Bár szexuális szolgáltatásokat legálisan lehet Magyarországon nyújtani, még mindig nagy számban indulnak szabálysértési eljárások prostituáltak ellen – hangzott el a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesületének (Szexe) csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján, melyet a szexmunkások elleni erőszak visszaszorításának világnapja alkalmából tartottak. A szervezet bemutatta az elmúlt két évet számba vevő erőszaktérképét is, melyen többek között korkategóriára, elkövetőre, típusra vagy az elkövetés évére szűrve lehet látni, 2014-ben és 2015-ben milyen erőszakos cselekményeket követtek el szexmunkásokkal szemben. A Szexe honlapján elérhető térképen látható például, hogy állami tisztviselőktől két szóbeli bántalmazást is jegyeznek az elmúlt időszakból, az egyik hatósághoz köthető helyen, a másik bíróságon történt. Emellett külön erőszaktérképen láthatóak a kerítés, kitartottság, prostitúció elősegítése miatt indult eljárások.
Erőszakos cselekmény 2444 történt prostituáltak ellen, ezek nagy része Budapesten, ahol 1505 ilyet jegyeztek. (Az adatgyűjtést jövő év márciusáig folytatják.)
Szabálysértési eljárás is rengeteg indul: előfordult, hogy a rendőrök a közerkölcsre hivatkozva állították, védett övezetben dolgozott a prostituált, ezért kellett megbüntetni – fejtette ki a Szexe jogsegélyszolgálatának jogásza, dr. Makó Klaudia. De az sem ritka, hogy a rendőrautó megáll az út közepén, a hatósági személy odainti magához a szexmunkást, majd azért bünteti meg, mert nem gyalogátkelőhelyen lépett le az útra.
Három évvel ezelőtt, 2012-ben az egy főre kiszabott legmagasabb pénzbírság 13 millió 980 ezer forint volt – olvasható a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesületének (Szexe) összesítésében. De Bács-Kiskunban és Komárom-Esztergomban is meghaladta a tízmilliót 2012-ben az egy főre kiszabott legmagasabb pénzbírság mértéke. Ismert: ebben az évben szigorították a szabálysértési törvényt, és többek közt a rendőrség jogosultságot kapott valamennyi szabálysértés tényét megállapító helyszíni bírság kiszabására.