– A világ egyik legnagyobb munkavállalói képviseletével, a német IG Metall-lal nyitottak partnerségi irodát nemrég Győrben. Miért jó ez a magyar munkavállalóknak?
– A rendszerváltás után egyre több német vállalat, illetve vállalkozás jött Magyarországra. Ez magával hozta, hogy egyre több beszállító is megjelent ebben az úgynevezett értékteremtési láncban. Hamar kiderült, hogy a német cégek nemcsak más kultúrával, hanem más termelékenységgel is dolgoznak. Amíg azonban a gyártóvállalkozásoknál komoly együttműködés alakult ki a cégvezetés és az érdekképviseletek között, addig a beszállítóknál ez ma sem jellemző. Ám ha a tőke szabadon áramolhat a határokon át az EU-ban, miért ne lehetne az érdekvédelem is nemzetközi vagy akár globális, hogy hatékonyabban tudjon kiállni a munkavállalókért? Éppen ezt segíti a közösen létrehozott iroda, mivel a nagyvállalatoknál és a beszállítóknál is tudunk egyre több tagot szervezni, illetve új alapszervezeteket létrehozni. Elsőként az Audi beszállítói körében térképezzük fel a lehetőségeket. Ebben számítunk az IG Metall együttműködésére is, mivel a beszállító cégek többsége német gyökerű. Másodikként a Mercedes beszállítói körét, majd utána az észak-magyarországi régiót célozzuk meg.
– Ha német tulajdonú cégeket említünk, sokaknak az Audi, a Mercedes, a Bosch vagy a Magyar Telekom jut az eszébe, ahol azért nem olyan rossz a magyar munkavállalóknak. Nyilván itt is fontos az érdekvédelem, de máshol nem lenne több a tennivaló?
– Természetesen máshol is van tennivalónk. Igaz, hogy a köztudatban az él, hogy a német tulajdonú cégeknél a magyar munkavállalók jó helyzetben vannak, de sajnos ez nem minden német cégre igaz. Magyarországon a multiknál ugyan jobb az együttműködés és jobbak a munkakörülmények, mint más vállalkozásoknál, de az anyacég és a magyarországi leányvállalat között a bérekben is nagyok a különbségek.
– Az iroda megnyitásánál Wolfgang Lemb, az IG Metall ügyvezetője azt mondta: a cél az, hogy minden munkavállaló meg tudjon élni a béréből. Ön is arról beszélt, hogy a szakszervezet azt szeretné, hogy az itthoni munkakörülmények, bérek és juttatások legalább megközelítsék a német munkavállalókét. Komolyan gondolják, hogy a sokszoros bérkülönbségek rövid idő alatt eltűnhetnek?
– Ilyet mi nem mondtunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy ezeket a különbségeket csak hosszú távon lehet csökkenteni, illetve megszüntetni. Tagadnám, ha azt mondanám, hogy nem bosszant a jelenlegi helyzet. Szerintem bármilyen itthoni cég elő tudja állítani ugyanazt a minőséget, mint egy németországi vállalat, de be kell látnunk, hogy a munka hatékonyságán még lenne mit javítani. A munkakörülményeket tekintve például az étkeztetés, az öltözők vagy a munkába járás területén közel járunk a nyugati színvonalhoz, viszont a fizetés vagy a különféle ösztönzők elmaradnak az anyacégekétől vagy a nyugati szinttől. Az uniós bérfelzárkóztatás a 2004-es EU-csatlakozáskor megfogalmazott óhaj volt. Lassan, de csökken a távolság a magyar és a német bérszínvonal között, részben az érdekvédelmi munkának köszönhetően ma már nem olyan nagy az eltérés, mint a 90-es években volt, igaz, közben ott is ment végbe fejlődés. Ezzel együtt tény, hogy a bérekben átlagosan még mindig 5-7-szeres a lemaradás, ami persze függ a tevékenységi körtől és attól is, hogy az ország melyik részén található a gyár. Viszont sokat számít, hogy van-e szakszervezet vagy üzemi tanács az adott munkahelyen, mert enélkül a cégvezetés azt tesz, amit csak akar.
– Sok cég az alacsony bérekre, az olcsó munkaerőre rendezkedik be, mondván, azzal jobb a versenyképesség. Ezzel a felfogással mit tudnak kezdeni?
– Lehetőségeinkhez képest fellépünk ellene. A jelenlegi gyakorlat azt mutatja, hogy azoknál a vállalatoknál, ahol van szakszervezet, partnerként kezelik a dolgozókat, van bértárgyalás, kollektív szerződés. És ott eredményesebb tud lenni a vállalat, mint azok, amelyeknél a cégvezetés kontroll nélkül diktál. Közös érdek, hogy Magyarországon maradjanak a munkavállalók, és itthon keressék meg, amiből meg tudnak élni. Nyilván mások a megélhetés körülményei Ingolstadtban, mint Győrben. Ott a jóval magasabb fizetés mellé magasabb megélhetési költségek társulnak. Nekünk az a fontos, hogy a magyar munkavállalók a keresetükből mit tudnak vásárolni, a rezsiköltségek kifizetésén túl mennyi marad kultúrára, szórakozásra, illetve tudnak-e félretenni.
– Nyugaton a szakszervezetek sok százezres tüntetéseket vagy országos akciókat képesek szervezni. Itthon ez miért nem megy?
– Sajnos még nem tartunk ott, hogy például a nyugat-magyarországi munkavállaló odafigyeljen a keleti országrészben élő dolgozóra, ahogy ez Németországban, Olaszországban vagy Franciaországban van. Külön gond, hogy ma Magyarországon egyetlen párt sem képviseli a munkavállalói érdekeket. Ellenzékben, főként a választásokra készülve ugyan kinyilvánítják a szándékot, de hatalomra kerülve nem váltják be az ígéreteket. Sőt, a szakszervezetek megosztására törekednek, a munkavállalókat érintő kérdésekben pedig a szakszervezetek véleményét figyelmen kívül hagyva döntenek.
– Mennyire okoz problémát a versenyszférában, hogy az idei évre – a szokásoktól eltérően – nem fogadtak még el országos bérajánlást?
– Nem örülök neki, de ez nem a szakszervezeteken múlott. Ahogy annak sem örülök, hogy hamarabb fogadták el tavaly a költségvetést – és várhatóan az idén is így lesz –, mint ahogy a bérekről és a szociális juttatásokról tárgyaltunk volna. Ez is mutatja a hatalom és a szakszervezetek viszonyát. Ennek ellenére az ágazatunkra vonatkozóan ajánlást adtunk ki, illetve ahol már lezajlottak az alapszervezeti bértárgyalások, több helyen sikerült 4–8 százalék közötti béremelésben megállapodnunk.
