1,2 milliárdos uniós támogatást kapott az alapítvány, amelyben ott ül Lázár felesége

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az LMP-s Hadházy Ákos kikérte a projekt megvalósíthatósági tanulmányát.

MN
2017. 09. 07. 14:16

Lázár Jánost szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján kérdezték az ügyben. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint releváns és vitaképes kérdés lehet, hogy helyes-e, ha egy miniszter felesége ilyen szerepet vállal, de rögtön azzal vágott vissza, hogy az LMP-s képviselő megszólalása „cigányozás benyomását kelti”, mivel a sajtótájékoztatót „Miben hasonlít Lázár János felesége Farkas Flóriánra?” címmel hirdették meg. Lázár erre azzal csapott le, hogy „Ron Werberhez méltó teljesítmény”, utalva arra, hogy az LMP együttműködne az izraeli kampánytanácsadóval.

Az Emmi közleményben reagált Hadházy Ákos állításaira: azt írták, a 2,4 milliárd forint keretösszegű felhívás nyertes szervezetei elsősorban a koraszülött gyermek életének első, legfontosabb szakaszában nyújtanak segítséget a fejlesztésekkel. A megvalósítás során nemcsak az eddig hiánynak számító szakmai módszertan születik meg, hanem olyan mentorok képzését vállalják fel, akik maguk is érintettek, így első kézből, hitelesen tudnak segítséget, támaszt nyújtani a családoknak. Hozzátették: az LMP társelnöke a nyugdíjasok és a romák után most azok ellen a szülők ellen hangolja a társadalmat, akik sok-sok aggodalommal teli napok-hetek után tudják csak igazán boldogan magukhoz ölelni korán érkezett gyermeküket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.