– Mekkora tétben fogadna arra, hogy 2018-ban kormányváltás lesz?
– Ha a jelenlegi folyamatokból indulok ki, túl nagy tétben nem, de csodák mindig voltak.
– Mitől vár csodát?
– A csoda attól az, ami, hogy nem látjuk előre. Ebben a parlamenti ciklusban soha nem látott mértékben szabja meg a magyar belpolitikai folyamatokat a geopolitikai erőtér. A „csoda” nem is annyira belső folyamatokból fakadhat, hanem hogy az országhatáron kívül vannak-e bizonyos nem feltétlenül előre látható, és nem is feltétlenül általunk befolyásolható események, tendenciák.
– Milyen külső folyamatokra gondol? Olyanra, mint a migránsválság volt?
– Pontosan, és akkor az a kormány kezére játszott. Bár én azt gondolom, hogy ott hazardírozott is a miniszterelnök, mert akár a visszájára is elsülhetett volna az egész a kormánypárt szempontjából.
– Akár arra is lehet gondolni, hogy egy külföldi állam bármilyen szinten beavatkozna a magyar belpolitikába?
– Nagyon szeretném hinni, hogy Közép-Európában olyasmi nem fordulhat elő, mint ami mondjuk Dél-Amerikában vagy Ázsiában. Orbán Viktort a magyar embereknek kell leváltani, és ők is fogják leváltani előbb-utóbb.
– Befolyásolhatja ezeket a bizonyos, ön által említett külső tényezőket az, hogy a magyar miniszterelnök háborús retorikát alkalmaz, amikor például Brüsszelről beszél?
– Nem nagyon látom be, hogy például a legnagyobb nyugat-európai hatalom, Németország miért akarná megbuktatni Orbán Viktort. A német nagyvállalatoknak soha nem volt olyan jó dolguk, mint a multisimogató, neoliberális gazdaságpolitikát folytató Orbán-kormány alatt.
– Akkor a „harc”, az adok-kapok csak kommunikációs szinten zajlik?
– Ennél nyilván többről van szó. Azt lássuk világosan, hogy amikor a magyar jogállamon igazán komoly jogsérelmek estek, Nyugaton nem verték félre a harangot. Pontosan emlékszem, hogy amikor 2010 októberében az Alkotmánybíróság jogkörét csökkentették, és a magyar jogállam megindult a lejtőn, amin, Sólyom László szavaival élve, azóta sincsen megállás – jegyzem meg, én jelentettem be az első tüntetést a nemzeti cinizmus rendszere ellen –, nem csilingeltek sem Berlinben, sem Brüsszelben. Akkor kezdték csak el, amikor a szektorális adókat beemelte a költségvetésbe a kormány. Másról van szó szerintem. A migrációs válság kapcsán meglehetősen koncepciótlanul, provinciálisan, de mégiscsak magyar kezdeményezésre indult be egy szorosabb együttműködés az unió keleti végén. A kétsebességes Európát erőltető Merkel–Macron-tengelynek púp a hátán, ha velük szemben egy 70 milliós ellenpólus jön létre a térségben. Ez valós konfliktus.