Nagyon kevesen akadnak, akik a tanítónőhöz hasonlóan nem fordítanak végleg hátat azoknak, akik közül kiemelkedtek, és – bár egy részük megtehetné – nem mennek a városba, jobb iskolába, elfogadóbb társaságba dolgozni. Ha a leszakadást fékezni akarjuk, nincs más megoldás, mint hogy komoly anyagi és erkölcsi ösztönzőket beépítve a rendszerbe különlegesen képezett tanárok és szociális szakemberek tömegeit kell a végekre irányítani. Igen, több pénzt kell nekik fizetni azért, hogy maradjanak helyben, a leghátrányosabb helyzetű térségekben, vagy még inkább azért, hogy menjenek oda dolgozni. Érezzék úgy, megéri vállalni a hatalmas terheket, a nagy kihívást.
Annak, aki egyetemi diplomájával, munkaszerződésével a kezében azt mondja, ő „már nem cigány”, a jelen állapotokat ismerve igaza van: a cigány szó sajnos nemcsak származást, kultúrát, hanem közeget is kifejez – amiből aki tud, menekül. A többség viszont benne ragad.
A kormány egyik büszkén hirdetett eredménye az uniós roma stratégia elfogadása volt – emlékszik még erre bárki is? –, most pedig az, hogy emelkedik a felsőoktatásba kerülő cigányok száma. Ezen túlmenően azonban a problémát, a társadalmi feszültséget a szőnyeg alá söpörték. A jéghegy csúcsa, hogy fideszes országgyűlési képviselőként tovább dolgozhat Farkas Flórián, vagyis a „kegyelmes úr”, hogy a roma intézményrendszer körüli korrupciós botrányokról a kormányzat tudomást sem hajlandó venni. Igen, óriási a lemaradás, az előző kormányok mulasztása, csakhogy nem lehet a végtelenségig erre hivatkozni, ha csodát nem is lehet tenni hat év alatt, egy a cigányságot képviselő valódi elit felépítésére sokkal több energiát kellett volna fordítani. Olyanok előtérbe helyezéséért, aki vállalják, hogy ők még cigányok, s értik, tudják, mi a küldetésük a végeken.
