezető útjával és annak okaival kapcsolatban is szűkszavú. Annyit tudunk meg tőle, hogy elrepült Törökországba, onnan már gyalog jött idáig. A legnehezebb az az éjszaka volt számára, amikor gumicsónakkal átkeltek Görögországba.
Szabados Attila, az intézmény vezetője számára az első, döntetlennel végződő meccs azon pillanatai voltak a legmeghatóbbak, amikor egy esés után kezet nyújtottak egymásnak a felek. Ő már nem várta a második mérkőzés végét, így nem láthatta, amint Bogár Miklós a lefújás után azt mondta fiainak:
– Gyerünk, búcsúzásul egy pacsi!
