Kiderül, kik a felelősök tíz ember kínhaláláért

Első fokon ítélet várható a Mal Zrt. vezetői ellen indított büntetőperben.

Sokan órákat töltöttek el a maró vízben, és még így is hálát adhattak a Teremtőnek, többen ugyanis az életüket veszítették az árban. Mint például Angyalka. A csecsemőt az édesanyja, Juhász Zoltánné keze közül sodorta el a víz. Többeket napokig tartottak eltűntnek, míg a katasztrófavédelem, a honvédség vagy a tűzoltóság munkatársai rá nem találtak holttestükre. Mások a kórházban adták föl a küzdelmet. A végső mérleg: tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek.

Miközben a vízszint folyamatosan emelkedett és elöntötte az utcákat, a több százezer köbméternyi pusztító árhullám folytatta az útját, elért előbb Somlóvásárhelyre, nem sokkal utána Somlójenőre, Tüskevárra és Apácatornára. A pusztítás itt sem állt meg, hiszen a Torna beleömlik a Marcalba, amely később a Rábába, az pedig a Dunába torkollik. A Torna és a Marcal élővilága teljesen elpusztult.

Az áradás után százak váltak otthontalanná; a lakosság egy részét evakuálták, akik nem tudtak rokonaiknál megszállni, azokat iskolákban, művelődési házakban helyezték el. A kormány vészhelyzetet hirdetett ki Veszprém megyén kívül Vas és Győr-Moson-Sopron területére is a folyók szállította méreg miatt. A táj több négyzetkilométeren vöröslött, termőföldek, legelők váltak művelhetetlenné, hiába öntöttek gipszet és ecetsavat az ár útjába és a folyamokba.

Miután a többi tározó gátját megerősítették, megkezdődött a romeltakarítás és a helyreállítás. A legfontosabb feladat a szennyeződés eltávolítása volt a földekről, a településekről, ezt nehezítette, hogy időközben a kiömlő zagy kezdett kiszáradni; s mivel a keletkező por veszélyes anyag, belélegezve további súlyos szövődményeket okozhatott. Ezért az elhárításban részt vevők csak védőruhában végezhették munkájukat. A másik halaszthatatlan feladatot az új védelmi rendszer kiépítése jelentette a sérült gát közelében, a gát építésével rohamtempóban végeztek a szakemberek. A katasztrófa után nem sokkal megkezdődött a károsultak kártérítésének kidolgozása, a kormány úgy döntött, hogy Makovecz Imre tervei alapján Kolontáron és Devecserben egyaránt felépít egy új lakónegyedet. Kevesebben, de akadtak, akik az anyagi kártérítést választották, és a környékről is elköltöztek.

Hamarosan több százan perelték be a Malt, a felperesek nem vagyoni és vagyoni kártérítést egyaránt követeltek. Ezeknek a polgári pereknek jelentős része már jogerőre emelkedett, a bíróságok a károsultaknak adtak igazat. Kimondták: a Mal megsértette a felperesek egészséghez, emberi méltósághoz és egészséges környezethez való jogát azzal, hogy mulasztásaival hozzájárult az ajkai telephelyén található vörösiszap-tározó gátfalának átszakadáshoz.

A magyar környezetvédelem legsúlyosabb, 138 milliárd forintos hulladékgazdálkodási bírságát szabta ki a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség a Mal Zrt.-re a vörösiszap-katasztrófa miatt. Az e tárgyban indult közigazgatási per még ugyancsak zajlik. A monstrumok tövében járva a szemlélő lélegzete is eláll a roppant méreteket, a több mint húszméteres magasságot, a több száz méteres hosszt látva. Fel sem fogható, hogy egy hasonló irdatlan építmény miként sérülhetett meg. A kívülálló számára nyilvánvalónak tűnik, hogy ez csak hanyagság, nemtörődömség következményeként fordulhatott elő.

A Mal vezetése azonban a kezdetektől fogva határozottan tagadta felelősségét, és igyekezett bagatellizálni a katasztrófa mértékét. Emlékezetes, Bakonyi Zoltán vezérigazgató (elsőrendű vádlott) nyilatkozata, aki azt mondta: „a vörösiszap nem veszélyes [ ] Az iszapban nincsenek egészségre veszélyes szabad gyökök, ártalmatlan anyagról van szó.” Bakonyi és 14 társa ellen halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége és más bűncselekmények miatt emeltek vádat.

Hogy akkor mégis mi okozta Magyarország történetének legsúlyosabb ipari katasztrófáját? A vádhatóság szerint a tragédia a felelőtlenség következménye. Nem működött riasztórendszer, ami azonnal jelezhette volna a gátszakadást a gyárnak és a lakosságnak; az üzem dolgozói általában távcsővel és kerékpározva ügyeltek a biztonságra, így még nappal is szinte csak véletlenül vették észre a gátszakadást. Észlelés hiányában a településeken sem történt riasztás.

A vád szerint már 1998-ban tudott volt, hogy akár 44 centimétert is süllyedhet majd a kazetta, ennek ellenére akkor sem tett semmit a vezetés, amikor már 100-110 centiméteres volt ez a mérték a tervező által elvárthoz képest. A gátállékonyság vizsgálata azonban elmaradt, jóllehet a tulajdonos köteles lett volna az építmény állékonyságát felülvizsgálni, és a szükséges munkálatokat elvégeztetni. Az ellenőrzés azonban mindössze körbejárásból és szemrevételezésből állt, legalábbis a vádlottak vallomása szerint.

A vörösiszap-katasztrófa előtt néhány hónappal, 2010 nyarán úgynevezett szintkiegyenlítést végeztek az építményen (ennek során nem mellékesen magasabb lett az északi korona, a tározó falának teteje, ami az elszappanosodott, átnedvesedett, csúszóssá vált agyagtalajra plusznyomást gyakorolt), ám ekkor sem foglalkoztak azokkal a jelekkel, például a szivárgással, amelyek felhívták a figyelmet a lappangó veszélyre.

Túlzott vízmennyiség volt a kazettában, ami a legfontosabb és legmeghatározóbb körülménye lett a katasztrófának. A hatályos rendelkezés által előírt egy méter helyett mindössze 31 centiméteren volt a betöltési szint. Ez azt jelenti, hogy az engedélyezett szintet közel 70 centiméterrel meghaladták, így a vízmennyiség ennyivel közelebb került a koronához. A vádbeszédben elhangzottak szerint az engedélyezett tárolható mennyiség 2-300 ezer köbméter víz lett volna, ehelyett nagyjából egymillió köbmétert tároltak a kazettában. Ennek azért van jelentősége, mert ha a tározóban az engedélyezett mennyiségnek megfelelő víz áll, az árhullám nem érte volna el Kolontárt.

A tározó északnyugati sarkában iszapdomb, a kazetta közepén kráter alakult ki, mert nem jól választották meg a belövési pontokat. Ezek azok a helyek, ahol a vörösiszapot befolyatták a tározóba. Már 2-300 ezer köbméter folyadék kiszabadulása is olyan gyors lefolyású, hogy anyagi javak védelme fel sem vetődhet, ezért katasztrófa esetén kizárólag az emberi élet mentése az elsődleges. Ennek érdekében a vezetésnek viszont semmilyen terve nem volt. Bár a Mal veszélyforrásnak tekintette a nátrium-hidroxidos vizet, ami súlyos egészségkárosodást okozhat, a polgári védelmi tervek „ipari árvízre” készültek, nem pedig lúgos zagy kiszabadulására.