Azokról készült elemzés a népszámlálás során, akik egy évnél rövidebb ideje éltek külföldön, és családjuk továbbra is Magyarországon élt. Összesen mintegy 70 ezer ilyen embert írtak össze. Erre a népességre a tartósan kint élőknél jóval erősebb férfitöbblet (65 százalék) jellemző, ami még hangsúlyosabb (70 százalék feletti) a 35 és 59 év közötti korcsoportokban. A fiatal korösszetételből adódóan az egyedülállók aránya is magasabb a körükben, mint a teljes népességben. Családos nők már csak elenyésző számban vállalkoznak rövid távú külföldi munkavállalásra: míg az ideiglenesen külföldre távozó férfiak 43 százaléka volt férj vagy élettárs, addig a nőknek ez mindössze 20 százalékára volt igaz.
Egyértelműen a munka bírja rá a költözésre az ideiglenesen külföldön lévő magyarokat. Körükben a 25–64 évesek 91 százaléka foglalkoztatott volt (míg a hazai népességben ez az arány alig 64 százalék). A népszámlálás során összeírt külföldön élő népesség körében nagyobb a külföldön születettek aránya (8,8 százalék), mint a teljes népességben (3,9 százalék). Ez megerősíti azt a más adatokból is kirajzolódó összefüggést, hogy a korábbi migrációs tapasztalat növeli az újabb migráció esélyét, valamint a külföldi születésű népesség nagyobb migrációs hajlandóságára, illetve Magyarországhoz való gyengébb kötődésére is utal.
Egyik legfontosabb megállapítása a Magyarok külföldön című kutatásnak, hogy az iskolai végzettség önmagában is döntő tényező a kivándorlás alakításában. A legfeljebb nyolc általánost végzettekhez képest a szakmunkás végzettségűek és az érettségizettek bő két és félszeres, a diplomások pedig mintegy ötszörös valószínűséggel döntenek a kivándorlás mellett. Az egyes csoportok más-más célországot is választanak: az Egyesült Királyságot választókra a nőtlen vagy hajadon fiatalok túlsúlya és a szakmunkások alulreprezentáltsága, míg a Németországba vándorlókra éppen a szakmunkások, az idősebb korosztályok és a házasok relatív túlsúlya jellemző.
