Miközben a kormányzat az utóbbi időben többször is hitet tett a gyermekvédelmi rendszer megerősítése mellett, és úgy módosította a vonatkozó törvényeket, hogy a gyerekeket könnyebben veszélyeztetettnek lehessen nyilvánítani, valamint a szülő ellen akár ügyészségi jóváhagyás nélkül is kényszerintézkedést lehessen alkalmazni, ha a gyerek érdekében azonnali intézkedésre van szükség, a valóságban egyre nagyobb a baj a gyermekvédelemben.
A Magyar Nemzet által megismert statisztikai adatokból az derül ki, hogy évről évre egyre kevesebb érintett van a rendszer látókörében, folyamatosan csökken a veszélyeztetettként nyilvántartott, a védelembe vett és a gyermekjóléti szolgálatok által gondozottak száma is. Hiába szigorítanak ugyanis a törvény előírásain, ha a rendszer kiépítetlensége miatt sok településen egyáltalán nem érhető el gyermekjóléti szolgáltatás, és az egyre súlyosabb szakemberhiány miatt nincs, aki ellássa a gyerekeket.
A Központi Statisztikai Hivatal Magyarország 2016 címet viselő kiadványa szerint csupán 135,9 ezer veszélyeztetett gyermeket tartottak nyilván Magyarországon 2015-ben, míg öt évvel korábban még 198 ezret. Vagyis alig fél évtized alatt több mint 62 ezren estek ki a gyermekvédelmi jelzőrendszer látóköréből. A jelenlegi szabályozás alapján veszélyeztetettnek azokat a gyerekeket minősítik, akiknek testi, érzelmi vagy értelmi fejődését gátolja a saját maguk vagy a szüleik, gyámjuk által tanúsított magatartás, mulasztás, illetve valamely fennálló körülmény.
A veszélyeztetett gyerekek közül nagyjából minden hatodikat védelembe veszik. Ez a gondozási forma azt jelenti, hogy a kiskorút egyelőre nem emelik ki a családból, de családgondozót jelölnek ki hozzá, aki rendszeresen ellenőrzi a gyerek helyzetét, szabályokat határoz meg a családok számára, és segíteni próbál a kiskorút veszélyeztető probléma megoldásában. A védelembe vettek száma is drasztikusan csökken: míg 2015-ben 23,3 ezer védelembe vett gyereket tartottak nyilván, 2010-ben még 29,4 ezret – vagyis fél évtized alatt több mint 20 százalékkal csökkent az ily módon gondozott gyerekek száma.
2015-ben egyébként közel 12 ezer gyermeket vettek védelembe, arányaiban a legtöbbet, 44 százalékukat Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön. Akiket ebben az esztendőben vettek védelembe, több mint harmaduk esetében a szülőnek felróható magatartási ok, negyedüknél ötven tanórát meghaladó iskolai igazolatlan hiányzás, 16 százalékuknál valamilyen környezeti ok miatt történt az intézkedés.
A veszélyeztetett vagy védelembe vett gyerekek számának drasztikus csökkenése sajnos nem annak köszönhető, hogy hirtelen sokkal kevesebb lett a gondozásra szoruló gyermek. Sokkal inkább a rendszer egyre rosszabb lefedettségére, a súlyosbodó szakemberhiányra, és a még mindig túlzottan bürokratikus eljárásrendre világítanak rá az adatok. Mint arról lapunk korábban beszámolt, 2013-ban a kormány több gyermekvédelmi jogkört is elvett a települési jegyzőktől, és azokat a járási gyámhivatalokra ruházta át, így például a veszélyeztetett gyerekek nyilvántartását. A gyermekjóléti szolgálatokat ugyan az önkormányzatok tartják fenn, ám azok ezt pénz és szakember hiányában gyakran társulások formájában oldják meg. Így „papíron” hiába van 99 százalékos lefedettsége a gyermekjóléti szolgálatoknak, a 2014-es adatok alapján a valóságban a gondozási tevékenységhez a települések négyötödén nem lehetett közvetlenül hozzáférni. A helységek egy részén a gyermekjóléti szakember csak heti egy-két alkalommal elérhető, máshol pedig a családoknak utazniuk kellett a szolgáltatás igénybevételéhez. A működést hátráltatja az is, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszer szereplőinek gyakran a gyermek lakhelyétől eltérő településen van a székhelyük.
A KSH elemzése is megállapítja, hogy az illetékességi és hatásköri változások, valamint a korlátozott hozzáférés is szerepet játszott abban, hogy csökkent a veszélyeztetett és a védelembe vett gyermekek száma. Ugyanis míg 2010-ben még 754 település működtetett gyermekjóléti szolgálatot, a rendszer átalakítása után már csak 597. Mindeközben a gyermekjóléti szolgálatokon foglalkoztatottak száma öt év alatt 3326-ról 2928-ra csökkent, vagyis 13 százalékkal kevesebb szakember próbálja feltárni és megakadályozni a gyerekek veszélyeztetettségét.
– Az egyik legégetőbb gond a súlyos szakemberhiány. Amikor átszervezték a gyermekjóléti szolgálatokat és a járási központok irányítása alá helyezték a működést, több státust is megszüntettek, vagyis a már akkor is elégtelen dolgozói létszámot tovább csökkentették. Az alacsony fizetések miatt pedig ma már olyan nagy a baj, hogy még azokat az álláshelyeket sem tudják feltölteni, amelyeket az állam hajlandó lenne finanszírozni, országosan a státusok legalább 10 százaléka üres – jelentette ki lapunknak Takács Imre, a Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületének elnöke.
A szakember azt gondolja, a védelembe vételt nehezíti az átszervezés során beépített újabb lépcső, ugyanis így még bürokratikusabb lett az eljárás. Korábban a gyermekjóléti szolgálatok közvetlenül javasolhatták a gyámhivataloknak egy gyerek védelembe vételét, ma már csak a járási gyermekjóléti központ esetmenedzseréhez fordulhatnak, és majd ő dönt arról, hogy tesz-e javaslatot a gyámhivatal felé. Hozzátette: az sem tett jót, hogy miután járási feladat lett a gyermekjóléti központ működtetése, sok település, amely korábban működtetett például pszichológusi vagy mediátori szolgáltatást, nem finanszírozta ezeket tovább. Pedig éppen a kistelepülések hátrányos helyzetű gyermekei azok, akiknek szinte semmi esélyük eljutni a több tíz kilométerre lévő járási központba, hogy például igénybe vehessék pszichológus segítségét.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslései szerint a nők ötöde, a férfiak 5-10 százaléka volt kitéve gyermekként szexuális bántalmazásnak, míg a gyerekek negyede-fele számol be világszerte arról, hogy fizikailag bántalmazzák. A KSH úgy tudja, 2015-ben a járási gyámhivatalokban 2050 esetben találkoztak a munkatársak hozzátartozók közötti erőszakkal kapcsolatos koordinációs feladatokkal. A bántalmazottak 24 százaléka volt kiskorú; közel negyedük a Dél-Alföldön él, a legkevesebben (5 százalék) pedig Nyugat-Dunántúlon.
