Lungo Drom? Az már megszűnt! – csodálkozott rá a szolnoki Hangya utcában élő, 60 év körüli roma férfi – aki első mondatában még trógernek titulálta Farkas Flórián Lungo Drom-elnököt –, amikor arról kérdeztük: zajlik-e a mozgósítás a helyi cigányok között a miniszterelnöki biztos vezetése alatt álló, a Fidesszel szövetséges érdekvédelmi (ma már inkább a kormánypárt politikai kiszolgálását végző) egyesület mai szolnoki tisztújító kongresszusára.
Szövetség ide vagy oda, Farkas Flóriánnak most mégis bizonyítania kell a Fidesznek, emiatt az elnök több ezer küldöttet szeretne látni a rendezvényen. Fel kell mutatnia, hogy a korábban általa vezetett Országos Roma Önkormányzat, illetve az általa vezetett Híd a munka világába program korrupciógyanús botrányai és a Lungo Drom tagságának drámai csökkenése ellenére továbbra is ez a szervezet tudja szállítani a legtöbb roma szavazót a kormánypártnak a 2018-as országgyűlési választáson. Farkast tavaly néhány százan választották újra a kisújszállási kongresszuson, ahová a szervezeten belüli kritikusait meg sem hívták. Ezért utánajártunk, jelenleg mekkora mozgósító erővel bír a Lungo Drom.
Szolnok cigányok lakta részein csütörtökön nyomát sem találtuk a készülődésnek, konkrétan senki sem hallott a kongresszusról. A Motor úti, a rendszerváltás előtt OTP-kölcsönökből épült házsoron düledező, elhagyott épületek és mementóként álló falak mellett már benőtte a gaz Farkas Flórián egykori lakóházát. Szülőfalujából, Tiszaroffról az 1980-as években költözött ide, és a roma telep gondnokaként, családsegítőként dolgozott a Szolnoki Városi Tanácsnak. Ám mintha nemcsak Farkas, hanem az egész város elfeledkezett volna a helyről. Miközben a nem messze lévő, szintén főleg cigányok lakta Tücsök utcában és Hangya utcában 2015-re, 440 millió forintos európai uniós támogatásból összkomfortos szociális bérlakásokká alakították át a lakásokat, addig a Motor úton a házakban nincs vezetékes víz, az áramot illegálisan kötik be (régóta lekapcsolták a közműveket a nem fizető lakók miatt), és az itt élők kérésére sem helyeztek ki hulladékkonténert. Így a házak mellett gyűlnek a szemétkupacok, amelyek a környéket uraló méretes patkányokat is vonzzák. Emiatt engedély nélkül égetik a halmokat.