Molnár Gyula az MSZP választmányának ülése után hangsúlyozta azt is, pártja politikai stratégiája nem változott: a „Tegyünk igazságot!” című program egy markáns, világos, egyértelmű baloldali program. A pártelnök az állami hírügynökség szerint jelezte azt is, tárgyalni fognak a „demokratikus ellenzék” pártjaival, de „Horn Gyula pártja” nem tárgyal a szélsőjobboldallal.
A Hír TV tudósítása szerint kitért arra is, hogy nem támogat olyan miniszterelnök-jelöltet, aki pártpolitikus.
„Megerősítettük azt, hogy tárgyalni fogunk, megerősítettük azt, hogy ebben a szakaszban a szocialista párt nem állít saját soraiból belső miniszterelnök-jelöltet. Listavezető értelemszerűen lesz, ha odaérkezünk, és dolgozunk azon, hogy a lehető legszélesebb együttműködésnek legyen egy civil, külső miniszterelnök-jelöltje” – jelentette ki Molnár Gyula.
Hiller István, az MSZP választmányának elnöke közölte: a választmány ülésén döntő többségben voltak azok, akik széles körű együttműködést akarnak a demokratikus ellenzéki pártokkal. Elmondta azt is, nem lépett ki senki, nem mondott le senki. „Az MSZP összezárt, innentől kezdve a választók, a választás, egy igazságos és boldogabb Magyarország megteremtése a cél” – fogalmazott.
El a keselyűkkel
Molnár Gyula úgy fogalmazott: „vissza lehet térni mindenkinek a fészkére. A keselyűknek nem kell tovább keringeni fölöttünk”. Az MSZP kész arra, hogy visszaszerezze azok bizalmát, akik az elmúlt időszakban úgy érezték, a szocialista párt az együttműködés akadálya – közölte.
Kérdésekre válaszolva azt is közölte, az együttműködés lehetőségéről az Együtt-tel, a Párbeszéddel, a Demokratikus Koalícióval és a Magyar Liberális Párttal tárgyalnak. Tudomásul vették, hogy az LMP és a Momentum kategorikusan visszautasította az MSZP kezdeményezését.
Kitért arra, hogy az LMP-nek és a Momentumnak is elküldik a választmány által szombaton elfogadott 12 pontot, amely az igazságos Magyarországról és a demokrácia minimumáról szól. Erről szakmai vitát ajánlanak a két pártnak.
Az LMP-nek jó