A társadalmi, gazdasági és kulturális szempontból rosszabb helyzetű magyar gyermekek kevésbé elégedettek az életükkel – derül ki az OECD 2015-ös vizsgálatából. A világ legfejlettebb gazdaságú országait tömörítő szervezet a PISA-teszt részeként készítette a felmérést, vagyis nemcsak a 15 éves fiatalok tanulmányi eredményeire volt kíváncsi, hanem arra is, hogyan érzik magukat.
Mint ismeretes, nemcsak az derült ki a legutóbbi PISA-vizsgálaton, hogy a magyar tanulók eredményei jelentősen romlottak, hanem az is, hogy a gyerekek teljesítményét jelentősen meghatározza családi hátterük. Vagyis a magyar iskolák nem képesek kompenzálni az otthonról hozott hátrányokat. Például a leghátrányosabb helyzetűek közé tartozó diákok átlagosan mindössze 345 pontot értek el a természettudományos felmérésen, a legjobb hátterűek pedig 547-et. A különbség a gyermekek teljesítményében tehát több mint 200 pont volt.
Ám a PISA-felmérés eredményeit feldolgozó újabb, áprilisban publikált tanulmány azt is megerősíti, hogy a hátrányos helyzet nemcsak a tanulmányokra van jelentős hatással, hanem a diákok más életterületeire is. Például bár összességében a magyar tanulók egy egytől tízig terjedő skálán (ahol a 10 jelenti a legelégedettebbet) átlagosan 7,2-re értékelik az életükkel való elégedettséget, jelentős a különbség a legjobb és a legrosszabb helyzetű diákok között. Míg a gazdasági, társadalmi és kulturális szempontból a legmagasabb státusú diákok átlagosan 7,53 pontra értékelték az életükkel való elégedettséget, a legszegényebbek csak 6,85-ra. Ennél nagyobb különbség csak Észtországban és Izlandon volt megfigyelhető a többi OECD-tagország közül. Ugyanakkor meglepő módon az OECD partnerországainak számító Brazíliában és Kolumbiában épp a hátrányosabb helyzetű gyermekek voltak elégedettebbek az életkörülményeiket tekintve szerencsésebb társaiknál.
A társadalmi-gazdasági szempontból hátrányos helyzetű magyar gyermekek beszámolói szerint gyakrabban éri őket iskolai bántalmazás is (bullying). Közel 23 százalékuk tapasztalta meg az iskolai bántalmazás valamely típusát, míg erről a nem hátrányos helyzetű gyermekek kevesebb mint 18 százaléka számolt be. Emellett a szegényebb magyar tanulók nagyobb aránya szerint társaik szándékosan hagyták ki őket bizonyos tevékenységekből, vagy gúnyt űztek belőlük.
Az OECD vizsgálta az úgynevezett „szociális szegregációs indexet” is. Ez azt hivatott mutatni, hogy a kétkezi munkából élő, illetve a szellemi foglalkozást űző szülők gyermekei mennyire „keverednek” az iskolában. Minél inkább közelít a mutató értéke a 100-hoz, annál inkább jelzi, hogy szüleik foglalkozása szerint szegregálódnak a tanulók, vagyis az értelmiségi családok gyermekei nem ugyanabba az iskolába járnak, mint a fizikai munkásokéi. Magyarország e tekintetben is magasabb – vagyis rosszabb – eredményt ért el: míg az OECD-átlag 20 volt, addig a magyar 30. Ennél rosszabb eredményt csak Indonézia, Izrael, Peru, az Egyesült Arab Emírségek és Argentína mutatott fel.
Ehhez hasonlóan a magyar kékgalléros szülők (a kétkezi munkások) gyermekeinek mindössze 28 százaléka gondolja, hogy 30 éves korában magas státusú szellemi foglalkozást fog űzni, míg a fehérgalléros (szellemi munkát végző) családokból érkezett tanulóknál ez 62 százalék. A két eltérő hátterű gyermekcsoport elvárása közti különbség hazánkban a legnagyobb az összes OECD-tag-, illetve -partnerország közül.
Ehhez hasonlóan a diplomaszerzéshez sem fűznek túl sok reményt a kékgalléros szülők gyermekei. Kevesebb mint 14 százalékuk gondolja úgy, hogy megszerzi az egyetemi diplomát, míg ez az arány a szellemi foglalkozású szülők gyermekeinél magasabb, mint 53 százalék. Hasonló arányokat kapunk, ha a hátrányos helyzetű tanulók diplomázási elvárásait vizsgáljuk. Ugyanis míg a legjobb társadalmi-gazdasági hátterű magyar diákok kétharmada arra számít, a jövőben le fog diplomázni, ez az arány a legszegényebb diákok körében alig több mint 11 százalék. Vagyis a két diákcsoport között több mint 55 százalék az eltérés, nagyobb különbséget csak Lengyelországban és Litvániában találni.
Pozitív eredmény ugyanakkor, hogy mind a leginkább hátrányos, mind pedig a legjobb helyzetű diákok igen magas aránya arról számolt be (94,5, illetve 97,9 százalékuk), hogy szüleik érdeklődnek iskolai tevékenységük iránt. Az viszont már kevésbé örömteli, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű diákok közel 78 százaléka állította, több alkalommal is inkorrekt módon bánt vele tanára a PISA-felvételt megelőző hónapban. Az eredmények az OECD-átlaghoz viszonyítva is igen kiugrónak számítanak, ugyanis a többi ország nehéz életkörülmények között élő diákjainak alig több mint 52 százaléka számolt be valamifajta általa tapasztalt tanári méltánytalanságról.
