A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke, Mendrey László azt nyilatkozta a Magyar Nemzet megkeresésére, elképzelhetőnek tartja, hogy akár több ezer fő is összegyűlik Miskolcon. Úgy fogalmazott, azt reméli, a tüntetések hatására a kormányzatnak „aha-élménye\" lesz, és rájön, a tiltakozók nem a levegőbe beszélnek.
– Nem az a bajunk, hogy ki az államtitkár vagy a miniszter, hanem az, hogy rossz a rendszer – nyomatékosította Mendrey, aki szerint a gondok egyik fő forrása a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik). A PDSZ rövid távon azzal lenne elégedett, ha még idén tavasszal döntés születne a tananyagcsökkentésről – amely révén egyúttal alacsonyabb lenne a diákok óraszáma –, illetve megtörténne a tankönyvpiac felszabadítása. A PDSZ elnöke kiemelte, hogy nyitottak a kormány javaslataira is, de azt szeretnék, ha valódi, szakmai párbeszéd alakulna ki. Úgy fogalmazott: „nem látszategyeztetéseket szeretnénk csonka kerekasztallal\".
A Herman Ottó Gimnázium januári nyílt levele sarkallta kiállásra a XIV. kerületi Teleki Blanka Gimnáziumot is, ahol először a nevelőtestület, később pedig a gimnázium diáksága fogalmazta meg reformköveteléseit, kérve a lexikális tananyag csökkentését, az alaptanterv korszerűsítését és a szabad tankönyvválasztás jogának visszaállítását. Ezeket követően a Herman Ottó Gimnázium január 28-án megfogalmazott egy második nyílt levelet is, ebben problémaként említették többek közt a túlzott központosítást, az egymással nem koherens változtatásokat és az ellehetetlenülő kompetenciafejlesztést.
A tiltakozások hatására Balog Zoltán miniszter Miskolcra utazott egyeztetni a pedagógusokkal, majd bejelentette, hogy közoktatási kerekasztalt szerveznek.
Bár az egyeztetésre többek között meghívták a Nemzeti Pedagóguskart, a Magyar Tudományos Akadémiát, a Magyar Művészeti Akadémiát és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát, a két legnagyobb szakmai szervezetet, a Pedagógusok Szakszervezetét (PSZ) s a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét (PDSZ) egyelőre nem. Azóta a PSZ és a PDSZ bojkottot hirdetett a kezdeményezéssel szemben. Erről Rétvári Bence, az Emmi államtitkára azt mondta tegnap az M1-nek: érthetetlen a lépés, miután a múlt héten még éppen ők követelték a köznevelési kerekasztal összehívását. Rétvári azt is hangsúlyozta, a kormány kész a párbeszédre.
Többen viszont úgy látják: a kormány látszatintézkedésekkel húzza az időt. Az eddigi lépések ellenére a Herman Ottó Gimnázium sem hátrált ki a tüntetésszervezésből: ma délután – mint a PDSZ elnöke is utalt rá – fáklyás felvonulással hívják fel a figyelmet követeléseikre. A kiáltványhoz nemcsak magánszemélyek csatlakoztak, hanem több mint 500 tantestület is, köztük a váci Madách Imre Gimnázium 45 dolgozója. Ez az iskola azzal hívta fel magára a figyelmet tavaly márciusban, hogy petícióval tiltakoztak a gyerekek politikai rendezvényeken való részvétele ellen, miután a kormány szervezetten akart diákokat buszoztatni a márciusi állami ünnepre. De a csatlakozók között van az ELTE Apáczai gimnáziuma, illetve a Trefort is. Az akcióhoz tíz város is csatlakozik szolidaritását kifejezve: Békéscsaba, Budaörs, Budapest, Győr, Hajdúszoboszló, Pécs, Sopron, Szeged, Szombathely és Veszprém.
Az MSZP elnöke, Tóbiás József tegnap támogatásáról biztosította a pedagógusokat, és megerősítette korábbi kijelentését, mely szerint Balog Zoltánnak távoznia kell miniszteri posztjáról, mert minden, a tárcája alá tartozó ágazat súlyos válságban van. A Fidesz úgy reagált: a szocialisták kormányzásuk alatt csökkentették a pedagógusok bérét, és több tízezer pedagógust tettek utcára. Most is csak kihasználják és olyan balliberális civil szervezetekkel hergelik őket, amelyek eddig a bevándorlók mellett szerveztek tüntetéseket, nem a gyermekek és nem a pedagógusok fontosak számukra.
Eközben az RTL Klub Híradója arról számolt be tegnap, hogy a Klik több városban is tankerületi fórumot szervezett a pedagógustüntetések idejére. Míg például Pécsett ennek időpontját nem halasztották el, Miskolcon áttették az egyeztetést csütörtökre. Rétvári Bence úgy reagált: folyamatosan, a hét minden napján zajlanak az egyeztetések. Lapunk szerette volna megtudni az Emmi sajtóosztályától, hogy mennyire tartják szerencsésnek, hogy a Klik a tüntetések idejére szervezett több köznevelési fórumot, de lapzártánkig nem kaptunk választ.