Ballagás: nem fért bele a kritika

A Veres Pálnéban nem engedték, hogy egy gimnazista elmondja az oktatás helyzetével is foglalkozó versét.

(Erdős Virág Ezt is elviszem magammal című verse alapján)

Aki ma eljött, az talán holnap mehet.
De viszem a Kálvin meg a Fővám teret.
Ezernyi véglet közül a győztest.
Viszem a Petri meg az Ady Endre összest.
Viszem a vizsgák utáni „talán”-t.
Meg az ezerévnyi padban ülő magányt.
Az aulát, azt a zsivajgástól zengőt.
Elviszem a rózsaszín párducos csengőt.
Viszem a kondit, viszem a bástyát.
Viszem a tankönyvekkel telepakolt iskolatáskát.
Viszem a Marcsit, viszem a Jancsit.
Elviszem Alsóbélatelepig a Balcsit.
Meg viszem a tutit, viszem a gagyit.
Elviszem a „pótolt” anyagot, ha órán nem vagy itt.
Viszem, hogy „nem én”, viszem, hogy „másik”,
Elviszem a portát meg a Gyuri bácsit.
Mind az 50 óra köz’munka szabványt.
Viszem magammal a decemberi kampányt.
És viszem az ovit, viszem a temetőt,
Viszem az összes gimnazista szeretőt.
Kicsit az okost, kicsit a gügyét.
Elviszem Margit nénit meg a büfét.
Viszem a termet, viszem a táblát,
Elviszem az összes magyar diák álmát.
Viszem, hogy tanulok, csak az utcára ne tegyenek.
Viszek a menzai ebédhez vagy öt szelet kenyeret.
Viszem, hogy magamért kiállni mindig legyen merszem.
Viszem a késésekből összegyűlt 270 percem.
Viszem a kitűnőt, a jelest, a kettest, a bukást.
Elviszem a fejembe gyömöszölt lexikális tudást.
Hisz viszek egy szívet, viszek egy májat.
De viszek egy majdnem kiölt tudásvágyat.
Viszem a szertárt, az összes kémiai vegyszert.
Elviszek egy leépített oktatási rendszert.
De viszek egy maggal bevetett földet.
Viszem a pirosat, a fehéret, a zöldet.
Hisz mit bánom úgyis, elviszem lazán.
Elviszem gond nélkül a hátamon a hazám.
Aki ma elmegy, az holnap jöhet.
Viszek egy mindig újra fel-feldobott követ.