Verésről, cigányozásról, zsidózásról számolnak be a bezárt betegek

Súlyos jogsértéseket tártak fel az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben, ügyészségi vizsgálat jöhet.

Túlzsúfolt kórtermek, tizenöten egy szobában, tömött sorok az elképesztően mocskos vécé előtt, sokkoló bántalmazásokról szóló fogvatartotti beszámolók, szabad levegő csak járni tudóknak – életképek az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet (IMEI) mindennapjaiból, amelyekről az alapvető jogok biztosának OPCAT-jelentéséből ismerhetünk meg részleteket.

Székely László előre be nem jelentett látogatások során ellenőrzi azokat a bentlakásos intézményeket, ahol korlátozhatják az érintettek személyi szabadságát. Az IMEI zárt jellegű, büntetés-végrehajtási egészségügyi intézet. Ide kerülnek azok, akiknek a bíróság a kényszergyógykezelését rendelte el, illetve akiknek a szabadságvesztés végrehajtási helyeként az IMEI-t jelölte ki. Azok is itt töltik az idejüket, akiknek a bíróság az elmeállapotuk megfigyelését rendelte el.

A lapunk által megismert jelentés szerint az intézetben jelen van a verbális és – több beteg sokkoló beszámolója szerint – a fizikai erőszak is. Egy az IMEI-ben több évet eltöltő ápolt beszámolója szerint a verés úgy zajlik, hogy mindenkit kiküldenek a kórteremből, az őrök fekete kesztyűt húznak, bemennek a kórterembe, és úgy verik el az áldozatot, hogy ne legyen látható nyoma. Több személy állította azt, hogy a kamerák holttereiben verik meg az ápoltakat.

„Kiküldenek, kizavarnak mindenkit, bemennek többen, és elverik az illetőt. Néha okot is keresnek a veréshez. Van, akit azért vernek, mert nem hajlandó engedni, hogy beadják az injekciót” – mondta egy ápolt. A személyzet egyik tagja is arról számolt be, időnként arra panaszkodnak a bent élők, hogy megverték őket. Az IMEI egy másik dolgozója szerint pedig 2015-ben eltört az egyik beteg felkarcsontja, mivel az egyik férfi ápoló rárontott. Az ápoló felettese ahelyett, hogy jelezte volna az esetet az ügyészségnek, „megbeszélte a beteggel, hogy ne jelentse fel”.

Az intézet beszámolója is arra utal, előfordulhat őrök általi bántalmazás. A jelentés szerint csak 2015-ben a személyi állomány tekintetében két esetben konkrét személy ellen, kilenc esetben ismeretlen elkövető ellen indult büntetőeljárás. Az ismeretlen tettes ellen indult büntetőügyek közül nyolc esetben bántalmazás hivatalos eljárásban bűntette miatt indult nyomozás. Az említett ügyekből hatban az ügyészség megszüntette a nyomozást, két ügy még folyamatban van.

Nem csak a fizikai bánásmód jogsértő. Az IMEI személyzete rendszeresen kislányoknak szólítja a női betegeket. A látogatás idején tartott ülésen pedig a személyzet egyik tagja azt a megjegyzést tette az egyik meghallgatott ápoltra, hogy „ez egy tipikus cigány, úgy is viselkedik”. 2015-ben több ápolttól érkezett panasz a személyzet egy tagja ellen, aki az ápoltakat auschwitzi menekülteknek, zsidóknak nevezte. A biztos szerint a verbális rossz bánásmódot megvalósító esetek elfogadhatatlanok, és minden esetben megfelelő következményekkel kell járniuk. Székely László leszögezte azt is: felnőtt személyek gyermeki szerepben való rögzítése olyan lekicsinylő, lenéző magatartást valósít meg, amely a személyzet hatalmi pozícióját erősíti meg a betegekkel szemben.

