A magyar kormányfő után következett Oroszország államfője.
Az orosz–magyar együttműködést minden oldalról támogatja Oroszország, azonban az elmúlt három év során a kétoldalú áruforgalom majdnem a felére csökkent – emlékeztetett Vlagyimir Putyin, aki hozzátette, hogy növelni fogják az együttműködést az energetika terén. A paksi atomerőmű két blokkja lehetővé teszi, hogy a duplájára növekedjék a villamos teljesítmény, így tízezer új munkahely jöhet létre – tette hozzá az orosz elnök.
Vlagyimir Putyin kifejtette: hálásak azért, hogy az oktatás terén nőtt az együttműködés, egyre népszerűbb az orosz nyelv Magyarországon.
Az orosz elnök nyilatkozatát azzal zárta, hogy köszönettel tartoznak a tárgyalásokért és a csütörtöki budapesti vizitért.
A sajtótájékoztató végén az időbeli csúszásra hivatkozva csak két-két magyar és orosz újságírói kérdést engedélyeztek. Magyar részről az MTVA és a kormánypárti sajtóvá vált Origó, az oroszok oldaláról az Iszvesztyija és a Rosszija 1 újságírója tehette fel kérdéseit.
A Magyar Televízió kérdésére, hogy miként látja a magyar miniszterelnök a jövőbeli együttműködés esélyeit, Orbán Viktor azt felelte, hogy azt látni kell: „a két ország más dimenziókban mozog. Jó, ha az ember tudja, hol a helye, megfelelő célkitűzések kellenek”. A miniszterelnök szerint mindannyian érezzük, hogy jelentős az átrendeződés a világban, de a jövőben kedvezőbbek lehetnek a feltételek.
A paksi hitelszerződésről is kérdezték a kormányfőt. Orbán Viktor azt mondta, hogy ez a kérdés nem szerepelt napirenden, mert „van egy jó megállapodásunk, ezt akarjuk végrehajtani. A pénzügyi kérdéseket maximum az első kapavágás után vehetjük elő”. A gázkérdéssel kapcsolatban annyit mondott a magyar miniszterelnök, hogy kulcskérdés a források és a tranzitországok diverzifikálása. A Déli Áramlat feltámasztása jó lenne, de Szlovákia felől van vezeték, így szükség esetén onnan is kaphatunk gázt.
Bár nem kérdezték, de Vlagyimir Putyin is szót kért, és annyit fűzött hozzá Orbán Viktor szavaihoz, hogy „az orosz földgáz százszázalékosan és megbízhatóan ér majd a magyar piacra”. Azonban az elnök itt nem állt meg, és Paks II. témájához is hozzászólt.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!