Tóásó Előd: A CIA megkereste Rózsa-Florest

Külföldön élő magyarokkal beszélget a Hír TV-n induló műsorában a Bolíviából szabadult férfi.

– A csíksomlyói látogatás a dokumentumfilm utolsó jelenete is, de előtte rengeteg rejtett kamerás felvételt láthatunk a börtönéből – még az is megvan, amikor egy sötét folyosón összeölelkezik a börtönparancsnokkal a szabadulás napján.
– Egy bolíviai börtönben a raboknak, ha van elegendő pénzük, szinte mindenük lehet, akár még fegyverük is. Engem kiemelten figyeltek, de rabtársaimtól tudtam kölcsönkérni olyan fényképezőgépet, amely jó minőségű videó rögzítésére képes. Elég sok felvétel készült, akár az ön látogatásai során is, de ezeket a hazatérésemig nem volt célszerű nyilvánosságra hozni, mert abból bajom származhatott volna. Most eljött az idő, hogy megmutassuk a világnak, milyen volt az életem a San Pedróban, amely a világ egyik leghírhedtebb börtöne.

– Tényleg dolgozott a CIA-nak is Rózsa-Flores Eduardo?
– Erről én nem akarok többet mondani, amit tudtam, elmondtam a filmben. Eduardo nem tartozott elszámolással nekünk, amíg együtt voltunk Santa Cruzban. Engem honlapot készíteni és programozni hívott, azt a feladatot elvégeztem.

– Tegnap hallottam egy addig számomra ismeretlen magyar rapper, Mikee Mykanic Így van jól című dalát, amely a hazai helyzetről és a fiatalok kivándorlásáról szól. Ez a sor is benne van: „B meg, itthon már mindenki Tóásó Előd.” Tud erről a dalról?
– Nekem is átküldte valaki. Korábban én sem ismertem az énekest, aki állítólag népszerű a fiatalok körében. Nem örülök az efféle népszerűségnek, de a jelenség létezik, elmennek a fiatalok külföldre szerencsét próbálni, mint ahogy én tettem nyolc évvel ezelőtt.

– Ezért is tud hitelesen beszélgetni a megélhetés miatt külföldre vándoroltakkal az új műsorában, amely szeptemberben debütál a Hír TV-n. Nehéz volt beletanulni a riporter szerepébe?
– Nem vagyok profi újságíró, csak egy kíváncsi ember. Bele kellett tanulnom az új szerepbe, de a végén már élveztem a forgatást. Az első adásokban talán még érződni fog a görcs, de remélem, azért tetszeni fog a nézőknek. Kíváncsi vagyok a műsor fogadtatására.

– Merre jártak a forgatás során?
– Európa azon nagyvárosait keressük fel, ahol sokan vannak a gazdasági kivándorlók, vagyis azok a magyarok, akik a jobb megélhetés reményében mentek oda. Úgy gondolom, az előéletem okán át tudom érezni a helyzetüket, az érzéseiket. Érdekes volt látni, hogy Brüsszelben, Bécsben vagy éppen Koppenhágában mennyire hasonlóan gondolkodnak, és mennyire hasonló problémákkal szembesülnek az ott élő honfitársaink. Bár ők vannak többen a műsorban is, azért nem csak a frissen kivándoroltakkal találkoztunk: beszélgettem olyanokkal is, akik még a rendszerváltás előtt disszidáltak.

– Felismerték a riportalanyok?
– Volt, aki igen, de nem mindenki. Akadt olyan riportalanyom is, aki elmondta: a szülei nagyon szurkoltak nekem, amikor börtönben voltam Bolíviában.

– Felhagy a tanárkodással a kamera kedvéért?
– Dehogy, hamarosan kezdődik a tanév abban a tatabányai középiskolában is, ahol informatikát oktatok. Élvezem a tanítást, jó kollégák között vagyok – nagy szeretettel fogadtak vissza, amikor hazajöttem.

– Hogy áll a Bolívia elleni pere a nemzetközi törvényszéken?
– Most egy újabb szakaszába léptünk az eljárásnak, arra várunk, hogy a napokban megszülessen az Amerikai-közi Bizottság határozata. Ezután van lehetősége Bolíviának, hogy megegyezzen velem a rehabilitálásomról és a kártérítésről. Ha ezt nem teszik, akkor elindul a végleges per, ahol nem a jogsérelemről döntenek – azt már tényként veszi a bíróság –, hanem arról, hogy miként tudja ezt jóvátenni a latin-amerikai ország. Én arra számítok, hogy legkésőbb két éven belül lezárulhat az ügy.