– Visszamész majd segíteni a többieknek a faludba?
– Dehogy megyek, hiszen én már nem is vagyok cigány.
Ez nem egy kitalált párbeszéd része, saját fülemmel hallottam Tokajban, az egyik református roma felsőoktatási szakkollégium kihelyezett szemináriumán. Ha valaki nem ismerné a szakkolik rendszerét: immár kilenc ilyen működik országszerte, legutóbb Budapesten nyílt meg egy intézmény. Egyenként 15-20 egyetemista cigány fiatal jövőjét egyengetik, tudását bővítik, aki ide eljutott, nyugodtan elmondhatja magáról: kitört.
Többségük így is érzi, rövidesen orvossá, mérnökké, közgazdásszá válnak. Akad köztük olyan, aki eleve jobb módú, tanult, dolgozó családból származik, és olyan is, aki a „faluvégről”. A felsőoktatásba bekerülő cigányok egyfajta elitjét, élcsapatát képviselő hallgatóknak évi másfél milliárd forint támogatást nyújt a kormány. Azt, hogy a roma felzárkóztatási programok összesen mennyi pénzt vittek el a rendszerváltozás óta, legföljebb megbecsülni lehet, de ez az összeg minden bizonnyal meghaladja a 300 milliárd forintot. (Ekkora összeget említett néhány éve Balog Zoltán miniszter.)
Ami a szakkollégiumokban zajlik, elismerést érdemlő, remek dolog, mint ahogyan az is, hogy valóban egyre több cigány fiatal jut más intézményekben is hasznosítható tudáshoz. Erről beszélt Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, amikor a köztévé hétfő reggeli adásában tudatta: megháromszorozódott a roma hallgatók aránya a felsőoktatásban.
Tudjuk, „aki egy embert megment – a világot menti meg”. Ezzel együtt – és a sikereket elismerve – érdemes szót ejteni arról, mennyire képes, egyáltalán képes-e a cigányság ezen kis csoportja húzóerőt jelenteni a kisebbségen belül többségben lévő és a társadalmi átlaghoz képest rettenetesen leszakadt roma közösségeknek?
Sosem felejtem el azt a borsodi cigány tanítónőt – kedves, értelmes, szép fiatalasszony –, aki azt kérte, szállhasson ki az autónkból pár száz méterre otthonától, nem szeretné, ha azt látnák szomszédai, hogy beült a „parasztok” (magyarok) kocsijába. Ekkora a sötétség ugyanis a környezetében – ne szépítsünk, ő is így mondta –, amelyik esetében nem azt díjazza, hogy főiskolát végzett, és a nehéz körülmények közepette gyerekeket tanít németre, hanem azt róják fel neki, ha ily módon „urizál”. De tőlünk függetlenül is megbélyegzett ember lett, csak mert nem állt be a sorba.
Nagyon kevesen akadnak, akik a tanítónőhöz hasonlóan nem fordítanak végleg hátat azoknak, akik közül kiemelkedtek, és – bár egy részük megtehetné – nem mennek a városba, jobb iskolába, elfogadóbb társaságba dolgozni. Ha a leszakadást fékezni akarjuk, nincs más megoldás, mint hogy komoly anyagi és erkölcsi ösztönzőket beépítve a rendszerbe különlegesen képezett tanárok és szociális szakemberek tömegeit kell a végekre irányítani. Igen, több pénzt kell nekik fizetni azért, hogy maradjanak helyben, a leghátrányosabb helyzetű térségekben, vagy még inkább azért, hogy menjenek oda dolgozni. Érezzék úgy, megéri vállalni a hatalmas terheket, a nagy kihívást.
Annak, aki egyetemi diplomájával, munkaszerződésével a kezében azt mondja, ő „már nem cigány”, a jelen állapotokat ismerve igaza van: a cigány szó sajnos nemcsak származást, kultúrát, hanem közeget is kifejez – amiből aki tud, menekül. A többség viszont benne ragad.
A kormány egyik büszkén hirdetett eredménye az uniós roma stratégia elfogadása volt – emlékszik még erre bárki is? –, most pedig az, hogy emelkedik a felsőoktatásba kerülő cigányok száma. Ezen túlmenően azonban a problémát, a társadalmi feszültséget a szőnyeg alá söpörték. A jéghegy csúcsa, hogy fideszes országgyűlési képviselőként tovább dolgozhat Farkas Flórián, vagyis a „kegyelmes úr”, hogy a roma intézményrendszer körüli korrupciós botrányokról a kormányzat tudomást sem hajlandó venni. Igen, óriási a lemaradás, az előző kormányok mulasztása, csakhogy nem lehet a végtelenségig erre hivatkozni, ha csodát nem is lehet tenni hat év alatt, egy a cigányságot képviselő valódi elit felépítésére sokkal több energiát kellett volna fordítani. Olyanok előtérbe helyezéséért, aki vállalják, hogy ők még cigányok, s értik, tudják, mi a küldetésük a végeken.
