A Fővárosi Önkormányzat meg kívánja szerezni a Rác fürdő és a hotel épületének tulajdonjogát a felszámolási eljárás során – döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A Tarlós István főpolgármester és Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes által benyújtott határozat szerint a Rác fürdő mielőbbi megnyitása érdekében a közgyűlés kifejezi szándékát, hogy az önkormányzat a fürdő és a hotel teljes és egységes tulajdonjogát megszerezze.
Az egyhangúlag megszavazott döntéssel a testület felkérte Tarlós Istvánt, gondoskodjon arról, hogy megtegyék az ingatlanok tulajdonjogának megszerzéséért szükséges intézkedéseket, és a felszámolási eljárás alakulásának függvényében terjessze a döntési javaslatokat a Fővárosi Közgyűlés elé.
A Rác fürdő felújítása, illetve a mellette álló hotel építése már majdnem nyolc éve, csaknem 11 milliárdos beruházással elkészült, de azóta üresen és kihasználatlanul áll, pedig Budapest gyöngyszeme lehetne. A különféle fondorlatos gazdasági és politikai okokból a budapestiek és az idelátogató turisták elől is elzárt, az évek múlásával csak romló állapotú „ásványgőzfürdő” Ybl Miklós remekműve. Mint később azonban kiderül, nem túlzás, itt évszázadok történelme találkozhatna a XXI. századdal.
A 2002-ben kitalált konstrukció akkor bicsaklott meg, amikor a Rác Nosztalgia Kft. 2010 előtt a csőd szélére jutott, s 6,4 milliárdos kölcsönszerződését az állami Magyar Fejlesztési Bank (MFB) felmondta. A kamatokkal együtt több mint 7 milliárdos hitelkövetelést a főváros még az előző ciklusban 2,2 milliárd forintért megvásárolta, a befektetőkkel először csődegyezséget kötött, de az ingatlanegyüttes működtetéséhez nem találtak befektetőt, pedig még egy kínai partnerrel is tárgyaltak.
Volt olyan elképzelés, hogy 3,1 milliárdért adják vissza az MFB-nek a több mint nyolcmilliárdos értékűre becsült ingatlant, a bank pedig keressen befektetőket, de nem csak az ellenzéki képviselők tartották ezt a vagyon elkótyavetyélésének. Bagdy Gábor tavaly májusban a Magyar Nemzetnek azt mondta: nem tudnak védekezni azok ellen a sajtópletykák ellen, amelyek szerint Orbán Viktor miniszterelnök veje, Tiborcz István vagy Felcsút polgármestere, Mészáros Lőrinc vinné a működőképesen kincset érő komplexumot.