A „protestáns” elnevezés is abból a politikai mozgalomból ered, amely az 1529. évi speyeri birodalmi gyűlés után alakult, ahol a lutheránus, illetve ágostai hitvallást vallókat korlátozták hitük gyakorlásában és terjesztésében. A tiltakozók (protestálók) táborából alakult politikai-hadi szövetség és a katolikus hit mellett kiálló Habsburg V. Károly császár és támogatói között 1555-ig sorozatosan kiújultak a harcok. Az érdekellentétek kuszaságát jellemzi, hogy V. Károly is csak váltakozó eredménnyel tudta megnyerni a pápai állam támogatását a protestánsokkal szemben: a császár túlzott megerősödése miatt VII. Kelemen pápa még az Oszmán Birodalommal is szövetségre lépett egy időre. Ugyanakkor V. Károly hadait támogatta az evangélikus Móric szász herceg, annak ellenére, hogy a császárral szemben harcolt unokatestvére, az evangélikus József Frigyes szász választófejedelem. A József Frigyes vezette erők vereséget szenvedtek (1547), ám V. Károlynak mégis engednie kellett. Az 1555-ben végül elfogadott augsburgi vallásbéke rögzítette, hogy „akié a föld, azé a vallás”, tehát a fejedelmek hitéhez kötötte az ott élő alárendeltek vallását. A jobbágyok megkapták a szabad költözés jogát – bár csak korlátozottan tudtak élni vele. Krász Lilla elmondta, a vallásszabadságot követően az új szemléletmód kiteljesedhetett, sorra nyíltak a német protestáns iskolák és egyetemek, ahol új tudományok fejlődhettek. Teret nyertek a nemzeti nyelvek is. Az evangélikus vallás gyors terjedésének vitathatatlan vívmányaként jelenhetett meg 1589-ben az első magyar bibliafordítás, a Károli-biblia (vizsolyi biblia).
