A keresztény ünnepek „rehabilitálása” még korántsem teljes

Ha minden igaz, már idén ünnepnap lesz nagypéntek. Így 11-szer maradhatnánk otthon évente, de még ez sem sok.

Bár a kormány 2016 végén elnapolta a nagypéntek szünnappá nyilvánítását s ezzel az ünnepnapok számának 11-re emelését, a kérdés a napokban ismét előkerült, s hamarosan az Országgyűlés dönthet az ügyben. Várhatóan már idén április 14-én otthon maradhatunk, elutazhatunk, vagy – mégis talán ez a legfontosabb szempont – megünnepelhetjük elmélyültebben a húsvétot.

Mind a munkaadók, mind a munkavállalók képviselői többször elismételték a kérdéssel kapcsolatos, érthető módon különböző véleményüket. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke (egyben a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács soros elnöke) már a bejelentéskor közölte, hogy örül a döntésnek. Egyrészt a magyar gazdaság megengedheti magának, hogy szünnapjaink számát felemeljük, másrészt „a nagypéntek a mi ideológiai alapjainkkal, európai értékrendünkkel összefüggő ünnepnap”.

A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács februári ülésén egyébként információink szerint a résztvevő hat oldalból öt, a munkavállalók, a civilek, a tudomány, a kulturális élet és persze az egyházak képviselői támogatták a kormány szándékát. Egyedül a gazdasági oldal nevében protestált Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára. Dávid Ferenc lapunk kérdésére kijelentette, ha már új fizetett munkaszüneti nap szükséges, helyesebb lett volna a december 24-ét választani, amit a szakszervezet korábban felvetett. A mostani javaslat szerint a három leendő munkaszüneti nap között – nagypéntek, húsvétvasárnap és húsvéthétfő – ugyanis ott van pihenőnapként a nagyszombat, ami a kiskereskedelemben dolgozóknak munkanap. Ez pedig logisztikai, ellátásbeli, az áruk frissességével kapcsolatos gondokat vet fel az ünnep előestéjén.

Kérdésemre, ezen a mégiscsak áthidalható problémán túl miért okoz ekkora gondot a munkaadóknak a nagypénteki szünnap, hiszen az EU országainak többségében az itthon megszokottnál több piros betűs ünnep szerepel a naptárban, elmondta: a fizetett szünnapok számát önmagában vizsgálni helytelen. Mindenkor a fizetett szabadság, a rendkívüli szabadság és a túlóra nagyságának figyelembe vételével lehet releváns választ adni arra, milyen hatással lehet ez a gazdaságra. Ráadásul, tette hozzá, idehaza a minimálbér emelését követően a szabadnapok növelése újabb bérterhet jelent a vállalkozóknak. A gazdaság nyilván nem fog megroggyanni, de rontja a versenyképességet.

Másként vélekedik egy export-import cég vezetője, aki üzleti okokból a neve elhallgatását kérte. A nagypéntek számtalan európai országban szabadnap – a pontosság kedvéért: Németországban, Ausztriában, Olaszországban, Hollandiában, Spanyolországban, Svájcban, Svédországban, Cipruson, Finnországban, Horvátországban, Lettországban, Máltán, Szlovákiában, Norvégiában, Portugáliában, Írországban és az Egyesült Királyságban –, így a kereskedelmi tranzakciók is szünetelnek. Számára tehát gazdasági szempontból ez nem jelent igazán veszteséget.

Kétségtelen, hogy az ünnepnapok tekintetében, versenyképesség ide vagy oda, az utolsók között kullogunk a kontinensen. A velünk évszázadokon át közösen kormányzott szomszédos Ausztriában például szünet az újév, a vízkereszt, a nagypéntek, a húsvéthétfő, május 1-je, Urunk mennybemenetele, a pünkösdhétfő, az Úrnapja, Szűz Mária mennybemenetele (nálunk: Nagyboldogasszony), az 1955. október 26-án kimondott örökös semlegességet idéző nemzeti ünnep, Mindenszentek, a szeplőtelen fogantatás és december 25–26. Ráadásul a fizetett szabadságot illetően is jobban állnak nálunk, ez a Lajtán túl 25 év szolgálati időig 30, a 25. év eltelte után pedig 36 munkanap.

