Cseppkő utca: prostitúció és iskolakerülés

A szörnyű tragédiák után is súlyos hiányosságok jellemzik a fővárosi gyermekotthont.

A jelentés egyértelműen megállapítja, hogy az otthon még mindig az a fajta korszerűtlen, személytelen tömegintézmény, amely a törvény szerint már nem is létezhetne. Bár papíron három, 40-40 férőhelyes, külön gondozási helynek minősülő, önálló szakmai egységből áll, a valóságban egy területről és egy intézményről van szó, az itt élő gyermekek valójában nincsenek elkülönítve. Így itt egyszerre 100-120 bennlakót látnak el, márpedig a hatályos törvény szerint egy gyermekotthon legfeljebb 48 – önálló lakóegységben elhelyezett – gyermeknek nyújthatna otthont.

A Cseppkő Gyermekotthon a hatályos engedélyek szerint nem láthat el speciális szükségletű gyermekeket, ám a gyakorlatban mégis van rá példa. A 2014-ben létrehozott, a többinél zártabb egységben a nehezebben kezelhető, pszichésen sérült gyermekeket nevelik. Egy szakmai munkatárs elmondása szerint számukra szorosabb felügyeletet írtak elő, például nem tölthetik szabadidejüket a többiekkel együtt az udvaron. A gyermekek szerint azonban a rossz magaviseletűek vannak ott, akik csak alkalmanként, nevelői kísérettel jöhetnek ki az épületből, amelynek ajtaját zárva tartják. Az ombudsman szerint ez a gyakorlat indokolatlan, és jogi kontroll nélküli szabadságmegvonást, illetve -korlátozást rejt magában, ez pedig alapjogokba ütközik.

A szakdolgozók azt is elismerték, hogy tudomásuk szerint gyermekprostitúció áldozata lehetett egy-két leánynövendék. A jelenséget a családi környezetben tapasztaltakkal magyarázták, és az engedély nélküli eltávozásokhoz kötötték. Az érintettekkel elbeszélgettek, de jelzési kötelezettségüknek nem tettek eleget, nem kezdeményeztek hatósági eljárást az ügyben. A dohányzás is általánosnak tűnt a gyerekek között. Több gyermek cigarettával a kezében közlekedett az otthonban, és az intézmény előtt is többeket – köztük egy 10 év körüli kislányt – láttak dohányozni az ombudsman munkatársai. A gyerekek azt állították, hogy az intézményen kívül, a portától öt méterre rágyújthatnak, azt nem tiltja senki. Székely szerint a gyermeki jogokat sérti, ha gyermekprostitúció veszélye esetén az intézmény munkatársai nem élnek jelzési kötelezettségükkel, és elfogadhatatlan az is, ha a dolgozók hallgatólagosan már egészen fiatal kortól tudomásul veszik a gyermekek dohányzását, és nem tesznek meg minden elvárhatót annak megakadályozása érdekében.

A gyermekek beszámolói szerint gyakori közöttük az erőszak. Bár az igazgató állította, hogy sérülés is csak sportbaleset következtében fordult elő, az ombudsmani látogatás harmadik napján földre került egy fiú, míg egy másiknak csontja repedt meg verekedés következtében. Előfordult, hogy a verekedések vagy rongálások olyan mértéket öltöttek, hogy a rendőrség beavatkozására volt szükség. Az áldozatszerepbe csúszott gyermekeket a nevelők, a gyermekfelügyelők nem képesek elég hatékonyan megvédeni. Volt olyan gyermek, aki zsarolásról, más molesztálásról, „fogdosásról” beszélt, és volt olyan is, aki azt mondta, „mindennapos az erőszak, a gyerekek elveszik egymástól a pénzt és a cigarettát”.

A nevelők viselkedésével kapcsolatban egyébként a gyermekek azt állították, hogy néhány felnőtt „sokat ordibál, üvöltözik, csúnyán beszél, veréssel fenyeget”, és arra is volt példa, hogy egyikük „megpofozta, megütötte őket”. A gyermekeknek nincs lehetőségük anonim módon történő panasztételre, és akadozik a kapcsolattartás a gyámokkal és a gyermekjogi képviselővel is.

Komoly gondok vannak a humánerőforrással is. A szakmai dolgozói létszám összességében meghaladja ugyan a jogszabályban meghatározott minimumot, de nem jut minden csoportra öt dolgozó, ahogy pedig elő van írva. Az ombudsman szerint rendkívül magas a dolgozói fluktuáció, a gyermekfelügyelők felének (!) nincs meg a törvény által előírt szakképesítése, gyógypedagógus pedig egyáltalán nem dolgozik az otthonban, miközben az ellátottak harmada különleges szükségletű. Jogsértő az ombudsman szerint az is, hogy az iskolaköteles gyermekek jelentős hányada rendszeresen hiányzik az iskolából, és a gyermekotthon által biztosított ügyeleten marad. Székely leszögezte: maga az ügyeleti szoba minősége és az ügyeleti rendszer működése is több szempontból alapjogot sértő. Sötét, kissé dohos helyiségről van szó néhány asztallal és székkel, ahol egy nevelő vagy gyermekfelügyelő foglalkozik azokkal, akik valami miatt nem mentek iskolába. A leggyakoribb az, hogy a gyerekek önkényesen maradnak ki. Magyarázataik között szerepel többek között a „pihenek; majdnem mindig kihagyom az iskolát; nem száradt meg a gatyám”. Az otthon dolgozói pedig úgy érveltek az ügyelet mellett, hogy „még mindig jobb, ha itt vannak, mint ha csavarognának és hülyeségeket csinálnának”. A személyzet sem tagadja, hogy gyakran itt lógnak a gyerekek tanítás helyett, és a napló szerint zenehallgatással, rajzolással, focizással, filmnézéssel, logikai játékokkal, olvasásgyakorlással töltik az időt. Ám a gyermekek azt mondják: igazából nem csinálnak semmit, csak unatkoznak és néha beszélgetnek. Az ombudsman által megvizsgált 16 nap alatt 62 gyermek fordult meg az ügyeleten, vagyis a 7–18 év közötti ellátottak mintegy háromnegyede legalább egy napot nem ment iskolába, közülük 10-15-en pedig rendszeresen itt tartózkodnak tanítási idő alatt. Meleg ebédet sem kapnak itt, ez szintén probléma.

Az ombudsman ugyanakkor jó gyakorlatnak minősítette a betegek ellátását, akikre ápolónő vigyáz, és példaértékűnek nevezte a számos szabadidős programot, sportolási lehetőséget.

A biztos azt javasolja Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének, úgy módosítsa a hatályos jogszabályt, hogy az összességében maximum 48 fős létszámnorma a papíron ugyan különálló, de azonos telephelyen működő gyermekotthoni egységek esetében is irányadó legyen, a képesítési előírásokat pedig úgy változtassa meg, hogy a munkatársak végzettsége alkalmazkodjon az ellátandó gyermekek, fiatal felnőttek életkorához.