A betegek szerint rendszeresen előfordul az is, hogy átkutatják a holmijukat, ezt ők hippizésnek nevezik. Az egyik ápolt szerint három-négy havonta kerül sor „hippizésre”, ilyenkor a őrök átvizsgálják a szobát, és többeknek le kell vetkőzniük meztelenre. Egy másik beteg arról számolt be, hogy meztelenül le kell guggolni és köhögni kell. Az alapvető jogok biztosa ennek kapcsán leszögezte: a fogvatartottak testüregének átkutatását csak orvos végezheti. Ha a meztelen motozást az őrszemélyzet végzi, az jogsértő.

Bár a törvény szerint a kényszergyógykezelésben részesülő beteg a saját ruháját viselheti, az IMEI-ben a civil ruhákat letétbe helyezik, és a betegeknek fogva tartásuk alatt formaruhát kell viselniük, ami jogsértő.

A látogatás idején három személy állt egészségügyi elkülönítés alatt. Közülük az egyik külföldi beteggel csak a „tátikán”, a zárkaajtón található etetőnyíláson keresztül beszélhetett az ombudsman csapata. Zárkájában nem volt sem meleg, sem hideg víz. Az osztályvezető főorvos szerint az ápolt több mint egy éve nem jöhetett ki a kórteremből. A személyzet egy másik tagja szerint a beteget bilincsben mozgatják. Előfordul, hogy meztelenül, kezét hátrabilincselve viszik fürdetni anélkül, hogy fürdőköpenyt adnának rá.

Az IMEI egyébként a Budapesti Fegyház és Börtön területén belül található. Bár az Európa Tanács Kínzás Megelőzésére Létrehozott Bizottsága (CPT) 2005-ös és a 2009-es évi magyarországi látogatását követően is sürgette, hogy az intézetet helyezzék az Egészségügyi Minisztérium felügyelete alá, és költöztessék el, ezekből a mai napig nem valósult meg semmi. Az IMEI főigazgató főorvosa arról tájékoztatta az alapvető jogok biztosát, hogy a jelenlegi tervek szerint az intézet nem költözik el, hanem mintegy 600 millió forintnyi felújítási összeget kap, és 2015-ben már több mint 70 millió forintot költöttek felújításra. Ennek ellenére az udvarra jutás az intézet mindhárom épülete esetében még mindig csak több lépcsőn keresztül lehetséges. A beutaltak számára az intézet naponta egy óra szabad levegőn tartózkodást biztosít, az elmaradt akadálymentesítés miatt azonban ezt csak az önállóan közlekedő beutaltak vehetik igénybe, az egyik dolgozó szerint ugyanis a kerekesszékeseket nem viszik le az udvarra.

A főigazgató főorvos elismerte azt is, hogy „az akadálymentes vécét elrontották a kivitelezők, oda nem fér be a kerekesszék”. Az egyik férfi fogvatartott pedig arról számolt be, hogy a felújítás előtt több illemhely volt az osztályon, mint azt követően. A látogatáskor körülbelül ötven betegre három vécé jutott, ami reggelenként kellemetlen sorban állást eredményez. Több zuhanyzóban ráadásul penészesek a falak, és az egyik osztályon több beteg is arról számolt be, előfordul, hogy idő előtt elfogy a meleg víz.

Borzalmas a túlzsúfoltság is, és a hatalmas kórtermekben a betegeknek egyáltalán nincs magánszférájuk. Van olyan hálóterem, ahol az egy főre jutó szabad mozgástér nem éri el a másfél négyzetmétert, és olyan szoba is akad, ahol a látogatáskor tizenöt ápolt lakott. A hatályos jogszabályok szerint a férfiakra legalább három, a nőkre három és fél négyzetméter szabad mozgástérnek kellene jutnia. Az IMEI kórtermei általában túl nagyok, sőt „gigantikus” méretűből – hatvan négyzetméternél is nagyobból – is több van használatban. Az Európa Tanács illetékes bizottsága már 2005-ben arra kérte a magyar hatóságokat, hogy az ápoltak emberi méltóságának megőrzése érdekében a nagy létszámú hálóhelyiségeket alakítsák át kisebbekre. Az átalakítás kulcsfontosságú lenne az ápoltak pszichológiai és szociális rehabilitációja szempontjából is, ez azonban még több mint tíz év elteltével is várat magára.

