Ha befagy a Tisza, vagy ha árad, a kilencszáz lakosú Lónya lakóinak meggyűlik a baja a közlekedéssel: Kisvárda hirtelen már nem húsz kilométerre lesz tőlük, hanem hatvanra. Ugyanez a helyzet sötétedés után és napfelkelte előtt. Mindig, amikor nem jár a komp Lónya és Tiszamogyorós között. Ha mentő jön a faluba, előre szól a révésznek, hogy készüljenek. Persze csak akkor, ha éppen jár a komp: ha a Tisza engedi, akkor télen héttől délután négyig, nyáron reggel hattól este hatig. Aki üzemidőn kívül akar átkelni, az kerül. A mentő, a tűzoltó is. Év elején újra végigfutott a helyi sajtón a hír, hogy híd épül Lónyánál: a tervezésre írtak ki közbeszerzést, de erről a faluban csak az újságból értesültek.
A falut nyugati irányból, tehát Kisvárda felől csak komppal lehet megközelíteni.
Egy idősebb helyi férfitól kérünk útbaigazítást a kompnál. Megemlítjük neki, hogy úgy tudjuk: híd épül itt, de ő mérgesen morog: – Jön a választás, most ígérnek mindent. Így van ez. Minden választás előtt.
Lónyán mindenki egyetért azzal, hogy nagyon kellene a híd, főleg munka szempontjából. Kinyílna a térség. A híd ötletéről a polgármester, Király Edit is a sajtóból értesült, telefonon azt mondja: őt még senki nem kereste. Többet nem tud mondani, de amúgy sem szeretne „választás előtti dolgokba” keveredni. Azt már elmondta korábban is: a híd nagyon kellene.
Miközben a komp egy autóval a fedélzetén, lassan átaraszol a Tiszán, eszünkbe jut egy szeptemberi riport lapunkból, a Dombrádot Cigánddal összekötő új kompról, amely nincs is olyan messze innen. Seszták Miklós fejlesztési miniszter avatta fel májusban, csak éppen alig használja valaki. Nem csoda: alig öt kilométerre a komptól ott a II. Rákóczi Ferenc híd 1994 óta. De azért elment a beruházásra százmillió forint. Kompot fenntartani egyébként nem bomba üzlet, még akkor sem, ha használják, ahogy Lónyán. Az egyik helyi független önkormányzati képviselőt, Miju Attilát utolérjük helyben. Ő a komp üzemeltetője is. Azt mondja: kétszer hirdette meg az önkormányzat, de senki nem jelentkezett, ezért üzemelteti ő a kompot. Az új híd híre szerinte már korábban is felmerült, senkit nem lep meg, hogy újra napirenden van. – Persze, jönnek a választások – mondja.
A híd felépítése szerinte nem volna könnyű és olcsó, több probléma is van vele: példaként azt említi, hogy Natura 2000-es természetvédelmi területről van szó. Olyan lónyai ember nem is jut Miju Attila eszébe, aki napi szinten, munkába járásra használná a vízi összeköttetést. Pedig Kisvárda térségében több a lehetőség, sokan elmennének oda dolgozni, ha tehetnék. – Nézze, köztünk van fideszes, van baloldali, van jobbikos is. De ha bejövünk dolgozni, ez itt nem számít, soha egy hangos szó nem esik emiatt – mondja határozottan, amikor azt kérdezzük, hogyan gondolkodnak az országos politikáról. A vidék jövőjét illetően nem túl derűlátó. Egy kistelepülésen azért is épülnek le a szolgáltatások, mert elvándorolnak az emberek. Így pedig gazdaságosabb, ha a falvakat összevont iskola vagy orvosi rendelő látja el. A képviselő azonban másképp gondolkodik: – Ha valaki odamegy egy településre, és azt látja, hogy ott se iskola, se rendelő, se bolt, se semmi, miért akarna bárki is ott lakni? – fordítja meg a kérdést. Elmeséli: jelentős erőfeszítéseket tettek, hogy helyben maradjon legalább az alsó tagozat. – Nem könnyű úgy előrehaladni egy településnek, hogy a tehetséges emberek elmennek, főleg a fiatalok, sokan csak kényszerből maradnak itt – mondja.
– A híd borzasztó nagy probléma. Évek óta ígérgették, de nem lett belőle semmi – mondja a főutcán egy fiatalasszony. – Mondjuk meg őszintén, a vásárosnaményi kórház inkább lefele épül. A kisvárdai meg fejlődik. Sokan szeretnének Kisvárda környékére eljárni dolgozni, de így nem mernek vállalkozni rá, hogy vagy jár a komp holnap, vagy nem. Tavaly télen több hónapon keresztül egyáltalán nem járt, be is volt fagyva a Tisza – emlékszik vissza.
– Hajaj, az a híd, az tökéletes lenne – mondja egy idős asszony is – De azért jó itt, a polgármester is nő, nem is férfi. Tüzelőt kaptunk, meg karácsonykor ötezer forintot. – Szavazni el tetszenek menni? – Elvisz a fiam. – Melyik ma a legjobb politikai erő? – A Fideszre szavaztam. – Miért? – Ezen a kérdésen láthatóan kissé megütődik. – Hazudozik az összes, jobb nem lesz egy sem, ez biztos. Eddig se vót, most se lesz. Szavazáskor ígérnek agyba-főbe, utána meg semmi nincs. De nekem egyik sem ártott. Jó nekem ez is, az előző is – válaszolja furcsa logikával.
– Hát hogyne volna baj! El vagyunk zárva. Volt már szó hídról, de nem lett belőle semmi – mondja egy másik nyugdíjas asszony. Ő sem rejti véka alá, hogy a Fideszre fog szavazni. – Huszonötezer forint egy méter fa, azt megkaptuk, brikettet is kaptunk, nyugdíjprémiumot, meg az Erzsébet-utalványt. Be tudtunk vásárolni hosszú időre. Amelyik kormány valamit ad, ahhoz kell ragaszkodni! – állítja.
A kocsma nem túl barátságos, bár tiszta. Kérünk egy kávét meg egy pohár szénsavas üdítőt: a számla 180 forint. A betonozott teraszon isszuk meg, a hidegben, az overallos-gumicsizmás közmunkásokkal, akik az erdőből jöttek, és sört isznak. Van, aki felessel. Az egyikük jobbikosnak mondja magát, a többiek csak hümmögnek. Egy ötvenes éveiben járó nő a kocsmaudvar kerítésére könyököl, úgy sorolja a bajokat: – Ötvenkétezer forintot kap a közmunkás, meg még le is nézik. Adtak egy méter fát, de mi az egy télre? Ha kemény tél van, kevés. Szegénység van itt nagyon. Azt mondják, olcsóbb az élet vidéken, pedig drágább a kenyér, mint fent Pesten. – Ő inkább azt tervezi, felmegy Budapestre, munkásszállóra, mert amit itt keres, abból nem lehet megélni.
