Szerinte komoly kihívást jelent az is, hogy a magyar kórházakban az újraélesztést is csak az aneszteziológus végzi, ám ez a feladat az emberhiány miatt sokszor a rezidensekre hárul. – Igenis ügyelnek egyedül a rezidensek, nem mindig tud mellettük lenni a szakorvos, így előfordul, hogy olyan döntést kell hozniuk, ami az ő tudásukkal még nem lenne elvárható – szögezte le forrásunk.
Ahogy arról csütörtökön beszámoltunk, egyszerre hat aneszteziológus mondott fel a budapesti Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban. Az intézmény szerint ez nem veszélyezteti az ellátást, azonban a megürült helyekre vélhetően más intézményből csábítanak majd el orvosokat.
Pénteken a Tényeknek nyilatkozott Csurgai Annamária is, az egyik felmondott orvos, aki állítása szerint azért döntött a távozás mellett, mert elfogytak a szakképzett nővérek és az orvosok is. A szakember hét évig dolgozott a kórházban, nettó 325 ezer forintot kapott, beosztása miatt az sem volt ritka, hogy heti 6 éjszakát nem aludt otthon.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!