Lánctalpasokra fáj a honvédség foga

Zrínyi 2026: százmilliárdból fejlesztik a páncélosokat.

A rendszerváltás utáni, voltaképpen leépítést szolgáló haderőreformok – melyeket bennfentesek ironikusan szoktak a honvédség demilitarizációjának is nevezni – erősen megnyirbálták a hazai páncélozott járműpark által képviselt katonai képességeket is. Ezért van jelentősége, hogy a kormány által tavaly decemberben meghirdetett Zrínyi 2026 (Z2026) honvédelmi és haderőfejlesztési tervnek a jelek szerint része ennek a haditechnikai eszközkategóriának a modernizációja is. Ezt igyekeznek majd úgy megvalósítani, hogy a tekintélyes – önmagában százmilliárd forintos nagyságrendűre becsült – beruházásból részesedjen a hazai hadi- illetve járműipar is.

Érdekfeszítő alkalmat kínált az eddig ismeretlen magyar tervekbe és a hadiipari együttműködési lehetőségekbe való bepillantásra az a konferencia, melyet a védelmi szféra híreire specializálódott brit Defence IQ szervezett Budapesten az elmúlt héten, partnerségben a páncélozott járműveket gyártó emirátusi Nimr (az arab szó tigrist jelent) céggel. A szakmai közösségnek szánt rendezvényen a Honvédelmi Minisztérium, a magyar védelmi ipar tisztségviselői mellett számos, a páncélos járművek piacán rangos pozíciót betöltő cég képviselője tartott előadást, de más kelet-európai országokból érkezett vendégek is ismertették terveiket illetve már megszerzett tapasztalataikat.

Megtudtuk: a Z2026 vázlatos haderőfejlesztési koncepciója várhatóan ebben a hónapban kerül a kormány elé, és jóváhagyását (esetleges átdolgozását) követően kezdődik meg a benne foglalt egyes képességcsomagok, modernizálandó fegyvernemek fejlesztési, beszerzési programjainak – így a páncélozott járművekre vonatkozónak – a részletes kidolgozása. A magyar követelményrendszer tehát egyelőre még rugalmasan kezelendő, ám vannak olyan szempontok, melyek várhatóan tartósan jelen lesznek benne, s ennek megfelelően meghatározónak is nevezhetőek.

Ilyen, hogy a NATO-tervezésében már jó ideje megvalósítandó magyar képességként szereplő nehéz dandárt legkésőbb a tíz éves tervezési ciklus végére, azaz 2026-ra fel kell szerelni, bevethetővé kell tenni. Részint ebből fakad, részint a bevezetőben említett leépítések jellege miatt szinte biztosra vehető, hogy prioritást élvez korszerű lánctalpas gyalogsági harcjárművek és harckocsik, illetve a harckocsik funkcióját a jövőben ellátni képes harcjárművek beszerzése. A honvédség páncélozott járműflottáját ma meghatározó szovjet-orosz BTR-80 típuscsalád illetve a T-72-es tankok ugyanis ennek a követelménynek semmiképpen sem tudnak már megfelelni. A BMP-1-es lánctalpasok 2007-es kivonása óta pedig nehéz fegyverzetű gyalogsági harcjármű nem áll rendszerben. Mindez egybevág egyes honvédségi vezetőknek az elmúlt években tett megjegyzéseivel: Benkő Tibor vezérezredes, a vezérkari főnöki posztot 2010 óta betöltő tábornok például többször is kesergett a BMP-k, s velük egy egész eszközkategória kivonása miatt, utalva arra, hogy ezt mihamarabb pótolni kellene.

Ami a BTR-80-ast illeti, intenzív hadviselés körülményei között elégtelenné teszi gyenge páncélvédettsége, míg oldalt elhelyezett ajtói miatt a szállított lövészkatonáknak egyenesen az ellenséges tűzben kell ki-beszállniuk. A korszerű típusokon, de már az említett BMP-1-esen is hátul voltak az ajtók, ahol az egész járműtest nyújt fedezéket a „nyulaknak”. 