De az ünnepek tekintetében a csehek és a románok is megelőznek minket eggyel, míg a németek hattal, a szlovákok pedig öttel. Az északi szomszédnál például munkaszüneti nap a függetlenség ünnepe – vagyis január 1-je –, a vízkereszt, a nagypéntek, a húsvéthétfő, május 1-je, a II. világháború vége, Szent Cirill és Szent Metód ünnepe, az 1944. augusztus 29-re emlékező nemzeti felkelés napja, a szlovák alkotmány ünnepe, a hétfájdalmú Szűz Mária ünnepe, mindenszentek, az 1989. novemberi bársonyos forradalomra emlékeztető, a demokráciáért folytatott küzdelem napja, illetve december 24–26. A gazdaság versenyképességét illetően ott is felmerülnek rendre az aggályok, de az ünnepek számának csökkentésére politikai okokból nyilván senki sem vállalkozna. (Egyébként Szlovákiában a magyarnál valamivel kevesebb, évi 4 hét szabadság jár, ha viszont az alkalmazott betöltötte a 33. életévét, ez öt hétre, vagyis 25 napra emelkedik.)

Nálunk az egyházi ünnepek nagy részét a hivatalos naptárból a kommunista rendszer irtotta ki. A jelenlegi tízzel szemben a XX. század harmincas éveiben még 16 munkaszüneti napunk volt, ide tartozott az újév, a vízkereszt, gyertyaszentelő Boldogasszony (február 2.), gyümölcsoltó Boldogasszony (március 25.), a húsvéthétfő, az áldozócsütörtök, a pünkösdhétfő, az Úrnapja, Péter és Pál (június 29.), Nagyboldogasszony (augusztus 15.), Szent István király, Kisboldogasszony (szeptember 8.), mindenszentek, a szeplőtlen fogantatás (december 8.) és persze december 25–26.

Sőt, mint erre Szigeti András képeslap- és kártyanaptárgyűjtő felhívja a figyelmet, a szünnapok száma a harmincas évek végére 17-re emelkedett, hiszen a hivatalosan addig is ünnepnek számító március 15-ét országosan munkaszünetté tették. A háború után csupán annyit változtattak még a koalíciós időszakban, hogy piros betűssé tették április 4-ét és május 1-jét. Szinte suttyomban vették ki a szünnapok közül 1948-ban a Kisboldogasszonyt, majd az ötvenes évek elején valóságos lavinaszerű átalakulás indult meg. Végső lépésként munkanappá lett március 15-e, húsvéthétfő és karácsony másnapja. Az utóbbit az ünnep előtt egy héttel, 1952. december 17-én kormányhatározattal törölték, fájdalomdíjként és az „új vallásosság” jegyében viszont a dolgozók szünetként megkapták a május 2-át is. A Rákosi-korszak egyébként mindössze hét piros betűs napot hagyott meg: január 1-jét, április 4-ét, május 1-jét és 2-át, augusztus 20-át, november 7-ét és december 25-ét. A Kádár-rendszer, bár visszaadta karácsony és húsvét másodnapját, sokkal bőkezűbbnek nem bizonyult; a rendszerváltozásnak kellett eljönnie, hogy március idusa ismét szünnap lehessen.

1990-et követően, ha lassan is, de megnyílt a tér a nagyobb keresztény ünnepek előtt. A politikai vezetők vagy maguk is támogatták, vagy rosszabb esetben tudomásul vették a folyamatot. Így tért vissza a naptárba 1993-ban piros betűvel pünkösdhétfő, 2001-ben pedig mindenszentek. A nagypéntek szünnappá nyilvánítása – bár egyre kevesebb az adatok szerint a vallásukat gyakorlók száma Magyarországon – nagylelkű gesztus azok felé, akik a kereszténység legnagyobb ünnepét méltó módon akarják megülni. A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács öt tagjának pártoló állásfoglalása akarva-akaratlanul arra is felhívja a figyelmet, hogy nem feltétlenül az ünnepnapoknak kell a gazdasági élethez, a kereskedelemhez alkalmazkodnia, hanem lehetséges ez éppen fordítva is.