Noha szerette volna, nem sikerült eltávolítania a demecseri képviselő-testületnek Váradi László fideszes polgármestert. Sőt, miután a tisztsége megszüntetése iránti keresetet első fokon elutasította a bíróság, visszahelyezték hivatalába – derült ki a Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon hétfőn. A felfüggesztése hatályon kívül helyezéséről azért határozott Tass Edina bíró tanácsa, mert az az elsőfokú eljárás végéig szólt.
Beszámoltunk korábban arról, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város polgármestere ellen a helyi testület indított 2017 októberében fegyelmi eljárást. Ennek következtében súlyos szabálytalanságok gyanúját állapítottak meg, ezért határoztak arról, hogy bíróságon kérik a polgármester tisztségének megszüntetését. Mivel a nyilvánosság eddig nem tudhatott semmit a Váradi Lászlónak tulajdonított törvénytelenségekről, a hétfői tárgyalástól – amelyen a városvezető is megjelent – volt remélhető, hogy megismerhetők lesznek. A per azonban még az előtt véget ért, hogy a visszaélésekről egyetlen szó esett volna. A bíróság eljárási hiba miatt utasította el a képviselő-testület keresetét: amikor ugyanis határoztak arról, hogy bírósági eljárást indítanak a polgármester ellen, az elfogadott határozatban nem részletezték a feltárt szabálytalanságokat.
Birtokunkban van azonban egy dokumentum, amelyben a jegyző október végén bejelentette a távozását; ez hozta lépéskényszerbe a hat képviselőt, és indították meg a fegyelmi eljárást. Az irat a „feltételezett szabálytalanságok, bűncselekmények” gyanúját is ismerteti. E szerint a közmunkaprogramban több visszaélés történt: szabálytalanul építettek például különböző épületeket, állattartó helyeket, de a közmunkásokkal végeztettek állandó munkát az óvodaberuházáson, amit elvileg egy fővállalkozó nyert el. Nem vet jó fényt a polgármesterre, hogy az irat szerint Váradi László egy közeli hozzátartozója cégének telephelyén tároltak önkormányzati tulajdonú eszközöket; továbbá különböző tárgyakat, sőt ingatlanokat is használt saját céljaira. Miután szembesült e tényekkel a jegyző, tájékoztatta ugyan a pénzügyi bizottság elnökét, de ő késlekedett az ülés összehívásával, mivel azt nem találta elég sürgetőnek és indokoltnak. A felmondásában azt is leírta: nem tud közösséget vállalni egy olyan képviselő-testülettel, amely nem határolja el magát a feltárt szabálytalanságok okozójától.
Információink szerint Lengyel Lászlóné alpolgármester március 1-jére hívta össze a legközelebbi képviselő-testületi ülést. A testület tagjai – úgy tűnik – egyetértenek abban, hogy Váradi nem lehet a település vezetője. Ezt azért érdemes kiemelni, mert három nappal a fegyelmi eljárás megindítása előtt e képviselők egy része még a polgármesterrel és Seszták Miklós miniszterrel, a térség országgyűlési képviselőjével fotózkodott egy „migránsfórumon”.