A nehéz dandár 2026-os céldátuma, és több térségi ország már lefolytatott, vagy folyamatban lévő páncélosbeszerzési programja is jelzi, hogy semmiképpen sem lehet gyors megvalósításra számítani. Nem csoda, hogy konkrét menetrendről a hazai illetékesek láthatóan nem szívesen beszéltek. Ha jövőre rögzítenék, hogy pontosan mit is akarnak, 2-5 év alatt lehetne lefolytatni egy beszerzési programot, partnert választani, és kialkudni a sokat hangsúlyozott hazai ipari részvétel módját. Ha tekintettel vagyunk a kívánt változatok kifejlesztésére, a járművek legyártására, az emberek kiképzésére, a szükséges infrastruktúra megépítésére, kiderül, hogy nincs is olyan messze 2026. Hogy ez a realitás, arra a konferencia horvát vendége is rávilágított: az ő első megvalósíthatósági tanulmányuk 2002-ben készült a témában, és két zászlóaljuk felszerelése 126 darab harcjárművel jelenleg – másfél évtized elteltével – nyolc speciális változatú példány kivételével megvalósult meg. Bevethetőségüket jelzi, hogy rövidesen részt vesznek a NATO keleti szárnyán folyamatban lévő megerősített előretolt jelenlét (eFP) nevű misszióban.

A beszerzés időigénye miatt elkerülhetetlen, hogy a honvédség meglévő BTR-jeit is modernizálják, ráadásul ezek a könnyebb járművek sok, kevésbé veszélyes feladatra – ilyen a déli határkerítés menti járőrözés – továbbra is alkalmasak. Ez persze azt is jeleni, hogy végső kiöregedésükkel ennek a kategóriának a korszerűbb típusait is be kell majd szerezni.

Nemcsak az elhúzódó eljárás, hanem a túlbonyolítás is fenyegetheti azonban az ilyen programokat. Mint arra a Bradley amerikai harcjármű fejlesztésének történetéről készült fekete komédia (The Pentagon Wars) felidézésével az egyik magyar főtiszt is figyelmeztetett, ez bekövetkezhet, ha túlzottan összetetté válik a követelményrendszer, s túl sok, akár egymásnak ellentmondó dolgot várnak el az új eszköztől.

Előadásában Zsitnyányi Attila, a Magyar Védelemipari Szövetség elnöke foglalta össze, hogy a leendő fővállalkozók milyen magyar partnerekkel foghatnak össze: a katonai járműipari képességek tekintetében eszerint mindenekelőtt a Rába, a HM Currus és a Gamma kerülhet szóba. Ez utóbbi évek óta kínálja saját termékét, a Komondor járműcsaládot, mely a hazai követelmények egy részére is megoldást jelenthetne.

A vevő ország iparával történő, lokalizációnak nevezett együttműködésre jó példa a budapesti konferencia fő szponzora, a Nimr. A katonai járműpiac viszonylagosan új, állami tulajdonban lévő, az Emirátusi Védelmi Ipari Vállalathoz (EDIC) tartozó szereplőjeként különböző szintű együttműködést ajánlanak négy- és hatkerekű termékeik vásárlóinak. Folyamatban van ilyen tevékenységük Algériában, de idén partnerségi megállapodást kötöttek a cseh VOP céggel a visegrádi országok illetve a szélesebb értelemben vett Európai Unió lefedésére. Az általuk bemutatott együttműködési modell termékeik integrált logisztikai támogatástól (fenntartás) kezdődik, de elérheti az összeszerelés egyre fokozódó összetettségű szintjeit, a helyi gyártást, illetve a gyártás jogának (licensz) átadását is, attól függően, hogy a vevő országnak milyen elképzelése van helyi részesedésre.