László Petra-per: súlyosították a tényállást, a büntetést nem

Az operatőr a gyerekével a karján futó, majd földre eső férfi felé tett rúgása miatt is bűnös.

Lándori Tamás
2017. 10. 02. 14:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sipos Ferenc, László Petra védője értetlenül állt az elhangzottak előtt. „Az ki lett mondva, hogy az N1 TV fasiszta, rasszista szervezet?” – tárta szét karjait, megjegyezve, az ítéletből kiderül, hogy a vádlott milyen minőségében volt a helyszínen. Elismételte, a vádbeli mozdulatok indítékára fény derült első fokon: a félelem, a vádlott által érzett pánik állt a viselkedés hátterében. Sipos újra elővette azt az első fokon is előadott védekezést, miszerint László Petra jogos védelmi helyzetben volt, mivel a rendőrök élőláncán erőszakkal áttörő migránsok a személye ellen intéztek támadást, amikor például egyikük nekifutott, pedig mellette is elfuthatott volna.

A Szabó András vezette másodfokú bírói tanács rövidre zárta a vitát: az elsőfokú ítéletet helybenhagyták, a tényállást azonban kiegészítették – mérlegelésük szerint ugyanis László Petrának szándékában állt a gyermekével futó Almohsen feltartóztatása. Noha ez nem sikerült, a garázdaság megállapításhoz erre nincs is szükség, elegendő a videón látható provokatív magatartás – magyarázta a bíró. Ezzel tehát – az első fokkal ellentétben –

a fociedző felé tett rúgás garázda mivoltát is kimondták, a büntetéskiszabásnál a súlyosítást viszont nem tartották indokoltnak,

egyrészt mert a több mint két éves időmúlás már enyhítő körülmény, másrészt mert továbbra is a próbára bocsátást ítélik tettarányosnak.

A végzés rövid szóbeli indoklásában elhangzott, a jogos védelem nem jöhetett szóba, az ugyanis nem értékelhető támadásként, hogy valaki futás közben nekimegy egy másik embernek.

Ivány észrevételeire reagálva Szabó András bíró elmondta, a bíróság kötve van a vádirathoz, amiben pedig nyoma sincs közösség tagja elleni erőszakra utaló tényezőknek. Ezzel kapcsolatban az ügyvédnő lapunknak elmondta, az okfejtéssel nem teljesen értenek egyet, és azt tervezik, folytatják a jogi igazságkeresést, akár Strasbourgban is. Ez már László Petrát aligha érinti, a strasbourgi bíróság eljárásában a magyar állam lehet alperes.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.