Lócitromból huszonnyolc tonnát!

Toronyadó, pónilóadó: Pilisjászfalun nem hiányzik a fantázia. A remélt bevétel annál inkább.

Nem lenne pedig reménytelen hely Pilisjászfalu. Az ezernyolcszáz lelkes település Budapesttől huszonnyolc kilométerre található, a hegyek között, ráadásául a Pilist a Budai hegységtől elválasztó Kenyérmezői-patak völgyében fekszik. Az ilyen adottságú falvakban gyakorta nincs a mobiltelefonokban térerő, ám „itt majd kiugrik a skála a készülékből” – jellemzi a technikai feltételeket egy, a gíroszos pavilonja előtt autójába ülő helybéli. Kétszáz méterre található tőlünk az egyik mobilszolgáltató tornya, a harminchárom-harmincöt méter magas építményből van itt három is.

„Olvastuk, hogy más önkormányzatnál van toronyadó, és mivel nálunk három mobilszolgáltatónak is van átjátszója, gondoltuk, bevezetjük mi is. A harminc méternél magasabb tornyok megadóztatására vonatkozó rendeletet tavaly hoztuk. Méterenként egymillió forintot határoztunk meg, így mintegy 100 millió forintos bevételre számítottunk. Nem fizetett senki sem, ráadásul a kormányhivatal is talált benne némi kivetnivalót, így adórendeleteink átgondolását követően múlt hétfőn visszavontuk” – summázza a rövid életű szabályozás tündöklését és bukását Bányai József, a település fideszes polgármestere.

Pilisjászfalu éves költségvetése 240 millió forint. Ehhez tényleg nem lett volna haszontalan 100 milliót a beszedett adóból hozzátenni. A három-négy kilométer átmérőjű cella viszont, amelynek területén kitűnő a térerő, javarészt a faluban élők életét könnyíti. A kormányhivatal jogszabályokkal ellentétesnek és túlzott mértékűnek tartotta az adó kivetését.

De volt még muníció a testület tarsolyában. A pónilóadó históriája is bekerül majd Pilisjászfalu legújabb krónikájába. A kétkötetes, elmúlt ezer évet összefoglaló, korábban kiadott forrásművel meg is ajándékoz a polgármester. Több család tart lovat a faluban. Állítólag sok velük a baj.

„Van közöttük egy problémás család is, ahol négy lovat tartanak egy nyolcszáz négyzetméteres belterületen, a trágya eltüntetéséről pedig úgy gondoskodnak, hogy az önkormányzat árkába teszik bele. Egy ló pedig hét tonna trágyát termel évente, így ez négy lónál huszonnyolc tonna. Azért huszonnyolc tonna trágya a mi vízelvezető árkunkban nem kevés” – szögezi le a polgármester.

Meg is lepődöm azon, hogy egy falusi elöljáró ennyire keni-vágja a lovak ürítési mennyiségét, s ezt meg is mondom a polgármesternek. Kiderül, hogy erről a kérdésről nem csak egy-két lótartó emberrel, hanem még a Nemzeti Vágta versenyigazgatójával is beszélt.

„Szeretem a lovakat, de a lónak is megvan a helye: nem belterületen, hanem külterületi istállóban. A szomszédok panaszkodnak arra, hogy sok a légy a környéken, és nyáron nagyon büdös van” – mondja.

Pilisjászfalu önkormányzata a falu belterületén élő hat ló után, lovanként 150 ezer forint adót kivetve, 1 millió forint adóbevételre számított. Bár egy fillér nem folyt be a kasszába, a polgármester szerint a számításuk bejött, hiszen a lóállomány hatról háromra csökkent. Meggyőző statisztika! Abban a családban, ahol tavaly még négy lovat számoltak, most csak kettő van. Viszont a polgármester – bár a lóadót eltörölték – továbbra sem tartja normálisnak, hogy valaki úgy tartja az állatát, hogy zavarja a szomszédokat.

Pilisjászfalunak van egy régi része, ahol disznókat is tartanak, és az senkit sem zavar, s van egy modernebb, főleg Budapestről kitelepültek által lakott része, ahol egyebek között vörös téglából épített, brit organikus stílusú házak találhatóak. Az ott élőket zavarja a lószag. Felelevenítem a Hajdú-Bihar megyéből származó polgármesternek, hogy Magyarországon húsz-harminc éve még marhanyájak vonultak a falvakban a főúton, és estefelé ki-ki tárt kapukkal várta a maga tehénkéjét a portájánál, miközben azok végigpiszkították a főutat – és az a megszokott élet része volt. Ezt a polgármester elismeri, sőt gyermekkori emlékeit is elmeséli. Hozzáteszi, a település új részén olyan emberek élnek, akik nem találkoztak még az állattartással, márpedig neki a többség akaratát, mi több, jogos igényét kellett tiszteletben tartania.

– Hogyan lett a lóadóból pónilóadó? – kérdezem.
– Lóval kezdtük, de a pónilovat is belevettük, hogy a kötelezettséget ne lehessen kikerülni. Így híresült el a közbeszédben. Azt terveztük, hogy a lovaik után nem adózó falubelieknek a tartozását ráterheljük az ingatlanjaikra. Jelzálogjogot vagy végrehajtási jogot íratunk rájuk.
– Bekerültek a furcsa adókat kivető önkormányzatok válogatásába. Nem kaptak kritikus visszajelzéseket?
– De, kaptunk. Azt mondták, hogy mi gyűlöljük az állatokat. De pont, hogy mi szeretjük az állatokat, azért volt ez az egész.

