A számok azután derültek ki, hogy az érintett több mint ötven közműszolgáltatónak – Tóth Bertalannak, az MSZP frakcióvezetőjének közérdekűadat-igénylésére válaszolva – ki kellett adnia szerződését.
A Hunguard tulajdonosa 2016 előtt még négy magánszemély volt, tavaly azonban ciprusi és máltai szereplők is beléptek a körbe. Még a Népszabadság derítette ki, hogy a máltai bejegyzésű Javelin cég lett a többségi tulajdonos, a bonyolult, offshore-szerű céghálóban pedig fellelhető a nemzetközi offshore-botrány kirobbanásához vezető Panama-iratokban is többször felbukkanó Hrisztosz P. Kinanisz (Christos P. Kinanis). A társaság végső tulajdonosai azonban nem ismerhetők, ám nem kizárt, hogy a cég valódi haszonélvezői kormányközeli körökben keresendők. A Hunguardot ugyanis a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter köréhez köthető ügyvédi iroda képviseli, ráadásul Rogán Antal közös informatikai szabadalmat jegyez a vállalat két kisebbségi tulajdonosával, Csík Balázzsal és Lengyel Csabával.
Az Országgyűlés kormánypárti többsége még 2013-ban és 2014-ben – a rezsicsökkentések idején – úgy módosította a törvényeket, hogy az áram-, gáz-, hírközlési és víziközmű-szolgáltató társaságoknak előírta az úgynevezett számlaaudit-kötelezettséget. Az ezzel foglalkozó tanúsítócég esetében viszont olyan feltételeket határozott meg, amelyeknek csak a Hunguard felelt meg. Tóth Bertalan idén januárban kérte ki a szektor vállalatainak szerződéseit: negyven víziközmű- és csatornaszolgáltató cégtől, az MVM-csoport tíz tagjától és más energetikai, illetve hírközlési társaságoktól. Ezekből az derült ki, hogy az értékelési és tanúsítási díjak szerződés szerinti összege meghaladta az 538 millió forintot. Sok esetben a megbízási díj 30 százalékát előre kellett kifizetni. Emellett évente úgynevezett felügyeleti díjat is le kell róni a felülvizsgálatokért, ezek együttes összege még további 107 millió forint. A szerződések egyenként általában tízmillió forint körüli összegről szóltak, egy-két ettől lényegesen eltérő példa akadt csak. A legmagasabb összeg meghaladta a 29 millió forintot, ezt a szerződést a Hunguard az MVM Partner Energiakereskedelmi Zrt.-vel kötötte.
Miután nemzetbiztonsági szempontból is releváns szolgáltatókról van szó – az MVM-csoport tagjaként például a paksi erőműről –, a tanúsítócégnek, vagyis a Hunguardnak rendelkeznie kell telephelybiztonsági tanúsítvánnyal, illetve megfelelő biztonsági garanciákkal. Ezért érdekes, hogy a 2014-ben és 2015-ben megkötött szerződések után a tulajdonosi háttér – a nyilvánosság és a sajtó számára legalábbis – teljesen átláthatatlanná vált. Így lényegében azt sem tudni, kik birtokolják végső soron azt a céget, amely hozzáfér fontos közműszolgáltatók egyes adataihoz. A Tóth Bertalan által elküldött adatigénylés éppen ezért kitért arra is, hogy a szerződéskötés előtt meggyőződtek-e a Hunguard valódi tulajdonosi hátteréről, illetve kaptak-e tájékoztatást az időközben beállt változásokról. Itt nem mindenkinek volt nehéz dolga, hiszen sokan, főleg a víziközmű-szolgáltatók, lényegében ugyanazt a választ küldték, mintha kaptak volna erről egy iránymutatást. A társaságok általában arról tudtak, hogy a szerződéskötéskor magánszemélyek voltak a tulajdonosok, bár akadt olyan informatikai cég is, amely megelégedett azzal, hogy a tulajdonosi háttérről az Alkotmányvédelmi Hivatalnak és a Nemzeti Akkreditáló Testületnek kellett meggyőződnie, nem nekik. Arról pedig szinte senki nem tudott tájékoztatást adni, hogy a Hunguardnál milyen változások mentek végbe, hiszen – mint sokan írták – nekik nem feladatuk ezt vizsgálni. Vagyis hivatalos információjuk arról sem volt, hogy a társaságok bizonyos rendszereit vizsgáló cég tulajdonosi háttere tavaly már Máltán keresztül Ciprusra vezetett.
A szocialisták frakcióvezetője arra is kíváncsi volt, mi a biztosítéka, hogy a tanúsítás közben a Hunguard által megismert személyes és üzleti információk, adatok nem kerülhetnek illetéktelenekhez. Erre a válasz jellemzően csak annyi volt, hogy a Hunguarddal kötött szerződésben szerepel a titoktartás. De volt olyan társaság is, amely – mint fogalmazott – jóhiszeműen feltételezi, hogy a Nemzeti Akkreditáló Hatóság vagy éppen a Belügyminisztérium által kiadott tanúsítások elég garanciát adnak.
A Hunguard által kiállított tanúsítványok rendszerint idén év végén járnak le, a legtöbb esetben december 31-én. Akkor pedig a társaságoknak újabb szerződéseket kell majd kötniük, a jelenlegi szabályok alapján pedig ismét a Hunguarddal.
A kormány által helyzetbe hozott cég egyébként tavaly ősszel egy újabb zsíros megbízást is elnyert. Lapunk is megírta, hogy egy jogszabállyal a kormány ismét monopolhelyzetet teremtett nekik, így a teljes magyar bankszektor informatikai auditálását egyedül végezhetik. Először a Népszabadság írt róla, hogy a szakma egyöntetű tiltakozását váltotta ki az akkor még csak tervezett rendelet. Később lapunknak nyilatkozott az előzetes egyeztetéseken részt vevő egyik érdekképviseleti szervezet, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége biztonsági munkacsoportjának vezetője. Hirsch Gábor tételesen kritizálta a rendeletet, s mint mondta: indokolatlanul szűk azoknak a cégeknek a köre, amelyek megfelelnek a kormányrendeletben megadott kritériumoknak.
Felesleges. Meg kívánjuk jegyezni, hogy a számlaauditálás előtt is képesek voltunk feladatainkat ellátni – ezt a megjegyzést az egyik fideszes vezetésű vidéki önkormányzat víz- és csatornaszolgáltatója fűzte hozzá az MSZP-s képviselő adatigénylésére adott válaszához. Azt írták, hogy az auditálás a társaságuknak „indokolatlan költséges, fölösleges procedúrát” okozott, de tevékenységeik egy részét csak a számlázási rendszer auditálását követően folytathatták, ezért azt „kénytelenek voltak” a piacon lévő egyetlen szereplővel elvégeztetni. Ha ezt nem teszik, a működési engedélyük került volna veszélybe.
