„Egy idő után a kétharmados többség elborítja a tudatot”

Kovács Tamás kardvívó olimpikon jövőre jobbikos jelölt lesz. Hisz abban, hogy a párt valóban megváltozott.

Kovács Áron
2017. 11. 30. 16:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A 2013 előtti Jobbikot nem szerettem. A szélsőségeket nem szeretem. Nem szeretem, ha menetelnek, ha vallási vagy bármilyen alapon embereket megkülönböztetnek vagy kitaszítanak – mondta a Magyar Nemzet kérdésére Kovács Tamás kétszeres olimpiai bronzérmes, világbajnok kardvívó, volt szövetségi kapitány és mesteredző, aki a múlt héten jelentette be, hogy elfogadta Vona Gábor felkérését, és a Jobbik képviselőjelöltjeként indul a 2018-as országgyűlési választáson.

Kovács Tamás – akinek jelöltségét már jóváhagyta a helyi, Budapest II. kerületi szervezet, és már csak az országos elnökség döntésére vár – a Jobbik változásáról azt mondta: pontosan azért vált számára szimpatikussá Vona, mert be tudta látni, hogy hibáztak. Szerinte hiteles a néppártosodás, vagyis lehet ugyanazokkal másféle politikát folytatni. – Magyarországon ezt a közvélemény nagyon furcsának találja. De

Orbán Viktor 27 év alatt a liberálistól a radikálisig jutott el

– emlékeztetett.

A volt szövetéségi kapitány a jelöltség bejelentésekor azt írta: még 2014-ben is a Fideszre szavazott, előtte pedig húsz éven keresztül. 2014 után azonban nagy változáson ment keresztül a Fidesz és személy szerint Orbán Viktor is. – Egy idő után a kétharmados többség elborítja a tudatot – mondta Kovács, aki szerint nagyon sokat változott a párt, de negatív irányba. – A régi Orbán Viktor meg akarta váltani Magyarországot, ma már nem ilyen. Letért arról a keresztényi útról, ami például arról is szól, hogy „ne lopj!”, vagyis belecsúszott a korrupcióba.

Bár Kovács Tamást érték személyes sérelmek – 2012-ben a londoni olimpia előtt váltották le a szövetségi kapitányi posztról –, azt mondja: nem ezek miatt fordult el a Fidesztől. Már 2014-ben is hihetetlenül zavarta, hogy a Fidesz programja mindössze annyi volt, hogy „folytatjuk”. Egy kormánypárt szerinte nem állhat ki ilyen arrogánsan a szavazói és a népe elé. Egyre erősebbé vált az érzés, hogy a Fidesz kétmillió ember pártja, a többi hatmillió szavazó nem nagyon érdekli őket.

Az utolsó csepp a pohárban a tavalyi nemzeti konzultációs levél volt. Bár Kovács Tamás azt mondja, teljes mértékben egyetért a migrációs kérdés kormányzati kezelésével is, abban a kérdőívben nem volt igazi választási lehetőség, csak a kormány által elvárt válaszok. Ezért írt idén húsvétkor nyílt levelet a miniszterelnöknek, amelyben figyelmeztette, hogy letért az útról. „Véget kell vetni annak a szlogennek, hogy »aki nincs velünk, az ellenünk van«, mert ez zsákutcába vezeti a nemzetet” – írta akkor.

Ez után keresték meg a Jobbiktól, és hívták meg értelmiségi beszélgetésekre, így került kapcsolatba a párttal. – Mérnökök, orvosok, feltalálók, színészek, sportolók voltak jelen, nagyon színes társaság, és nagyon jó hangulat volt – mondta a találkozókról Kovács Tamás, hozzátéve: ott arról beszéltek, hogyan lehetne jobbá tenni az országot. Ő maga nem ambicionálta a jelöltséget, sőt, eszébe sem jutott, de mikor Vona Gábor megkérdezte, nem is gondolkodott rajta: – Én egy határozott ember vagyok, tehát elfogadtam.

– Ha bekerülnék a parlamentbe, egészen más stílust próbálnék megvalósítani. Természetesen tudom, hogy egy fecske nem csinál nyarat, de ami most zajlik a parlamentben, a közéletben és az emberek között, az ezt az országot csak zsákutcába viszi – fogalmazott. Szerinte új, fiatalos lendületre van szüksége az országnak, és ezt a Jobbik adhatja meg. A Fidesz és az MSZP is leszerepelt, hiszen mindkét párt 12-12 évig kormányzott már, de nem az országot szolgálták. 

Bár egy fideszes képviselő, Csampa Zsolt volt a vívószövetségi elnök, aki eltávolította a kapitányi posztról, ebből nem általánosítana a Fidesz egészére. Arra viszont igen, hogy nem jó, ha a politikusokat „ledobálják” a sportágak élére, azzal az ígérettel, hogy akkor majd lesz állami pénz. Kérdésünkre Kovács Tamás leszögezte: akkor sem szeretne a vívó szövetség elnöke lenni, ha bekerülne a parlamentbe, a pártja pedig kormányra kerülne.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.