Vona Gábor aláírta és már el is küldte a Jobbik a 660 millió forintos állami számvevőszéki bírságával kapcsolatos észrevételeit – jelentette be a párt elnöke a Hír TV reggeli műsorában. Hozzátette, hogy a dokumentum „ízekre szedi” az ÁSZ véleményét.
A pártelnök azt mondta, huszonöt oldalas véleményt küldtek, a mellékletekkel együtt több mint harminc oldal, vagyis hosszabb, mint a jelentéstervezet, amelyet az ÁSZ írt. „Alapvetően három irányból szedjük ízekre az Állami Számvevőszék anyagát, egyrészt a jogszerűtlensége, másodrészt a szakmaiatlansága, harmadrészt pedig a hazugságai okán” – jelentette ki. Vona közölte: kíváncsi, hogy milyen választ kapnak a beadványra, de az beszédes, hogy „a jogásztársadalmon belül szinte közröhej tárgyát képezi már az a jelentéstervezet, amelyet néhány nappal ezelőtt az Állami Számvevőszék írt”.
A Jobbik tizenöt napos határidőt kapott arra, hogy reagáljon az – egykori fideszes országgyűlési képviselő, Domokos László által vezetett – ÁSZ összesen több mint 660 millió forintos bírságot előrevetítő jelentéstervezetére. A büntetést amiatt szabnák ki, mert szerintük a Jobbik túl olcsón bérelt óriásplakátokat, és ezt nem tehette volna meg. Az ellenzéki párt ígérete szerint „minden részletre kiterjedően támasztják alá, hogy miért jogszabálysértő, szakmaiatlan és minden valóságalapot nélkülöző” a büntetés megállapításáról szóló jelentéstervezet.
A számvevőszéknek a Jobbik észrevételeit meg kell vizsgálnia, majd ezután hozza meg végleges döntését. Ebben határidő egyébként nem köti, a gyakorlat szerint ez legfeljebb néhány hét szokott lenni. Ha kitart az eredeti álláspontja mellett, akkor a Jobbiknak tizenöt napja lesz 331 millió forint befizetésre, illetve ugyanekkora összeget levonnak majd a pártnak jövőre járó állami támogatásból. Amennyiben nem fizetnek, a pénzt adó módjára hajtják be. A végső határozattal szemben ráadásul a Jobbik már nem tud mit tenni, hiszen a törvény szerint ebben az esetben egyszerűen nincs jogorvoslati lehetőség. Információink szerint azonban vizsgálják azt, hogy milyen módon tudnák az ügyet valahogyan az Alkotmánybíróság elé vinni. Egyébként úgy tudjuk, a Jobbik többféle forgatókönyvvel is számol – ezekről itt írtunk bővebben.