Egy meg nem ünnepelt évforduló

Tíz éve kisebb felkeléssel emlékezett Magyarország az 1956-os forradalomra. Gyurcsány lemondását követelték.

Az utóbbi 26 évben egyetlen olyan október 23. volt, amelyet nem ünnepelhettünk meg szabadon – a 2006-os. Mert az őszödi beszédtől, tévéostromtól, mindennapos tüntetésektől, önkormányzati választási vereségtől megroggyant Gyurcsány Ferenc és rendőrsége ezt nem hagyta. Pedig a kerek, 50. évfordulónak Pongrátz Gergelyékről kellett volna szólnia, nem Gergényi Péterékről. Az emberi tragédiák sorozatához vezető brutális rendőri fellépés, a lovasroham, a kilőtt szemek, majd az egyik főfelelős kitüntetése, a cinikus magyarázatok mind-mind beleégtek az emberek tudatába, végső soron pedig elvezettek a baloldal 2010-es bukásához és máig tartó vesszőfutásához.

Napra pontosan tíz éve, 2006. október 22-én még úgy volt, hogy a Gyurcsány-kormány távozását követelő tüntetők a nemzeti ünnepen is maradhatnak a Parlament előtti téren. A magukat Kossuth térieknek nevezők ekkor már több mint egy hónapja demonstráltak. Azt ígérte nekik a rendőrség, hogy folytathatják demonstrációjukat a téren a nemzeti ünnepen is, de előtte tűzszerészek átvizsgálják a területet. Ám néhányan nem hagyták el sátraikat, s miattuk a rendőrség az egyezség megszegésére hivatkozva kiürítette, lezárta, Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány pedig sietve műveleti területté nyilvánította a Kossuth teret. (A Kúria 2010-ben törvénytelennek minősítette a téren történt rendőrségi intézkedést.)

Másnap reggel több százan próbáltak bejutni a térre, hogy virágot helyezzenek el az ’56-os emlékműnél, vagy hogy részt vegyenek az állami ünnepségen, ám a rendőrök nem engedték őket a vasrácsokkal lezárt területre. Majd a Nádor utcában összegyűlt tömeget is ok nélkül föloszlatták, többeket (pél­dául Papp Lajos szívsebészt vagy Novák Előd Jobbik-politikust) már ekkor bántalmaztak. Utóbb a bíróságok a Nádor utcai oszlatást is törvénytelennek ítélték.

Kora délután a Corvin közi ünnepségről a megemlékezők több csoportban az Astoria felé vonultak. Három órakor az Alkotmány utca/Bajcsy-Zsilinszky út sarkánál több száz ember gyűlt össze, akik – a rendőrség ígéretében bízva – szerettek volna a Parlament elé vonulni. Ám kordonnal zárták el az útjukat. Összetűzés alakult ki, az ünneplők egy része tüntetővé vált, dobálni kezdte a rendőröket. Néhányan elfoglaltak és keresztbe fordítottak az úton egy trolibuszt. Erre a rendőrök a Deák tér felé kezdték szorítani a demonstrálókat. Videofelvételek bizonyítják, hogy a Bajcsy-Zsilinszky úton terelt tüntetőknek nem hagytak lehetőséget arra, hogy a Lánchíd felé vonuljanak, mert a József Attila utca felől is rendőri egységek tűntek fel. Így csak egy irányba mehettek: a Deák tér felé. Az azonosítószám nélküli, símaszkos, viperával (teleszkópos fémbot) is fölfegyverkezett rendőrök könny­gázgránátokkal, vízágyúval oszlatták a tömeget, és egyre jobban tolták őket a Károly körút és az Astoria felé, ahol 4 órakor megkezdődött a Fidesz ünnepi rendezvénye. Bár Gergényi Péter vagy éppen Szilvásy György akkori titokminiszter utóbb azzal védekezett, hogy a tüntetők „húzták magukra” a rendőröket, a Papp Károly jelenlegi országos főkapitány által készített korabeli jelentés megállapította: a rendőrség nyomta rá a randalírozókat a Fidesz gyűlésére.

Több vallomás igazolja, hogy nem egyszerű szakmai hibáról, inkább előre eltervezett akcióról lehetett szó. Dobozi József, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) akkori parancsnoka például azt vallotta: kérte Gergényi Péter helyettesét, Lapid Lajost, állítsa meg az oszlatást, mert rátolják a randalírozókat a békés ünneplőkre, ám a főkapitány-helyettes ezt elutasította. Pigler István, a Rebisz bevetési osztályának parancsnoka pedig a 2006. őszi eseményeket vizsgáló parlamenti albizottság előtt azt mondta: miután nehezményezte, hogy az oszlatás folytatásával rányomnák a tömeget a Fidesz nagygyűlésére, gyakorlatilag leváltották, a parancsnokságot átadták másnak (Majoros Zoltánnak).

A Fidesz megemlékezése már a végéhez közeledett, amikor Horváth György 65 éves egykori honvédségi alkalmazott beindította a Deák tér közelében kiállított, üzemképes T–34 típusú harckocsit, és a rendőrsorfal felé vezette, ám néhány méter után leállította. Háromnegyed 6-kor véget ért az ünnepség az Astoriánál. Gergényi Péter 51 másodperccel később parancsot adott a tömegoszlatásra. Az utasítást Majoros Zoltán így továbbította beosztottjának: „Kezdjétek meg a tömeg elleni támadást vízcsapásokkal, könnygázgránátcsapásokkal, mert a Fidesz-nagygyűlés befejeződött, és a Kálvin tér irányába mennek el a normális és tisztességes emberek”. Két perccel ezután lovasroham indult a Károly körúton, végigkard­lapozva nemcsak a néhány rendbontót, hanem most már elsősorban a Fidesz gyűléséről hazafelé tartókat. A rendőri akció váratlanságát jelzi a Fidesz-megemlékezés biztosításáért felelős Nagy-Juhák István vallomása, aki szerint a civil ruhás rendőri állományt is alig tudták kimenekíteni a lovasroham elől.

