Éppen ezért érdeklődőként kerestük meg Koncz Gyulát, aki telefonon elmondta, hogy a piaci árnál jóval olcsóbban árulja a nyúlketreceket, amiket állítása szerint azért ad el, mert nem akarja, hogy a tárolók „ott rothadjanak el a telepen, és el kelljen tüzelni”. Arról is tájékoztatott, hogy körülbelül kétezer állatot lehet elhelyezni a sosem használt ketrecekben, amelyeket egyébként nem magánszemélyként értékesítene, hanem egy cég árulja, méghozzá a Farm-Energy Logistic Kft. Ez a társaság szintén a kormánypárti politikus rokonságának céghálójába tartozik. A cég Varga anyósa és sógornője tulajdona, de maga a fideszes politikus is jól ismerheti, ugyanis az általa vezetett Cecei Lovas Egyesület összesen 26 millió forintért vásárolt mezőgazdasági eszközöket a Farm-Energytől. Figyelemre méltó, hogy a cégtől a Bikácsi Közéleti Nőegylet is vásárolt mezőgazdasági eszközöket 2015-ben, amit éppen a cég egyik jelenlegi tulajdonosa, Varga anyósa, Konczné Kasos Erika képvisel. Igaz, a vásárláskor még nem volt közvetlen tulajdonosa a cégnek.
Megkerestük az érdekes hirdetéssel Hadházy Ákost is, ő pedig beszámolt arról, hogy sok szemtelen esettel találkozott már, de ez biztosan a dobogósok között van az arcátlanságot tekintve. Mint mondta, röviddel azután, hogy egy korábbi korrupcióinfón lebuktatta a képviselő körüli, uniós pénzek elszipkázására specializált hálózatot, Varga apósa nyilvános hirdetésben árulja a ketreceket, ráadásul azzal hencegve, hogy soha nem is használta őket Hadházy kiemelte, ő úgy gondolja, ebben az esetben azonnal vissza kellene fizetni a nyúlketrecekre felvett európai uniós pénzt.
Ha már Simonka György neve is felmerült, említésre méltó, hogy a Farm-Energy Logistic Kft.-ben tulajdonrésszel rendelkezik a Breton Kft. is, utóbbi társaság a Simonka nevével összeforrt Magyar Termés TÉSZ Kft.-ben is tulajdonos. Ez a cég összesen 973 millió forint kárt okozott Magyarország és az Európai Unió költségvetésének – közölte nemrég Polt Péter legfőbb ügyész. A céget érintően egyébként a Központi Nyomozó Főügyészség folytat nyomozást költségvetési csalás gyanúja miatt. További hasonlóság Simonka és Varga között, hogy az utóbb említett kormánypárti politikushoz is köthető cégcsoport egyes tagjaival szemben is nyomozás folyik.


















