Több száz milliót követelnek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Két fővárosi és kilenc vidéki önkormányzatnak kell pénzt visszafizetnie.

Horváth Csaba László
2016. 05. 27. 6:32

Hadházy szerint ez azért történt, mert a rendőrség próbálja eltávolítani az ügyet a politikusoktól. Az LMP-s képviselő meglepőnek nevezte korábban, hogy a nyomozók a kétéves vizsgálat alatt nem találták nyomát a feljelentésében szereplő hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanújának, pedig az Öveges-program közbeszerzéseinek nagyobb részét önkormányzatok, illetve polgármesterek írták ki. Mint mondta, önmagában az szervezett csalásra utal, hogy 43 gimnáziumban íratták meg negyvenháromszor újból az Öveges-program munkafüzeteit, mindet egyenként 25 millió forintért, majd erről 43 tanulmányt írattak. Hadházy úgy vélte, a bűnszövetkezet feje nem lehet máshol, mint „nagyon magasan”, a minisztériumban. A politikus egyébként kifejtette azt is, hogy a tantermek kialakítására és az eszközök beszerzésére ment az uniós pénzek kisebb hányada.



Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.