„Az ágyon ülve várják, hogy múljon az idő”

Negyvenhárom négyzetméteren tíz beteg él. Sokuk egész életének színtere a bólyi tömegintézmény.

A vizsgálat megállapította, hogy jellemző az ellátottaknál a mozgáshiány, amin a masszázs, gyógytorna, a mozgásterapeuták által irányított fejlesztőfoglalkozások tudnak segíteni. Az intézményben foglalkoztatott mozgásterapeuták és foglalkoztatásszervezők létszáma azonban nem éri el a jogszabályban ajánlott létszámot. Mind a személyzet elmondása, mind a látogatócsoport tapasztalata alapján az ellátottak igénylik a személyes foglalkozást. Mivel állapotukból adódóan a rendszeres önálló mozgás nem lehet része az életüknek, arra is rá vannak utalva, hogy a mozgásterapeuták napi rendszerességgel foglalkozzanak velük. Az ombudsman rámutatott: az intézmény még a jogszabályban előírt kötelező alkalmazotti létszámnormák betartása mellett sem tudna az ellátottak számára olyan rendszerességgel foglalkozást biztosítani, ami a gyermekeknek a fejlődést, a felnőtteknek az egészséges életvitel fenntartását, figyelmük többirányú lekötését jelenthetné. A személyzet létszámának jelentős mértékű növelésére, új státusok létrehozására lenne szükség.

Az otthonban óriási a túlzsúfoltság. A 9-10 vagy még több ágyas szobák, illetve a kisebb szobákban egymás közvetlen közelségében elhelyezett ágyak nem alkalmasak arra, hogy az ellátottak a saját életterüket kialakíthassák. A kastélyépületben lévő A osztályon a két nagyobb, tíz-tíz férfi elhelyezésére szolgáló szoba például 48,8 és 43,5 négyzetméteres, de van egy kétágyas szoba, ami alig 6,2 négyzetméter alapterületű. Az ellátottak látogatóikat a bejárat mellett található, előtérben elhelyezett kanapén tudják fogadni, ami az ombudsman szerint erre teljesen alkalmatlan, és a kastélyépület felületes tisztasága is sérti az ott élők jogait. Az emeleten található B osztályon öt szoba van, ezek 11-12 ágyasok, és főleg olyan ellátottak élnek itt, akik nem tudnak felkelni. A gyerekek elhelyezését biztosító C osztály egy külön földszintes épületben kapott helyet. Az itt található öt szobából háromban olyan emberek élnek, akik nem képesek járni. Az intézményben a jogszabályban előírt, egy főre jutó hat négyzetméternyi lakótér több lakószobában nem volt biztosított, szabad mozgástér gyakorlatilag alig jutott az ellátottaknak.

Intimszobaként az egyik négyágyas szoba lett kijelölve oly módon, hogy az éjjel ott alvó ellátottak nappalra elpakolják a holmijukat. Az intimszobát három pár használja. A szoba kulcsát a személyzettől kell elkérni, ekkor tiszta ágyneműt is adnak. A személyzet megerősítette, hogy az ellátottak sokszor a többágyas szobában, egymás előtt végeznek önkielégítést, aminek egy alkalommal a látogatócsoport egyik tagja is tanúja volt. Az intimszoba olyan kialakítása, hogy a helyiség éjjel az ellátottak lakószobájául, nappal pedig intimszobaként funkcionál, sérti a lakók intim szféráját.

Az ombudsman megállapította azt is, hogy az ellátottak szobáiban feltűnően kevés volt a személyes tárgy, ennek következtében szintén sérül a magánszférájuk. A polcok üresek, legfeljebb néhány plüssállat van rajtuk. Az egyik gondozónő szerint a lakók behozhatnak kisautót, játékot, de legtöbbjüknek „nincs rá igénye”, ami szerinte „összefügghet az értelmi szinttel is”.

A gyerekeket csoportban vagy egyénileg fejlesztik. Azokkal a gyerekekkel, akiknek az állapota lehetővé teszi, hogy a csoportos terápián vegyen részt, a fejlesztőpedagógusok négy csoportban foglalkoznak – ezek az alkalmak órarend szerint történnek. A heti órarend képekkel, az ellátottak számára is értelmezhető formában jelenik meg a faliújságon. Az egyik gondozónő elmondta, a gyerekek nagyon igénylik a foglalkozást, de a létszámhiány miatt az igényekhez képest kevesebb alkalomra van lehetőség. A lakóotthonokban élők és néhány, az intézményben lakó ellátott részvételével a műhelyben napközbeni kézműves-foglalkozások zajlanak.

Azok a felnőtt ellátottak, akik nem tudnak dolgozni, és a foglalkozásokon sem tudnak részt venni, egész nap a szobájukban ülnek az ágyukon, és tétlenül várják az idő múlását. E csoportnak a tétlensége sérti az emberi méltóságukat.

Az ombudsman azt is sérelmezte, hogy amikor az ellátottak elérik a nagykorúságot, a gyámhatóság automatikusan megindítja a gondnokság alá helyezési eljárást – ami szintén aggályos, hiszen az eljárás megindítása előtt minden esetben mérlegelni kell, szükség van-e erre, illetve azt, hogy nem elegendő-e csupán a cselekvőképességet nem érintő támogató kirendelése. Volt például olyan eset, amikor a gondozottat el sem vitték a gondnokság alá helyezésről szóló tárgyalásra, csak ügygondnok képviselte, pedig az illető a mozgásában nem volt korlátozott.

A bólyi otthon lakói a legutóbbi választáson sem vettek részt, mert nem vittek mozgóurnát az intézménybe. A vezetőség úgy tájékoztatott, ők a választások idején felajánlották az ellátottaknak mozgóurna igénybevételét, de ezzel a lehetőséggel nem szoktak élni. A biztos álláspontja azonban az, hogy minden, fogyatékossággal élő személy számára – függetlenül attól, hogy gondnokság alatt áll-e, vagy sem – biztosítani kell a választójog gyakorlásának lehetőségét.

A gondnokkal való kapcsolattartás sem rendszeres. Az egyik ellátott úgy nyilatkozott, hogy névnap, születésnap, húsvét és karácsony alkalmával szokott jelentkezni a gondnoka. Ami szintén jogsértő. Az ellátottjogi képviselő kilétéről nem is tudtak azok a bentlakók, akiket megkérdeztek erről az otthonban. A faliújságot, amelyen a képviselő elérhetősége lett volna olvasható, egy paraván takarta. Panaszláda sem volt kihelyezve az otthonban.

Az ombudsman a tapasztaltak alapján felkérte az emberi erőforrások miniszterét, fontolja meg, hogy a bentlakást nyújtó ápoló-, gondozóotthonokra vonatkozóan a mozgásterapeutákra és foglalkoztatásszervezőkre érvényes létszámnorma ne csak ajánlott, hanem kötelező legyen.