A magukból kivetkőzött rendőrök válogatás nélkül ütlegeltek mindenkit, akit értek. Az oszlatásba bekapcsolódtak gumilövedékes fegyverekkel is, amelyekből direkt fejmagasságban lőtték ki a golyókat és söréteket.

Nem véletlen, hogy a legtöbben a fejükön sérültek meg, és a 14 szemsérült közül legkevesebb hárman maradandó fogyatékosságot szenvedtek. Csorba Attilának és Nagy Lászlónak kilőtték az egyik szemét, Kenéz Károly pedig 75 százalékos látáskárosodást szenvedett. Mivel Csorba Attila az épen maradt szemével eredetileg is alig látott, így gyakorlatilag teljesen megvakult. Életét annyira tönkretette ez a trauma, hogy néhány éve öngyilkosságot követett el.

Az oszlatás az Astoriánál és a környező utcákban folytatódott. A tömeg egyik fele a Blaha Lujza tér, a másik az Erzsébet híd felé menekült. Utóbbi csoport közeli építkezésekről szerzett anyagokkal a Ferenciek terén barikádot épített, amelyet éjfél után számolt fel a rendőrség.

Azon a napon a Rebisz legkegyetlenebb egysége a III/1. alosztály volt, amelyet Vágó László vezetett. Első akciójuk az volt, amikor a Madách téren a Hír TV kamerái előtt összeverték Móczár István egykori válogatott öttusázót. Majd személyesen Vágó László eltörte az ujját egy már megbilincselt, védekezésre képtelen férfinak. Az alosztályvezetőt emiatt utóbb egy év nyolc hónap letöltendő börtönre ítélték. A következő helyszín a Síp utca/Rákóczi út sarka, ahol Vágó László egységének tagjai eszméletlenre verték Révész Máriuszt (Fidesz), aki országgyűlési képviselői igazolványát felmutatva tárgyalni próbált a rendőrökkel. A politikusnak többek között eltörték a lapockáját. A Vágó-féle rohamosztag tagjai később berontottak a Blaha Sörözőbe, a vendégeket kiterelték az utcára, ahol egy rendőrsorfal ütötte-rúgta őket, sőt egy vak fiatalembert egy méterről hátba lőttek. Vértesaljai László jezsuita szerzetespapot is kegyetlenül megverték, pedig a legtöbb áldozathoz hasonlóan békésen viselkedett. Berántották a rendőrsorfal mögé, összerugdalták, és ráadásként megtaposták a kezében tartott nemzeti zászlót is. (Aznap több trikolór is így járt.) Fényképek igazolják azt is, hogy éles lőfegyverek (puskagránáttal felszerelt gépkarabélyok) is voltak az oszlató rendőröknél.

A már levadászott, megbilincselt áldozatokra a fogdákon további tortúra várt. Ott is megverték, megalázták, leköpködték a foglyokat. Sokakat (köztük fiatal lányokat és idősebb nőket is) a börtön udvarán hátrabilincselt kézzel, órákon át térdepeltettek. Sokan összevizelték magukat. A rendőrség már október 24-én elkezdte begyűjteni a kórházi adatokat, és az adatvédelmi biztos tiltakozása dacára több sérültet utóbb így vontak eljárás alá.

2006. november 17-én a Fővárosi Közgyűlés „Budapest rendőrfőkapitányaként a főváros közbiztonságának megszilárdítása érdekében végzett intenzív és innovatív munkájáért” Budapestért díjat és Budapest Közbiztonságáért Emlékérmet adományozott Gergényi Péternek. Ám a díjaktól 2011 szeptemberében az új összetételű közgyűlés megfosztotta.

A 2006. október 23-i tömeges rend­őri erőszak levezényléséért senkit nem vontak felelősségre. Bár Gergényi Pétert tavaly első fokon megrovásban részesítette a Fővárosi Törvényszék, ám azt nem a nemzeti ünnepen történtekért, hanem a tévészékház ostromáért kapta. (A volt főkapitánynak és tizenhárom társának másodfokú büntetőpere november 7-én, az 1917-es „nagy októberi szocialista forradalom” évfordulóján kezdődik.) Egyetlen szemkilövő rendőrt sem tudtak beazonosítani, és mindent összevetve kevesebb mint egy tucat alacsonyabb beosztású rendőrt ítéltek el az utcai erőszakért.

A 2010. évi kormányváltás után az Országgyűlés határozatban követte meg a 2006-ban ártatlanul bántalmazottakat, egyúttal felkérte a kormányzatot, kártalanítsa azokat, akiknek a bíróság még jogerősen nem ítélt meg jóvátételt. Így az állam 149 áldozatnak 270 millió forintot fizetett ki 2010–­2011-ben. A legmagasabb összeget, 28,5 millió forintot egy gumilövedékkel fél szemére megvakított áldozat kapta. Hárman életjáradékot kapnak az államtól.