Rétvári Bence elmondta: a hétoldalú megbeszélésre várják a köznevelés szakmai szervezeteit, a munkavállalói érdekképviseletet, a szülők, a diákok, a munkaadók képviselőit. A kerekasztal résztvevői között szerepelnek még az állam, a fenntartó és a tudományos élet, a pedagógusképzés képviselői. Az államtitkár hangsúlyozta nyitottságukat, és kiemelte: a kerekasztal ülésén szeretnék a problémákat megoldani, a felmerült kérdéseket megvitatni.
A sajtótájékoztató és a köznevelési kerekasztal leendő helyszínén elhelyezett névtáblák alapján a tanácskozásra meghívást kap a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet, az Eszterházy Károly Főiskola, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, az Országos Köznevelési Tanács, a Pedagógusok Szakszervezete, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, a Nemzeti Pedagógus Kar, a Nemzeti Ifjúsági Tanács, az MTA Közoktatási Elnöki Bizottság, és Nagycsaládosok Országos Egyesülete.
A lehető legszélesebbre nyitották az ajtókat, nem volt még olyan egyeztetés Magyarországon, amelyre minden iskolát meghívtak – utalt a parlamenti államtitkár a 198 tankerületben a héten záruló konzultációkra. Hozzátette: eddig 32 helyszínen, 336 iskolával, illetve intézményvezetővel konzultáltak, és volt, ahonnan 8-10-en is eljöttek a fórumra. Rétvári hangsúlyozta nyitottságukat, és kiemelte: a kerekasztalon szeretnék a problémákat megoldani, a felmerült, „jó szándékkal feltett” kérdéseket megvitatni. Rögzítette ugyanakkor: a rendszer előnyeit is szeretnék megtartani.
A politikus a szerdai demonstrációkról azt mondta: ma Magyarországon mindenki számára garantált, hogy a véleményét, álláspontját békésen elmondhassa, ez fog történni a tüntetéseken is. Felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt még Gyurcsány Ferenc lovasrohamot vezényelt a békésen ünneplő emberekre. Megjegyezte: azt látják, hogy bukott politikai erők képviselői igyekeznek a demonstrációkon újra reflektorfénybe kerülni. Arra szólított fel, hogy ne használják fel a pedagógusokat politikai céljaikra.
Rétvári Bence kérdésre arról, hogy Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke már sztrájkhangulatot vetített elő, azt mondta: tapasztalataik szerint különböző vélemények különböző vérmérséklettel jelentek meg a fórumokon. Sok kérdést, témát kell majd megvitatni országrésztől és településszerkezettől is függően.