Idő előtt szűnt meg a Klik egyik tankerülete

Csak tavaly szeptemberben hozták létre, és az év végéig működnie kellene.

Hutter Marianna
2016. 10. 25. 10:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár a hatályos jogszabályok szerint az év végéig működnie kellene, a gyakorlatban már megszűnt a Pölöskei Gáborné vezette Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) egyik tankerülete – derül ki egy, a Klik honlapján olvasható dokumentumból. Az érintett fővárosi tankerület nem volt hosszú életű: mindössze tavaly szeptemberben hozták létre. Egyrészt a köznevelési intézmények fenntartói feladatainak koordinációjáért felelt, másrészt pedig a spe­ciá­lis intézmények (például a pedagógiai szakszolgálati feladatokat ellátó vagy a gyógypedagógiai intézmények) fenntartásáért.

Ám úgy tűnik, a fővárosi tankerület létrehozása csak újabb probléma lett az akkor már súlyos gondokkal küszködő Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak. Legalábbis erre utal, hogy Rétvári Bence illetékes államtitkár arról számolt be egy parlamenti válaszában: a fővárosi szerveződés az idén január végére – tehát létrehozásától számítva alig több mint öt hónap elteltével – a legnagyobb adóssággal küszködő tankerület lett az országban több mint 422 millió forintos tartozással. Bár érthető, hogy a Klik jövő évtől Klebelsberg Központtá alakulása miatt változik a tankerületek struktúrája, az nem, hogy ezt miért nem sikerült jogilag megfelelő módon szabályozni. Lapunk megkeresésére a Klik sajtóosztálya elismerte: bár a tankerület jogszabályilag nem szűnt meg, feladatait már Budapest tankerületei és a Klik központja látják el. Mindezt azzal indokolták, hogy a januári átalakítás során az 58 tankerületi központ létrejöttével a fővárosi irányítási szint a megyeihez hasonlóan megszűnik. Arról is írtak: a speciális intézmények fenntartása és az ehhez szükséges források is az intézmények szempontjából területileg illetékes tankerületekhez kerültek.

Lapunk ezután újabb kérdéseket tett fel a Kliknek. Arra voltunk kíváncsiak, miért nem dolgoztak ki olyan jogi szabályozást, amely törvényes keretek között ad lehetőséget az átalakításra, és arra is, pontosan mikor számolták fel a fővárosi tankerület működését, ám ezekre már nem kaptunk választ.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.