Lesz híd, vagy sem? Kampányfogás, vagy sem? – a lónyaiak kételkednek

Az elzárt beregi település lakóinak megígérték az átkelőt, de attól félnek, ez csak kampányfordulat.

A híd felépítése szerinte nem volna könnyű és olcsó, több probléma is van vele: példaként azt említi, hogy Natura 2000-es természetvédelmi területről van szó. Olyan lónyai ember nem is jut Miju Attila eszébe, aki napi szinten, munkába járásra használná a vízi összeköttetést. Pedig Kisvárda térségében több a lehetőség, sokan elmennének oda dolgozni, ha tehetnék. – Nézze, köztünk van fideszes, van baloldali, van jobbikos is. De ha bejövünk dolgozni, ez itt nem számít, soha egy hangos szó nem esik emiatt – mondja határozottan, amikor azt kérdezzük, hogyan gondolkodnak az országos politikáról. A vidék jövőjét illetően nem túl derűlátó. Egy kistelepülésen azért is épülnek le a szolgáltatások, mert elvándorolnak az emberek. Így pedig gazdaságosabb, ha a falvakat összevont iskola vagy orvosi rendelő látja el. A képviselő azonban másképp gondolkodik: – Ha valaki odamegy egy településre, és azt látja, hogy ott se iskola, se rendelő, se bolt, se semmi, miért akarna bárki is ott lakni? – fordítja meg a kérdést. Elmeséli: jelentős erőfeszítéseket tettek, hogy helyben maradjon legalább az alsó tagozat. – Nem könnyű úgy előrehaladni egy településnek, hogy a tehetséges emberek elmennek, főleg a fiatalok, sokan csak kényszerből maradnak itt – mondja.

– A híd borzasztó nagy probléma. Évek óta ígérgették, de nem lett belőle semmi – mondja a főutcán egy fiatalasszony. – Mondjuk meg őszintén, a vásárosnaményi kórház inkább lefele épül. A kisvárdai meg fejlődik. Sokan szeretnének Kisvárda környékére eljárni dolgozni, de így nem mernek vállalkozni rá, hogy vagy jár a komp holnap, vagy nem. Tavaly télen több hónapon keresztül egyáltalán nem járt, be is volt fagyva a Tisza – emlékszik vissza.

– Hajaj, az a híd, az tökéletes lenne – mondja egy idős asszony is – De azért jó itt, a polgármester is nő, nem is férfi. Tüzelőt kaptunk, meg karácsonykor ötezer forintot. – Szavazni el tetszenek menni? – Elvisz a fiam. – Melyik ma a legjobb politikai erő? – A Fideszre szavaztam. – Miért? – Ezen a kérdésen láthatóan kissé megütődik. – Hazudozik az összes, jobb nem lesz egy sem, ez biztos. Eddig se vót, most se lesz. Szavazáskor ígérnek agyba-főbe, utána meg semmi nincs. De nekem egyik sem ártott. Jó nekem ez is, az előző is – válaszolja furcsa logikával.

– Hát hogyne volna baj! El vagyunk zárva. Volt már szó hídról, de nem lett belőle semmi – mondja egy másik nyugdíjas asszony. Ő sem rejti véka alá, hogy a Fideszre fog szavazni. – Huszonötezer forint egy méter fa, azt megkaptuk, brikettet is kaptunk, nyugdíjprémiumot, meg az Erzsébet-utalványt. Be tudtunk vásárolni hosszú időre. Amelyik kormány valamit ad, ahhoz kell ragaszkodni! – állítja.

A kocsma nem túl barátságos, bár tiszta. Kérünk egy kávét meg egy pohár szénsavas üdítőt: a számla 180 forint. A betonozott teraszon isszuk meg, a hidegben, az overallos-gumicsizmás közmunkásokkal, akik az erdőből jöttek, és sört isznak. Van, aki felessel. Az egyikük jobbikosnak mondja magát, a többiek csak hümmögnek. Egy ötvenes éveiben járó nő a kocsmaudvar kerítésére könyököl, úgy sorolja a bajokat: – Ötvenkétezer forintot kap a közmunkás, meg még le is nézik. Adtak egy méter fát, de mi az egy télre? Ha kemény tél van, kevés. Szegénység van itt nagyon. Azt mondják, olcsóbb az élet vidéken, pedig drágább a kenyér, mint fent Pesten. – Ő inkább azt tervezi, felmegy Budapestre, munkásszállóra, mert amit itt keres, abból nem lehet megélni.