Pilisjászfaluban a portákról kiszökő kutyák is problémát jelentenek. Ezt a kérdést viszont a gyepmester megoldja, a sintértelepről való kiváltás 15 ezer forintba kerül – újságolja a polgármester. A múlt héten két kutyát váltott ki a gazdája. Most, hogy 30 ezerrel lett vékonyabb a pénztárcája, talán meggondolja a kerítése foltozását is.

Az „összeférhetetlen” család sarokháza Pilisjászfalu belterületén, mégis az erdő szélén található. Keskeny, murvával leszórt zsákutca vezet a bejáratához. E kicsiny út megyehatár is: a ház Pest megyei, a hegyoldalra felfutó sűrű erdő már Komárom-Esztergom megyében található, és Piliscsév külterülete.

Fontos megemlítenem, hogy a ház az erdő szélén önállóan áll. Nem érezni a lovak, sem a trágyájuk szagát, igaz már elmúlt a nyár. Legyek sincsenek. A ház mellett fekszik viszont egy építési telek, ahol járművek, traktorok, géproncsok találhatók a bontott téglák, építési törmelékek kupacai között. Ha engem a ló szaga zavarna, akkor ennek az utcáról teljesen látható hegyén-hátán rendetlenségnek kimondottan nem örülnék. De az ismeretlen feljelentőnek csak ezzel a külső szemmel nézve rendezetten élő családdal van baja. Őket szerette volna – önkormányzati segédlettel – víz alá nyomni.

Bolgár Judit a négy lányával – 19, 17, 12 és 4 éves – él itt. Azt mondja, üldöztetésük krónikáját nézve már azon se csodálkoznának, ha a gyermekbiciklik után is adót kellene fizetniük.

Budapestről, egy Wesselényi utcai polgári lakásból költöztek ide.

„Jászfalu nem büdös a lovainktól. Az én lányaim a helyi iskolába jártak, nem azt csináltuk, mint itt a többség, hogy Budapestre autóznak tanulni, dolgozni, és csak aludni térnek haza. Mi élni jöttünk ide. Amikor 2012-ben megszületett egy olyan törvény, hogy az állattartást nem szabályozhatja a helyi önkormányzat – mivel Emma már igényelte a mindennapi lovaglást –, hoztunk ide lovakat: Tüzit, Kárlót, Lindát és Tiriont.” Az idei évre már csak másfél lovuk maradt: egy ló, Ancores Girl, illetve Tirion, a póniló. Azért ketten, hogy egymás társasága legyenek. A „lovas lánya”, a 17 éves Emma tavaly Pest megyei bajnok lett vegyes kategóriás díjugratásban.

A sorozatos feljelentések hatására a gyermekvédelem és az állatvédők is vizsgálatot folytattak, eredménytelenül. Különféle szemlebizottságok, döntnökök adtak tanácsot afelől, hogy ne legyen kő a lovak lába előtt, vágják meg az út széli fákat, és építsenek „lóházat”. Bolgárék lóházról ugyan még nem hallottak, de építtettek egy istállót. Nem vicc, még azt is vizsgálták, hogy a szomszédos utcák aszfaltján végigmehet-e egy tizenhét éves lány lóháton…

„Visszahallottuk, hogy az önkormányzatnál azt hangoztatták, hogy minálunk vagy a négy gyermek eszik, vagy a négy ló. Nézzen itt szét, nincsen kosz, a gyermekek szépek, nem elhanyagoltak” – mondja Bolgár Judit.

Kétségtelen, hogy a házban rend és tisztaság van. Fűtenek. Az egyik könyvespolcon Milan Kundera könyvein siklik végig a tekintetem. Bolgár Judit főállású anya. Egy ideje eladásra hirdetik a házat, mert a történtek miatt nem érzik itt jól magukat. Bolgár Judit végül a murvás út túloldalát kinézve a piliscsévi önkormányzattól engedélyt kért a külterületi legeltetése. Ha már az egyik szomszéd sorozatos névtelen feljelentései miatt ennyire élesedett a vita, akkor áthajtotta a lovat és a kicsi pónit a szomszéd megye területére. Azokat az ablakokból szemmel tudja tartani.

„Van négy gyönyörű lányom, és még lovakat is tartunk. Lehet minket irigyelni. Nincs út, nincs közvilágítás, mégsem vetem ezt az önkormányzat szemére, ráadásul a vaddisznók garázdálkodnak a környéken” – sorolja az ő panaszait.

Bolgár Juditot arra kérem, hogy mutassa meg azt az önkormányzati vízelvezető árkot, ahová a trágyát szokta lapátolni. Elindulunk az erdőbe vezető ösvényen. Elöl az anya, karján a négyéves lányával, mögöttünk pedig Emma a gyönyörűséges ló hátán. Ahol megállunk, arról soha nem mondanám meg, hogy az „önkormányzati vízelvezető árok”. Viszont már jó humuszos, tápanyagban gazdag lett a föld. Mostanában a szalmával kevert mellékterméket ismerőseik viszik Kesztölcre, Tinnyére, a földjeikre.

###HIRDETES2###

Szép az őszi erdő. Benne ez a ló a lánnyal a hátán. Idilli a környezet. Bolgár Judit a napokban az alapvető jogok biztosához fordult a család sorozatos üldöztetése miatt. Lehet, hogy elmarad a vizsgálat, most, hogy az önkormányzat visszakozott.

De megfordult a fejében az is, hogy vesz néhány disznót.