Az intézményben súlyos a létszámhiány, kevés a pszichológus, az orvos és az ápoló is. Havonta átlagosan 13,43 órát túlóráznak a dolgozók, amiről a főigazgató azt mondta, hogy ezt az időt „nagyobbrészt” kifizetik nekik. Az intézményben egyébként a személyzet elhelyezési körülményei sem megfelelőek, öltözői, zuhanyzói zsúfoltak, felújításukra feltétlenül szükség van.

Az ápoltak péntek délelőttönként fogadhatnak látogatót, de tizennégy év alatti gyereket csak havonta egyszer. A betegek egy része szerint a kapcsolattartók azért jönnek ritkán, mert nincs elég szabadságuk, míg egy apa arra panaszkodott, hogy a havi egyszeri látogatásra sem tudnak mindig eljönni a gyerekei, mert nem lehet hiányozni az iskolából. Az alapvető jogok biztosa szerint indokolatlan az a korlátozás, amely szerint a gyerekek ritkábban látogathatják hozzátartozójukat, mint a felnőttek. Szerinte olyan szabályozás szükséges, amely lehetővé teszi a gyermekek és szüleik közötti rendszeres kapcsolattartás lehetőségét oly módon, hogy ne veszélyeztesse a gyermekek iskolai jelenlétét – ilyen lehet például a hétvégi látogatás. A látogatások alkalmával ráadásul csomagot sem lehet átadni a fogvatartottaknak, ami szintén jogsértő.

Az ápoltak telefonhívást sem fogadhatnak, ez is törvénysértő gyakorlat. Kétnaponta húsz percet telefonálhatnak, ám a készülékek nem visszahívhatók. Az intézetben elhelyezett BvFon vonalas távbeszélő készülékeket vagy az intézet által biztosított mobiltelefonokat használhatják. Mobiltelefon-egyenlegüket maximum tízezer forint értékben tölthetik fel, ám szabaduláskor a fel nem használt összeget nem kapják vissza, ami szintén jogsértő.

2015-ben mindössze huszonegy kényszergyógykezelt beteget bocsátott el az IMEI. Az intézet vezetése szerint a kényszergyógykezelés megszüntetéséhez szükséges feltételek egyre kevésbé vannak biztosítva. A pszichológusok azt mondják, sokan már csak azért vannak az intézetben, mert nincs hova menniük. A családja nem tudja vagy nem akarja fogadni az illetőt, és nincs fogadóképes szociális ellátóhely sem. Sokan éveket várnak arra, hogy valamelyik szociális otthonban vagy intézetben legyen szabad férőhely. Több pszichológus is azt mondta, nem igazán van különbség a bánásmód tekintetében a többi ápolt és azok között, akik számára már nem lenne indokolt az itt-tartózkodás. Az alapvető jogok biztosa szerint az a helyzet, amelyben kényszergyógykezelt betegek további kezelésének szükségessége már nem áll fenn, mégis fogva tartják őket az IMEI-ben, alkotmányos visszásságot okoz.

Székely László a legfőbb ügyész útján az illetékes ügyész vizsgálatát kezdeményezi egyebek között azért, mert – az IMEI egy dolgozója szerint – a látogatások során a betegek nem kaphatnak csomagot hozzátartozóiktól, holott ezt a hatályos jogszabályok szerint biztosítani kell. Szintén ügyészi vizsgálatot kezdeményezett amiatt, hogy az ápoltak nem fogadhatnak telefonhívásokat, holott a törvény szerint erre hetenként egyszer, alkalmanként legalább húsz perc időtartamban lehetőséget kell biztosítani, előzetesen letartóztatott fogvatartott védője pedig hetente egyszer egy óra időtartamban kezdeményezhet telefonbeszélgetést védencével. Azt is ki kell vizsgálnia az ügyésznek, hogy az IMEI nem minden esetben vezet dokumentációt az elkülönített személyekről, így egyes esetekben nem lehet meggyőződni az elkülönítések jogalapjáról és hosszáról.